Az meg még nagyobb, ha a hímnemű, nemileg jelöletlenebb alak egységesen mindenkire vonatkozik. Így született hát egy pc-igazgyöngy, a tökéletes, nemsemleges Professx. Hogy ez németül (is) kiejthetetlen? Sebaj, legalább száműztük a nemi különbséget. Szerencsére ezen abszurdnak is támadtak ellenzői: a Zeit Magazin szerkesztője, Harald Martenstein találóan ironizált a Professx alak hangtani képtelenségén: „Ha lemondunk a nyelvben arról az elvről, hogy kiejthető is legyen, az nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: nem fontos, hogy egy ital iható legyen, fő dolog, hogy az ital nemsemleges legyen.”
Nem tudom, gall barátaink értesültek-e a Professx zajtalan, hétköznapi bukásáról, mert akkor talán elgondolkodnának, hol a határ. Habár épp a régebben sokat csodált nyugati jólét váltotta ki apránként azt a tökéletes társadalmi dekadenciát, amelyben ez efféle genderista agyruganyok burjánzanak. (Hogy mennyire puszta ideológiai bozótharc ez a szülő egy-kettő, mi sem mutatja jobban, mint hogy eleve funkciótlan. A legtöbb európai országban nincs is olyan rovat a beiskolázási nyomtatványokon, hogy édesanyja, édesapja neve. Többnyire csak édesanyja neve és/vagy szülő/gondviselő neve kérdés szerepel azokon.)
Magam jó 25 éve, még a felhőtlennek gondolt nyugati jólét idején szembesültem valódi „genderharccal” egy kedves közép-itáliai városkában. Emlékszem, micsoda szempillantással tiltotta meg umber barátom, Valter, hogy a sokfogásos esti lakoma után segítsek nejének, Peppinának lerámolni az asztalt.
Félve jegyzem meg, ebben az évszázados, mára méltányos(abb) nyugvópontra jutott olasz vitában Valter igazi férfi volt, Peppina pedig igazi nő.
