Tarján a kapu előtt

A banki csalók már újságírók megjelenéséből tudják, hogy leleplezték őket.

A Kereskedelmi Bank kárára 1911 decemberében 282.000 koronás csalást követtek el. A Kommerszbank vezetősége: Lánczy Leó, Weiss Fülöp, nagyon szégyellték a dolgot. A tökéletesnek látszó precizitással vezetett bank presztízse csorbát szenvedett. A kis defektus nem számított a Kereskedelmi Bank hatalmas apparátusában, a munka épúgy folyt tovább, mintha misem történt volna. […]

A bank nagy jutalmakat ígért a tettes kézrekerítőinek. Ha már megtörtént a csalás, legalább kerüljön meg a tettes, hogy a jövőben ne jusson senkinek eszébe valami más hasonlót csinálni. Krecsányi detektívfőnök úgy nekiugrott az ügynek, mint a párduc. Mozgósította a detektívtestület legtehetségesebb embereit és megkezdődött a nyomozás. Két-három nap múlva a bank egyik főtisztviselője, Molnár (Vuncsi) Árpád Ryliczky Zoltánra, egy fiatal tisztviselőre hívta fel Krecsányi figyelmét. Nem volt bizonyíték ellene, de Molnár valahogy ösztönösen érezte, hogy Ryliczkynek benne kell lennie a dologban. Pedig Ryliczky minősítése jó volt; szerény, takarékos ember, nem lumpolt és adósságai sem voltak.

Krecsányi kihallgatta Ryliczkyt, aki kihallgatása után öngyilkos kísérletet követett el. A bankban szánni kezdték a tisztviselőt; a laikusokat megtévesztette az öngyilkos kísérlet, de Krecsányit nem. Amikor Ryliczky olyan állapotba került, hogy ki lehetett hallgatni […] hosszas vallatás után beismerte a bűncselekményt, pedig bizonyíték nem volt ellene.

Az eseményről részletes beszámolót közöltem az Az Estben. Körülbelül déli 12 óra lehetett, amikor a tudósítást befejeztem. Éppen a nyomdába készültem, hogy a cikkemet korrigáljam […] nehogy valami hiba csússzon bele a tudósításba. Korrigálás közben megszólalt a telefon. Valaki ennyit közölt velem:

– Erzsébet körút 50.

Letette a kagylót, Elrohantam a jelzett házba, amely a Royal szállóval szemben van. Körülnéztem az utcán, sehol semmi. Megnéztem a lakók névjegyzékét, semmi nyom. Bementem a házmesterhez, megkérdeztem, történt-e valami a házban: semmi. Megnéztem a bejelentőlapokat, hátha az albérlők között szerepel olyan név, amely összefüggésbe hozható a Ryliczky-üggyel, mert az világos volt előttem, hogy a telefonáló csak egy nyomozó lehetett, aki szívességet akart nekem tenni. Újra kimentem az Erzsébet körútra, megint körülnéztem, majd bementem a házban lévő Kleinberger-féle ékszerészüzletbe, ott is megkérdeztem, hogy történt-e az utcán valami. Nem tudtak itt sem felvilágosítást adni.

Már készültem visszamenni a szerkesztőségbe, de – gondoltam – várok még egy kicsit. És csakugyan, 2-3 perc múlva a szemközti oldalon, a Royal szálló előtt megállt a két rendőrségi autó. Kiszállt belőle Krecsányi főnök, Tálas, Sárközy és Emesz detektívek és jöttek át arra az oldalra, ahol én álltam. Krecsányi magából kikelve: „Tarján úr, azonnal menjen el innen!” – „Dehogy megyek, ha a főnök úr itt van, minden okom meg van rá, hogy én is itt maradjak.” – „Az Isten szerelmére, nagyon kérem, azonnal menjen el innen. Fontos nyomozási érdek!” – „Egy feltétellel elmegyek, ha főnök úr megígéri, hogy arról, ami itt történik, én kapok elsőnek információt, s garantálja, hogy elsőnek az én lapomban kerül nyilvánosságra.” Krecsányi határozottan: „Megígérem!”

Szótartó ember volt és bár rendkívül izgatott, hogy mi történhetik az Erzsébet körút 50 alatt, mégis eltávoztam. Mint később kiderült, ebben a házban lakott Bauer (Bajor) Ottó, Ryliczky bűntársa. A Bauer név eladdig a tudósításokban nem szerepelt, nem is tudtam arról, hogy köze van a bűncselekményhez. Hiába várták lakására Bauert, megszökött Amerikába. Ott aztán elfogták. Mikor hazahozták, a vizsgálóbíró előtt azzal kezdte vallomását, hogy a Hungária fürdőből éppen lakására tartott, amikor meglátta a kapu előtt Tarján Vilmost, az Az Est munkatársát. Tudta, hogy el van veszve s megszökött Amerikába.

(Tarján Vilmos: (t. v.)-től a Tarjánig, 1937)