Kotta

Fontos társadalmi témákat boncolgat a színpadon, miközben szeretni való szélhámosként tér vissza a filmvászonra. Szabó Kimmel Tamás szerint mindenkiben van némi függőség. Ami végtelenül felháborítja, hogy nem telik el úgy előadás, hogy ne csörrenjen vagy pittyenjen meg egy mobiltelefon. Fiatalok és hetvenévesek – tisztelet a kivételnek – folyamatosan a telefonjukat nyomkodják, akár az első sorban is.

Fotó: Kurucz Árpád

Darabokra szerződve

– A Nemzeti Színház után függetlenként folytatta, már évek óta az Orlai Produkciós Irodánál dolgozik. Több lábon érdemes állnia egy színésznek?

– Nekem nagyon tetszik a függetlenség, nem látok jövőt a kőszínházakban. Egy kőszínházban azon kéne rettegni, hogy vajon jövőre is kapok-e valami jó szerepet azért, mert olyan vagyok, amilyen, nem pedig azért, mert ráérek. Tibornál demokratikus színházi közösség van.

A hozzáállás ugyanolyan maximalista, mint amikor anno a Nemzetiben dolgoztunk a Hamleten, ám nincs kimondott társulat, darabokra szerződünk. Az idei évi társasági adót viszont már nem kapjuk meg, szóval nem tudjuk, hogy miből fogja finanszírozni a jövő évi bemutatókat. Budapesten a világ egyik legszínesebb színházi világa van éppen. Kár lenne veszni hagyni. Benedek Miklóssal próbáljuk Molnár Ferenc Riviéráját, két éve pedig Szép Ernő Vőlegényét mutattuk be. Ezek klasszikus magyar darabok, amelyeket egyébként ha jegyeladás alapján kéne választani, akkor nem feltétlenül tűznék műsorra, mert nem garantált, hogy vissza is fogja hozni a befektetést. A több lábon állás egyre égetőbb. Ma Magyarországon csak a színházból nem lehet megélni. Jó, ha az ember filmezhet, illetve sok új sorozat is készül.

– Ismert embert nehezebb eljátszani, mint például Fenyő Miklóst vagy olyan karaktert, mint McMurphy, akit mindenki egy korábbi, legendás alakításhoz köt?

– Jack Nicholson játékát semmiképpen nem akartam utánozni, hiszen ő Jack Nicholson, én pedig én vagyok. A kotta ugyanaz: Bachot is a világ két pontján el lehet játszani más-más dinamikával, hangerővel a hasonlóságok dacára. Egy színésznek az adott szöveget szándékkal kell megtöltenie, a rendezőnek pedig az a dolga, hogy valamerre kifuttassa az előadást. Az írott szövegben kirajzolódik egy ember, akivel kapcsolatba kell lépnem, magamra kell húznom, vagy beleraknom a saját személyiségemből dolgokat. Fenyő Mikit nehezebb volt eljátszani. Nagyon sokat kellett őt figyelnem, végignéztem és elemeztem az összes koncertfelvételét. Hatalmas volt az elvárás, hiszen őt ismeri egy ország, viszont senki nem tudta, hogy igazából milyen.

– A Száll a kakukk fészkére egyik előadásán többször is kiszólt a nézőtéren telefonozókra.

– Megtette ugyanezt Benedict Cumberbatch, Al Pacino és Sinkovits Imre is, valamint rengeteg kollégám más színházakban az elmúlt években, de most valamiért belőlem hír lett, aminek egyébként nagyon örülök, hiszen legalább beszélünk a jelenségről. Nem telik el úgy előadás, hogy ne csörrenjen vagy pittyenjen meg egy mobiltelefon. Fiatalok és hetvenévesek – tisztelet a kivételnek – folyamatosan a telefonjukat nyomkodják, akár az első sorban is. Az emberek nem tudják elengedni másfél-két órára az üzenetküldést, vagy hogy ki lájkolta a bejegyzéseiket – pedig ennyire senki sem lehet fontos. Hiába mondják be a darab elején, hogy kapcsolják ki a telefonjukat, sokan nem teszik meg. Ez minden színházban probléma. Az egész intelligencia és kulturális nevelés kérdése. Kiábrándító dolog világító arcokat látni, ami ráadásul a körülöttük ülőket még zavarja is. Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis minek vagyok itt. Vagy ők minek vannak itt?

Fotó: Kurucz Árpád

Rossz polcon

– Könnyen visszarázódik, ha leveszi a jelmezt?

– Előfordul, hogy előadás után még egy órát beszélgetünk arról, hogy melyik jelenetben mit hogyan kellene legközelebb csinálni. Ez talán csak annyira nevezhető megszállottságnak, amennyire egy színész megszállott. Amikor Iván Karamazovot játszottam a Radnóti Színházban, egyszer ellátogattam a Semmelweis pszichiátriára, hogy képet kapjak a tudathasadásról. Megfigyelőként végighallgathattam, ahogy beszélnek egy ilyen pácienssel. Utána a pszichiáterektől megkérdeztem, hogy ha Iván Karamazov az ördöggel beszélget, akkor mit mondanának rám, aki héttől tízig teljesen valóságosnak élem meg azt a közeget, amelyben a színpadon épp vagyok.

A pszichiáter rám nézett, és azt mondta, hogy „erre azt mondjuk, hogy színész”. Akkor lenne baj, ha feljönne az ügyelő, hogy „Tomi, vége az előadásnak”, de én tovább játszanék.

– Megváltoztatta színészként az apaság?

– Szerintem igen. Összeszedettebb, nyitottabb vagyok, és máshogyan dolgoznak bennem az érzelmek. Eddig is komolyan vettem a munkámat, de a gyerekeim születése óta ez hatványozottan igaz. Őket nem érdekli, hogy miből lesz meg a póni vagy a kisautó, amit szeretnének, ezért úgy kell teljesítsek, hogy hívjanak a következő munkára is. Nagyok az elvárásaim magammal és az aktuális kollégáimmal szemben is, gyűlölöm a középszerűséget, és azt, ha valaki tesz arra, amit csinál.

– Kimaradt pár év A berni követ és az 1945 között. Van ennek valami oka, hogy nem kapott filmszerepeket?

– Mindig nyitott voltam, imádok forgatni.

A Made in Hungaria után rám került a pecsét, hogy én vagyok a Fenyő Miki. Megjegyezhető az arcom, ezért egy-egy ilyen szerep után sokáig nem tudnak másban elképzelni. A Pappa piát szakmailag legyalázták, ezért sejtettem, hogy sokan felraktak egy rossz polcra, hiába csináltam meg közben az 1945-öt, a Jupiter holdját vagy A berni követet. Az Apró mesék volt az utolsó casting két évvel ezelőtt, amelyen részt vettem. Valaki vagy szeret, vagy nem, de ekkora bűn azért nem volt a Pappa pia.

– Az Apró mesékben egy szélhámost játszik. Miről szól a film?

– Ez a Hankó nevű fickó a második világháború után hazatér a frontról, és apróhirdetésekre jelentkezik. Akkoriban a kesztyűhirdetés mellett keresték az emberek a hozzátartozóikat. Hankó mindenkinek ugyanazt a hazugságot meséli el, hogy együtt szolgált az eltűnt hozzátartozóval, aki megmentett egy kisgyereket. Azóta nem látta, de az illető azt üzeni, hogy majd találkoznak. A történetért cserébe kosztot és kvártélyt kap, néha pénzt is, egy idő után viszont lebukik egy nyomozónál, aki az öccsét keresi, és ezért el kell menekülnie Budapestről. Kalandos útja során aztán egy erdőben találkozik egy nővel és a kisfiával. A férj, a vadász a fronton van, ezért nekik is előadja a szokásos mesét, mert nincs kedve tovább gyalogolni. Szerelmi történet bontakozik ki közöttük, amely aztán thrillerré alakul, hiszen nem lehet tudni, hogy hazatér-e a férj.

A történelmi háttér tablóként szolgál, hogy végül beszűküljön egy háromszereplős kamaradrámává. Nehéz ma ebben az országban filmet csinálni, mert vannak a térdcsapkodós közönségfilmek és az elvont művészfilmek, de ha a kettő közé lövünk valamit, azzal nem biztos, hogy tud valamit kezdeni a magyar néző. Nagyon nehéz eltalálni, hogy mit néznek meg az emberek, és mit nem. Az instant kultúra és instant szórakoztatás korát éljük, virágzik a középszer.

Elmosódó határok

– A berni követet is ugyanezzel a csapattal, Szász Attila rendezővel és Köbli Norbert forgatókönyvíróval készítették. Volt különbség a tévéképernyőre, illetve mozivászonra forgó filmek munkafolyamatában?

– A berni követet 17 nap alatt, elég feszített tempóban kellett felvenni, míg az Apró meséket körülbelül negyven nap alatt forgattuk le. A több idő mellett több helyszínen vettük fel a jeleneteket: a Magas-Tátrában, egy kis szlovák faluban, a pátyi erdőben és Fóton, míg A berni követ egy épületen belül és akörül játszódott. A szakmai igényesség, aprólékosság, profizmus és a film szeretete ugyanúgy megvolt a stábban. A tévéfilmek és a mozifilmek között egyre inkább elmosódik a határ, A berni követet is beválasztották például A kategóriás filmfesztiválra.

– Mi fogta meg a karakterben?

– Az Apró mesék egy antihős hőssé válásáról szól, ami számomra nagyon izgalmas. Hankó mindenkivel elhitetett hazugsága végül saját magával történik meg. Ezt nagyon szépnek és emberinek éreztem. Tetszett már az elején, hogy vajon azt a pengeélen táncolást színészként hogy lehet hitelesen eljátszani: a néző húzza a száját, hiszen embereket ver át, mégis magával ragad, mert érdekli, hogy mi lesz a következő sztorija. Nagyon izgalmas, hogy ez a szélhámos a szerelemtől sújtva mekkora személyiségváltozáson megy keresztül.

Szabó Kimmel Tamás

Junior Prima díjas színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán végzett. Mesterei Novák Eszter, Ascher Tamás és Zsótér Sándor voltak. Játszott Szolnokon, Kaposváron, majd a József Attila Színház tagja volt egy évig. 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház társulatát erősítette, ahol többek között eljátszhatta a Hamlet címszerepét. Ezután szabadúszó lett, majd az Orlai Produkciós Irodához szerződött. Több filmben is játszott, az országos ismertséget a Made in Hungaria című film hozta el, ebben Fenyő Miklóst alakította. Vezetett tévés tehetségkutatót (a 2012-es The Voice), illetve szerepelt a Jupiter holdjában, A berni követben, az 1945-ben, a Pappa piában és legutóbb az Apró mesékben is.