Szelfi unikornissal

Vendégei baltákat dobálnak, sötétben esznek, ha tudnak, kiszabadulnak a megannyi csalafinta ötlettel nehezített szobáiból. Koltai Balázs legújabb társas vállalkozása a szelfimúzeumnak nevezett kezdeményezés. Saját és mások ötleteinek újragondolása százmilliós bevételű cégcsoport élére repítette a fiatal vállalkozót.

Koltai Balázs kreatív szobabelsővel. A képeket a látogatók posztolják Fotó: Bach Máté

Pályája csalódással indult. 2011 decemberében akarta kipróbálni az egyik fővárosi szabadulószobát, de nem volt időpont, majd felhívták, hogy valaki visszamondta, mégis mehet. Ment, lenyűgözte az élmény, majd bevillant a gondolat: ha ez ilyen népszerű dolog, miért ne lehetne neki saját szobája? 2012 januárjában bérleti szerződése volt, 600 ezer forintból – hitelből és saját megtakarításból – kiépítette első szabadulószobáját.

Ez a dolog magyar találmány, Gyurkovics Attila nevéhez fűződik. Az ötlet óriási, de nem szabadalmaztatható. Gyurkovics Attila eleinte próbálta levédetni, de a jogászok megmondták, reménytelen, mert elég némi módosítás, és máris új játékmenet jön létre. Először Budapesten, majd az országban több helyen születtek újabb és újabb szobák, később Európát is meghódította ez a koncepció. Jelenleg több mint tízezer szabadulószoba van a világon, nálunk 200-250 a vidékiekkel együtt. Ebből csak Budapesten

13 Koltai Balázs „fennhatósága” alatt működik, a hazaiakon túl Sydney-ben, Stockholmban, Nürnbergben, Marseille-ben van érdekeltsége.

A világ különböző pontjain eltérőek az igények. Az ausztrálok gyomra nem veszi be, ha nem tudnak önerőből kiszabadulni. A franciák az eleganciát szeretik, poros, faforgácsos fűrésztelepnek épített helyiségbe be se mennének – nem úgy a magyarok, akiket nem zavar, ha a hitelesség érdekében nem a patyolattisztaság a jellemző. Itthon egyébként sem a dizájn fontos, hanem az ötletek, a megoldandó talányok.

A szobaépítés logikusan következett az idén 31 éves fiatalember gyerekkorából. Koltai Balázs édesanyjával gyakorta járt bolhapiacra. Ha látott valami érdekeset, például társasjátékot, harminc forintért megvette, majd néhány árussal odébb negyvenért eladta. Este visszavásárolta huszonötért. Almacsigákat tenyésztett, azokon is szép haszonnal adott túl. Vállalkozói korszaka előtt sok helyen dolgozott: volt biztosításközvetítő, futár, diszkontáruházakban reklámos, szín­házban ruhatáros, főzött kapszulás kávét, festett kerítést órabérben ezer forintért, és átadta hatszázért az ismerősének. Vett robogót hatvanezerért, és eladta nyolcvanezerért – úgy, hogy semmit sem javított rajta, csupán jobb hirdetési szöveget írt hozzá. Mindig agyalt, mindig kereskedett. A pénz motiválta, nem tagadja, ez tette lehetővé a függetlenségét.

A szülei tisztes megélhetést biztosítottak, mindene megvolt, de a művészfamíliában (egyedüliként) őt nem a színház, hanem a gazdasági élet vonzotta. És az, hogy saját lábra álljon. Nem érti korosztályának azon tagjait, akik harmincévesen szüleik nyakán élősködnek. Ha akarnának, el tudnának költözni, de nem akarnak, mert így kényelmes. Ő 18 évesen önálló életet kezdett.

Az, hogy az International Business Schoolra jelentkezett, a pénzvilág iránti vonzalom logikus következménye. Letudott néhány félévet, de nem fejezte be a tanulmányait. A jogi karon is eltöltött öt félévet, mert lenyűgözték a jogászokról szóló filmek, ahogy a védőügyvédek felépítik stratégiájukat, ahogy manipulálják az esküdtszék tagjait. A jogi karrierre vészmegoldásnak tekintett, arra az esetre, ha nem talál olyan üzletet, amelyben kiteljesedhet. Ami mindegy, hogy mi – persze legyen legális –, csak élvezze a dolgot. Irányíthasson, ötletelhessen. A 2010-es éveket végigötletelte.

Saját koncepciók mellett külföldi példák újragondolása sem áll távol tőle, mint ahogy párjának, barátainak, ismerőseinek gondolataira szintén reagál. Amiben fantáziát lát, arra az ötletadóval alapít céget, vagy azzal, aki szintén ráugrik az ötletre. Erre példa a baltadobálós vállalkozás, ami vélhetően kevés embernek jut eszébe. Koltai Balázs fantáziát látott ebben, mert ez is a feszültség levezetésének egyik módja, ahol az ügyesség, precízség, pontosság alapvető. A baltadobálás sportágból világbajnokságot szerveznek, a kés- és fejszehajító Európa-bajnokságot 2017-ben Magyarországon rendezték. (A sportág Kanadában terjedt el először, azóta több tucat baltadobálós hely nyílt ott és az Egyesült Államokban is.)

Koltai Balázs kreatív szobabelsővel. A képeket a látogatók posztolják
Fotó: Bach Máté

Másik pofonegyszerű ötlete a BlindBar. A lényeg: tök sötétben ebédelni, vacsorázni, de ennél többről van szó. Ideológiát adtak a meghökkentő kezdeményezéshez. Aki betér, élje át az élményt, amikor egyik érzékszervét nem használhatja! Bent koromsötét, a felszolgálók éjjellátó készülékkel ügyelnek a vendégekre.

A többi érzékszerv felerősödése mellett próbálható ki, milyen lehet enni vagy meginni egy korsó sört teljes sötétségben. Beszélgetni a mellette ülőkkel úgy, hogy semmi másra nem figyel, csak rájuk és a hangjukra.

A szelfimúzeumot párjával hozta össze. Nem saját ötlet, 2016-ban az Egyesült Államokban alakult az első hasonló koncepciójú szórakoztatóhely. Azóta a világ több pontján épült hasonló. Nem utazott tanulmányútra, nem fotózta végig az eredeti helyszínt. Néhány képet látott csupán, ami beindított benne valamit. A múzeum kialakítása során a lakókkal és a hatóságokkal sokat küzdöttek, mire minden engedélyt beszereztek – volt kérelem, amelyet hatszor visszadobtak. Megérte, mert nagyon bejött, celebek, közéleti személyiségek járnak hozzájuk, olyanok, akik valamit letettek az asztalra, vagy nem tettek le semmit, mégis ismertek. Jönnek fotózni a sárga banánokkal, lufikkal, műanyagdarabkákkal teleszórt medencével, fehér unikornissal – legfeljebb százkilós vendég ülhet rá – megspékelt múzeumba, amely lényegében különböző dekorációkkal színesített megannyi helyiség színes kavalkádja. Az itt készült képeket a látogatók büszkén posztolják, a követők pedig követik őket. Marketing nélkül is jól megy az üzlet. – Magamtól sohasem mennék ilyen helyre, de szerencsére különbözőek vagyunk – vallja meg Koltai Balázs, aki a gyors döntések híve.

– Ami megy, azt pörgetni kell, ami nem, azt el kell engedni. Nem értem azokat, akik négy-öt évig fejlesztgetnek valamit piackutatás és tesztelések nélkül. Ennek semmi értelme. Ki kell menni a piacra akár béta verzióval, majd a fogyasztók eldöntik, szükségük van-e erre, vagy sem. Nekem is volt sikertelen kezdeményezésem. Alapvetően óvatos embernek tartom magam, a saját pénzemet nem szeretem elégetni, ellenben elfogadom mások véleményét, kritikáját, de nehezen küzdöm le azt a meggyőződésemet, hogy kevés ember dolgozik hasonló precizitással, odafigyeléssel. Szeretek biztosra menni, mert egyre több pénzt fektetünk be.

Az ötletek adaptálását, kidolgozását, a meg-felelő emberek megtalálását élvezi a legjobban. Örül, ha asztalosokkal, villanyszerelőkkel egyeztethet, amikor összeáll valami. Izgalmasnak és fontosnak tartja a weboldalak megterve-zését. Olyan feladatokat is elvégez, amelyeket nem neki kellene csinálni. – Sokan mondják, hogy nem vagyok komplett, de nem érdekel. Nem érzem méltatlannak a telefonhívások fogadását, az izzók cseréjét. Eleinte mindenre figyelek. Az első pánikszobámat három évig gondoztam, felügyeltem, mert azt látom, hogy a munkatársaim nem érzik olyan szinten magu-kénak az ügyet, mint én. Ám amikor megtalá-lom a megfelelő embert, amikor „működik”, bejáratódik a koncepció, továbblépek – ismeri el hibáját.

A PániQSzoba a legfontosabb számára, mert ez alapozta meg a jövőjét. Többi ötlete is a fiatalok, a gyereklelkű felnőttek szórakoztatását szolgálja, amelyeket még jobban fejlesztene, ha lenne megbízható munkaerő. – Az én korosztályom nem áll be kávét főzni, jegyet árulni, takarítani, mert ennél többre vágyik. A húszas éveik elején járók ellenben siralmasak. Megbízhatatlanok, lazán kezelik a munkaidőt, folyamatosan az okostelefonjukat nyomkodják, cigizni járnak, nincs meg bennük a munkával, a biztos jövedelemmel kapcsolatos alázat. Nagyon rendes főnök vagyok, de van egy határ, amikor elfogy a türelmem – mondta a cégcsoportban 25 alkalmazottnak munkát adó vállalkozó, aki most már megérti tanárait, akik egykoron az egymást követő generációk eltérő viselkedéséről panaszkodtak. Tíz-tizenöt éve ők nem ilyenek voltak.

Azt is mondja, sok vállalkozó azért nem fejlődik, mert megelégszik azzal, ami van. Elért egy szintet, nem akar továbblépni. Nem fejleszt, nem keresi az előrelépés lehetőségét, nem akar terjeszkedni, és mást sem akar csinálni, mert nem bízik magában. Szüttyögőnek hívja őket. Kiveri a víz, amikor azt hallja, hogy ezt én is hallottam, gondolkoztam, hogy meg kellene csinálni. Amikor megkérdezi, hogy miért nem lépett, nem kap értékelhető választ. Legtöbbször azt hallja, mi van, ha nem jön be. Erre azt mondja, ami külföldön megy, az nagy eséllyel nálunk sem bukik el.

A fiatalember nem tartja magát különleges képességekkel megáldottnak, ezt minden munkatársának elmondja. Amit viszont elkezd, azt végigviszi. Ugyanezt várja el másoktól. Alázat, kitartás, nagyon sok munka az ára, hogy százmilliós árbevételű cégcsoportot irányíthat.