Pilinszky János a Nagyhéten című jegyzetében említi, hogy gyerekkorában egyszer megvárta a napfelkeltét. Nyár volt, mozdulatlan, meleg éjszaka. „Mintha valaki láthatatlan húrt pengetett volna, minden pendüléssel fokozatosan világosabb és világosabb lett. Később, felnőtt fejjel, az Alföldön utazva néztem végig egy teljes napfölkeltét, az álmos, hűvös vonatablakból. Ez a virradat talán még az előbbinél is szebb volt. Feketéből az éjszaka nem vált előbb tintakékre, hanem fekete maradt, úgy hullott szét porló, nagydarab gyöngyökre, a hajnali nap haragosvörös közeledtére. Lenyűgöző erejű kép volt. Csodálatos erejű kép.”
Senki földjén
Merényletre készültem tucatnyi társammal, akkor már hetek óta. Évente csak egyszer öltünk, minden nagypénteken.
2019. 04. 23. 16:40
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!