Két napot várok. Kibontom, jónak tűnik. Rusztikus az illesztés, Schaffhausenben nyilván precízebbek lennének, de ott talán nincs is partvisjavító. Próbaseprés. Működik. Harmadnap minden különösebb erőfeszítés nélkül megint kettéesik. Gyanakodva méregetem az amerikai ragasztót. Vetek egy pillantást a szemetes felé. Nem! Van nekem fúrófelszerelésem, és a facsavar miért is facsavar? A kézi furdanccsal kezdem. Gyors sikerben reménykedem, de hamar elfog a csüggedés. (A Feri bátyámnak erős keze van.) Megkísért, hogy hagyom a csudába, és veszek egy új partvist.
Várjunk csak! Miért is vettem pár éve akciós leárazáskor elektromos fúrógépet? Itt tartom az íróasztal alatt mint mementót, ne feledjem, hogy nem kell kapkodni szakik telefonszáma után. Önerőből is tudok kontárkodni. Lássuk be, a buherálás a sok szentségelés, bosszankodás mellett számos sikert is hozott már. Felmerül bennem, hogy a kiszáradt fa a fúrástól további darabokra eshet. Aztán jön a mentesítő régi pesti duma: nem kell a córeszre előleget felvenni.
Kicsit ijesztő az erős berregés mellett a hőtől füstölgő fa illata, de hát ez van, a városlakó nem szokta a műhelyszagot. Nem állok meg négy furat előtt. Nekem ez a partvis álljon feszesen, megbízhatóan, mint a parancsolat! Igen erősen tekerem be a csavarokat. Amikor kész vagyok, körbehordozom a megreparált partvist, hogy családommal is ünnepeltessem magam. Aztán a megérdemelt pihenő alatt felmerül, hogy talán érdemes volna beruházni egy elektromos csavarhúzóba. A lejtőn, úgy látszik, felfelé sincs megállás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!