Mint a kaleidoszkóp

A kilencvenes évek végétől már látszott, hogy lezárul a régi könyvek könnyen megszerezhető kincsekben gazdag korszaka. Az ezredfordulóra a kereskedő előtt két út állt: a műtárgypiac vagy a bolhapiac. A Borda Antikvárium­ példája jól mutatja, hogyan alakult át a családi vállalkozás: a fővárosból vidékre költözött, internetes üzletté és könyvkiadóvá vált, hogy fennmaradhasson.

Népszerűek a vadászkönyvek és a szőlőhöz, borászathoz kapcsolódó kiadványok. A gyűjtés szenvedély Fotó: Havran Zoltán

Járdaszegélyen egyensúlyozom, villog a zöld lámpa, közben hirdetést szakítok le a mellettem álló villanyoszlopról. A cetlin csak ennyi: könyvtárat veszek. És egy telefonszám. Eladni való könyvem ugyan nincs – ezt csalódottan veszi tudomásul a használtkönyv-kereskedő a vonal túlsó végén, de azért sorolja, miért érdemes falragasszal próbálkozni egy elöregedő kerületben.

Túlkínálat van könyvből, az antikváriumok telítettek, a hagyatékok hemzsegnek az ideologikus nyelvezetű, rendszerváltozás előtti kiadványoktól, az internet használatával a lexikonok elértéktelenedtek. A kereskedő viszont ingyen elszállítja a fölöslegessé vált könyveket. Az értékesebb példányokra ajánlatot tesz, de mint mondja, rengeteg kötetet kap ajándékba.

A nagy furgon egyben raktár is. Ami eladható, antikváriumba, ami nem, a szeretetszolgálatokhoz kerül. Még erdélyi egyesülettel is kapcsolatban állt a vállalkozás nyolc-tíz éven keresztül, de már kevesen örülnek a használt könyvnek.

Népszerűek a vadászkönyvek és a szőlőhöz, borászathoz kapcsolódó kiadványok. A gyűjtés szenvedély
Fotó: Havran Zoltán

Vállalkozásból bizományi

Porhintés – mondja erre az antikvárius, és az „önzetlen” adományozót csalónak titulálja. Teli a használtkönyv-piac kétes figurával, akik a jótékonyság álruhájában próbálnak haszonra szert tenni. A kereskedő csak legyint a fenti történetet hallatán, és marad a kaptafánál: továbbra is pénzért vesz, és pénzért ad el.

Már a kilencvenes évek végétől látszott, hogy lezárul a régi könyvek könnyen megszerezhető kincsekben gazdag korszaka. Az ezredfordulóra a kereskedő előtt két út állt: a műtárgypiac vagy a bolhapiac. A vállalkozások egy részéből bizományi lett, ahol ma már nemcsak nyomdai termékeket, hanem mindenféle régiséget árulnak. Az internetes könyvkereskedések közben lépéselőnyre tettek szert a piacon. A Borda Antikvárium példája jól mutatja, hogyan alakult át az 1977-ben alapított családi vállalkozás. A fővárosból Zebegénybe költözött, internetes üzletté és könyvkiadóvá vált, így tudott fennmaradni a piacon.

– A rendszerváltozás előtti zárt világ pénzügyi értelemben is zártan működött, habár az országot már fosztogatták – idézi fel a nyolcvanas éveket Borda Lajos antikvárius. – A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat exportált antikvár tételeket is Nyugatra, a külföldi kereskedők valutáért vehettek atlaszokat is. Illúzió lenne azt gondolni, hogy emberbaráti szeretetből vagy más, morális szempontok miatt szerettek volna szabadnak tudni minket Nyugaton. Dehogy! Üzletet, pénzt, piacot jelentett számukra a régió.

A határok megnyíltak, és a kereskedők is jól jártak a könyvek ide-oda szállításával. Bár ez kicsiben a rendszerváltozás előtt is működött: hónaljasnak hívtuk azt, aki úgy találta, aluláraztuk némelyik könyvünket, amelyet a hóna alá csapott, átvitt egy másik antikváriumba, és tényleg keresett rajta valamennyit.

A politikai fordulat egyik hozadéka volt, hogy a romániai forradalom után több értékes erdélyi, partiumi vagy felvidéki kiadvány bukkant fel a hazai antikvár piacon. Ennek egyszerű a magyarázata: a trianoni döntéssel a magyar könyvállomány jelentős része a határon túlra került, de amint arra lehetőség nyílt, az erdélyi magyar polgárság vagy a felvidéki nemesség gyűjteményeire komoly kereslet mutatkozott az anyaországban.

A Központi Antikvárium még hirdetést is közzé tett erdélyi újságokban, tudtuk meg Bálinger Béla üzletvezetőtől, aki a kilencvenes években üzleti útra indult munkatársaival Romániába, de azon túl, hogy néhány szász erődtemplomot megnéztek, komolyabb hasznuk nem származott a kirándulásból. Az ezredfordulóig rendszeresen szerepeltek határon túli, magyar vonatkozású kiadványok hazai árveréseken, ám lassan ez is lecsengett.

A fogyasztói tempóhoz igazodva átalakultak a könyvkereskedések, és a piaci versenyből a főváros került ki győztesen. A vidék szemlátomást nem tudja kiheverni a XX. századot: a polgárság elüldözését, a módos parasztok tönkretételét.

A falvakban mára a beköltözők és a régi családok romjai maradtak, közülük kerül ki az a vékony réteg, amelyik hajlandó még időt és pénzt fordítani a művelődésre. Az érdektelenség miatt az elmúlt években sorra zártak be a könyves üzletek, vagy kapcsoltak át online üzemmódba. Gárdonyban is jórészt internetes forgalmat bonyolít le a helyi antikvárium, bár személyes látogatásra biztatja ügyfeleit. De a vevőkör fővárosi, ezért a cég hetente szállít Budapestre, ahol a kért könyvek egy belvárosi antikváriumban vehetők át.

A nagyvárosokban sem jobb a helyzet: Szombathelyen ragyogó antikvárium működött – megszűnt, Győrött átalakult. Azelőtt az antikvárius eladta a könyveket, ma inkább árverésre viszi, mert nem érkezik utánpótlás, elenyésző a forgalom az üzletben. Szegeden korábban több antikváriumot is eltartott a bölcsészkar, a könyvszerető emberek rendszeresen a Kárász utcai boltban futottak össze. Később a találkozások megritkultak. Minek kimozdulni, poros könyvek közt böngészni, mikor az interneten is fenn van a kiadványok jó része?

Az internet korlátai

– Amikor baráti társaságban összejöttünk, „első napirendi pontként” – héttől fél nyolcig – szidtuk a rendszert, aztán áttértünk a kulturális élményekre – meséli Borda Lajos. – A műveltség sokkal inkább összefogta az embereket a nyolcvanas évekig, hiszen azonos könyveket olvastunk, azonos színházi előadásokat, filmeket láttunk, amelyekről aztán lehetett diskurálni. Az antikvár kiadványok ára megfizethető volt, azok is nívós anyagot tudtak gyűjteni, akik fix fizetésből éltek.

Ma mindenki máshonnan tájékozódik, pillanatok alatt megszerezhető az információ, más kérdés, hogy az mennyire korrekt és megbízható. Azt mondják, az internet megkönnyíti az emberek közti kommunikációt. Egyfelől talán igen. Másfelől viszont megnehezíti, mert egyre kevesebb információt tárolunk a fejünkben. Aki nem memorizál, az kevésbé tudja a hallottakat az előzményekhez kötni. A beszélgetések színvonala egyre silányul.

A bibliofil nagyra becsüli a műveltséget, mégsem azért gyűjt, hogy olvasson, az esztétikumot nézi, vagy kifejezetten a dedikált példányokhoz vonzódik, és megrendülést érez, mert amit birtokol, az általa tisztelt és szeretett szerző kezei közül került ki. Misztikus kapcsolat ez, tartja Borda Lajos. A bibliofil egy idő után már nem is szöveget gyűjt – a könyv műtárggyá válik számára. Fantáziáját megragadják a korábbi tulajdonosoktól származó bejegyzések, melyeket silabizálva megismeri könyveinek történetét.

A megszerzés vágya

Ennek egyik hozadéka, hogy a gyűjtő pallérozza az elméjét, egyre több tudás halmozódik föl benne, egyre érdekesebb ember lesz, miközben persze magának is meg kell indokolnia, tulajdonképpen mit keres annyira, és miért. Az antikvárius úgy véli, aki eljut odáig, hogy a könyvei körében meghatározza önmagát, az könnyebben viseli majd a nehézségeket, és ha úgy adódik, megfelelő döntéseket tud hozni az életében.

A könyvgyűjtés tehát szenvedély. A bibliofil úgy tanul, hogy közben élvezi is a szellemi elfoglaltságot, a befektetett pénzt pedig majd egyszer megöröklik az utódok. Mindenki jól jár. Hol kezdődik a szenvedély? Legtöbbször a családtörténetnél.

Bálinger Béla, a Központi Antikvárium üzletvezetője

– Apámat a bevonuló románok meggyilkolták, olvasható a családi biblia előzéklapján, alatta dátum: 1918. Kereskedelmi szempontból érdektelen – mutatja Bálinger Béla antikvárius –, de a család számára nagy érték. Meg kell tartani. Én a sváb nagypapám egyik marhalevelét őrizgetem, mert rajta van az aláírása. A családi vonatkozású régiségek nyolcvan-kilencven százaléka izgalmas, de ritkán pénzre váltható dokumentum. Ettől persze még fontos az utódok számára, hiszen a gyökerei megerősítik az embert.

Borda Lajos megfigyelése szerint a különleges hangzású helységnevekre figyelnek fel elsőként, akik a családi történetek nyomába szegődnek.

– Ma már nagyvárosokban, központokban születnek az emberek, de korábban a szüleik házában látták meg a napvilágot. Milyen jó érzés a helytörténetnek utánajárni! A családi múlt iránt érdeklődő első kézenfekvő kérdése: hogyan kerültek az őseim arra a helyre?

A gyűjtő – mert ekkor már az – habitusának megfelelően vagy marad a helytörténetnél, vagy egyre régebbi időkbe tekint vissza, amíg megtalálja kedvenc korszakát. A téma is magával ragadhat, egyik vevőnk például tündértörténetekre specializálta magát. Népszerűek a vadászkönyvek és a szőlőhöz, borászathoz kapcsolódó kiadványok. Évekig nekem is volt saját gyűjteményem, de aztán eladtam. Szeretem az ősnyomtatványokat, sok örömet adott a Temesvári Pelbárt-gyűjteményem, volt vizsolyi bibliám is, miközben egyre erőteljesebben kezdett foglalkoztatni, mikor válik a gyűjtés vadászattá. Hogyan kerekedik felül a megszerzés vágya? Mikor lép be a Don Giovanni-effektus az ember életébe? Meddig gyűjtés, és mettől fogva halmozás? A kérdések nyugtalanítottak, másrészt antikváriusként a régiségekből éltünk, el is kellett adni a gyűjteményt, bár ma már úgy gondolom, nem kellett volna mindet.

A Borda Antikvárium kiadóként is működik, könyvészeti szakkönyveivel hozzájárul, hogy az antikvárius pontosan meg tudja határozni, mit tart a kezében. Sokszor nem is olyan egyszerű ez, ilyenkor jól jön a Borda-féle háttéranyag, amely akár évszázadokra visszamenőleg összegzi egy szöveg kiadásait. Knapp Éva például a nyomtatott grafikában fellelhető Szent István király-ikonográfiát kutatta fel „Gyönyörű volt szál alakja” címmel, és az I. Rákóczi Ferencről elnevezett imádságoskönyv történetét, nyomtatott kiadásait is összegezte.

Szépirodalmi különlegességgel is dicsekedhet a Borda Antikvárium: Márton László fordításában adta ki Sebastian Brant A bolondok hajója című kötetet, amely díjat nyert a Szép Magyar Könyv versenyen, kuriózumnak számít a Tristan is Vizkelety András bevezetőjével.

– Gyakori rögeszme, hogy maradjon egyben a gyűjtemény. De miért, mikor az olyan, akár a kaleidoszkóp: ha nálam van, így egész, ha új gyűjtőhöz kerül, akkor más képet fog mutatni – véli a tudós antikvárius. – A gyűjtőknek ezért azt tanácsolom, készítsenek nyomtatott katalógust Apponyi Sándor példájára. A többi illúzió. Mert a könyv helyigényes elfoglaltság, aki csak üzletet lát benne, jobban teszi, ha vált. Bélyeget, régi pénzt vagy drágakövet őrizgetni sokkal egyszerűbb.

(Folytatjuk)

Sorozatunk első részét IDE KATTINTVA olvashatják.