Te boldog vagy? – szegezte Ábelnek a kérdést Zsanett, a kolléganője, és Ábel rögtön tudta, hogy ez nem valódi kérdés. Tulajdonképpen nem is kérdés, hanem az „én nem vagyok boldog” kijelentő mondatnak a visszája, a bolyhos oldala. Mert könnyebb együttérző, aggódó kérdésnek álcázni az ilyesmit, mint kimondani a száraz tényt, ponttal a végén. Így hát Ábel válasz helyett, meglepetést színlelve visszakérdezett: „Az mi?!” A kérdés övön aluli volt – mondhatnánk, de nem mondjuk, mert nem szeretnénk a #metoo mozgalom figyelmét magunkra vonni. „Hát tudod…” – jött kínos mosollyal megtámogatva a bizonytalan válasz. „Nem, nem tudom” – folytatta a tortúrát Ábel.
Amióta megöregedett, maga sem tudta, miért, kedvét lelte az efféle „kegyetlenkedésekben”. Talán mert egyre kevésbé szerette az olyan fellengzős szavakat, mint „boldogság”, „önmegvalósítás”, „teljes élet” és hasonlók. Mert ezek mögött általában köd gomolyog. S a ködben tudvalevőleg könnyű eltévedni. Az utóbbi évtizedekben egész iparágak álltak rá arra, hogy belehajszolják az embereket a „boldogságkeresésbe”, az „önmegvalósításba”, a „kiteljesedésbe” és egyéb ilyen kétes kimenetelű vállalkozásokba. Ködevésbe. Az utca szerencsétlen embere pedig apait-anyait beleadva pörög, gürcöl, kapar valami után, amiről maga sem tudja, hogy micsoda. S nem jön rá, hogy paradox módon boldogabb lenne, ha nem akarna mindenáron boldog lenni.
Persze a kevésbé képzett ember pontosan tudja, hogy mi a boldogság. A múltkor látta a tévében, amikor reklámszünetben nem ment ki „nasiért” (vagy leengedni a „fáradt olajat”). Boldogság például az, amikor megeszel egy selymesen krémes joghurtot, nőként intimbetéttel teniszezel vagy táncolsz, férfiként hozzájutsz egy négykerék-meghajtásúhoz, idős úrként vagy hölgyként (vö. vénember, vénasszony) bekapsz egy filmtablettát, s máris Kinizsiként táncolsz két unokával a hónod alatt. Másnap aztán elrobogsz a közértbe, mindezeket megvásárolod (kivéve a négykerék-meghajtásút, mert az már az extrák közé tartozik), s aztán csodálkozol, hogy mégsem vagy boldog. S magadat vádolod: nem tettem eleget a boldogságomért! S megy tovább a hajtás, a küszködés. Hát hogyne, hiszen tudjuk: You can do it! Csoda-e, ha a boldogságkeresés több áldozatot szed a világban, mint a járványok vagy a nyomorúságos élethelyzetek?