Tengerész a sivatagban

Portugáliában néhány hete, 2019 márciusában a Lisszaboni Földrajzi Társaság a magyar nagykövetséggel együttműködve szervezett szemináriumot a világutazó életművének bemutatására.

A dunaföldvári Afrika-emlékmű, Mészáros Sándor alkotása Fotó: A szerző felvétele

Bihé királyság megismerését elősegítette, hogy Kajaja Kajangula uralkodó leányát, Ina Kullu Ozorót vette feleségül. A gazdag após segítségével hat felfedező utazást tett meg Délnyugat-Afrika földjén. A karavánok felszerelése, ellátása a helyi viszonyok és nyelvek ismeretét, kiváló kapcsolatteremtő képességet követeltek.

Első nyomtatásban megjelent beszámolói apja közreműködésével a Magyar Hírlapban, 1852-ben kaptak nyilvánosságot. Ezekre az írásokra figyelt fel a párizsi száműzetésben élő emigráns politikus, az 1848–49-es szabadságharc kormányának második miniszterelnöke, Szemere Bertalan. Szemere érdeme, hogy megnyerte Rónay Jácintot, a bencés rend tudós papját az írások angol nyelvre való fordítására.

Rónay megküldte Magyar László írásait Londonba, a Brit Királyi Földrajzi Társasághoz. Pesten Hunfalvy János földrajzprofesszor ismerte fel az Afrika-kutató munkásságának értékeit.

Útleírásaiban Magyar találóan figyelte meg a természetes vízi útvonalak nyújtotta előnyöket és hátrányokat, a hajózási lehetőségeket.

A világlátott tengerész nézőpontjából állapította meg azt az Afrikára jellemző törvényszerűséget, mely a kontinens megismerését hosszú időn át nehezítette, illetve késleltette: „az általános tapasztalás ellenére, mely szerint úgy szólván mindig a nagy folyamok voltak a más világrészekben az ismeretek és műveltség útmutatói, itt, Afrikában a nagy folyamok a műveltség terjesztésére és ismeretek gyarapítására keveset használtak mindeddig.”

Magyar László felfigyelt a növényvilág és a vízfolyások összefüggésének számos példájára is, és természettudományi ismereteit jellemzi az incendera fák, a pamutfák és a nagyméretű imbundero fák és a folyam kapcsolatának bemutatása.

Irodalmi szépségű leírást adott a Faroszongói-vízesésről, s bár műszeres mérési lehetőségei nem voltak, mégis igyekezett egzakt képet nyújtani a látványos természeti jelenségről.

A karavánok útvonalait a portugálok igyekeztek ellenőrizni, mert attól tartottak, hogy az angolok is megjelennek a térségben, és telepeket létesítenek. Benguela Lucira és Mossamedes gyarmati telepek kormányzói rendszeres jelentéseket küldtek Lisszabonba, amelyekben be kellett számolniuk a brit terjeszkedési törekvésekről. A fő hasznot akkoriban az illegális rabszolga- és az elefántcsont-kereskedelem biztosította.

Emberpiacok nyomora

Magyar László utazásai során végzett adatgyűjtő munkája a gyarmati hatóságok számára fontos információkat tartalmazott. Az afrikai társadalmat belülről ismerte. Az elsajátított afrikai nyelvek birtokában a népcsoportok közötti kapcsolatok változásait is jól érzékelte.

Kiváló megfigyelőképessége tükröződik a mérges kígyókról, vízilovakról, krokodilokról papírra vetett soraiban. Megrendítő képet fest a kegyetlen rabszolga-kereskedők üzelmeiről, a szerencsétlenek sorsáról, az emberpiacok nyomorúságáról. Ebben az időben a brit és portugál hatóságok már tiltották és büntették az emberkufárkodást, de nem volt könnyű érvényt szerezni a törvényeknek.

Magyar László útinaplói és levelei az Afrika-kutatás legfontosabb hazai forrásai közé tartoznak. Hunfalvy érdeme, hogy megjelentette ezeket az írásokat, felismerve a tudós egyedülálló teljesítményeit.

Az egyidejű magyar és német nyelvű kiadásnak köszönhetően Magyar László neve nemcsak szülőföldjén, hanem nemzetközileg is elismertté vált. Ám a jelentős összegű honorárium akkoriban sem volt elegendő önálló egzisztencia megteremtésére vagy a távoli Afrikából való hazatérésre.

Kétségtelen – ismerve az 1848–49-es szabadságharc leverése utáni időszak gazdasági-pénzügyi viszonyait –, hogy a Magyar Tudományos Akadémia fontos lépést tett a kötetek kiadása érdekében. De sem portugál, sem angol nyelvű publikálásra nem kerülhetett sor mind a mai napig, pedig a mű színvonala és értékei ezt indokolták volna.

A Reguly Antal és Toldy Ferenc szakvéleménye utáni döntést követően a sok fáradság, megpróbáltatás és veszedelem, valamint átlagon felüli egyéni kockázatvállalás „gyümölcseként” Magyar László összesen 140 aranydukátot kapott. Öt évvel a kézirat megküldése után! A szerzői díjat az MTA diplomáciai postával juttatta el Benguelába. Magyar László átvételi elismervénye igazolja, hogy a pénz eljutott hozzá.

A portugál hatóságok az 1864. november 9-én az angolai Ponto do Cuióban elhunyt tudós számos iratát eljuttatták Magyarországra. De nem mindent! A hagyaték másik része egy portugál kereskedő házába került, s ez a ház leégett.

A kutató számos feljegyzése, irata a lángok martalékává vált.

Thirring Gusztáv elévülhetetlen érdeme, hogy több évtizedes munkával összegyűjtötte és publikálta az első tudományos igényű életrajzot.

A Magyar László-életmű feltárásában fontos szerepe volt Judith Listowelnek, aki a The other Livingstone című könyvében foglalta össze helyszíni kutatásai eredményeit. E sorok szerzőjének alkalma volt találkozni a jeles újságírónővel, eredeti nevén Márffy Mantuáno Judittal, aki London előkelő Kensington városrészében található otthonában mutatta meg Magyar László feltételezett angolai sírjáról és afrikai leszármazottairól készült fényképfelvételeit.

Magyar Földabrosza, 1857-es kéziratos térképe kiemelkedő teljesítmény, mely fogyatékosságai és hibái ellenére is forrásértékű alkotás. Ha mögötte állt volna a brit vagy a francia államhatalom mérhetetlen pénzügyi és szakmai hátterével, akkor pontosabb munkát végezhetett volna a magányosan dolgozó tudós, akit gyakran a létfenntartás hétköznapi gondjai nyomasztottak.

Csónakkal az Okavangón át

Joggal vetődik fel a kérdés: miért vállalkozott Magyar László ezekre a kockázatos utazásokra? Hiszen Magyarországnak semmiféle gyarmatszerzési törekvései nem voltak Délnyugat-Afrikában. Magyart nem más népek leigázási szándéka, hanem a megismerés vágya, a csillapíthatatlan kíváncsiság, a felfedezők örök nyughatatlansága motiválta. Tagadhatatlan, hogy hajtotta a becsvágy, az érvényesülési törekvés, az állandó bizonyítási kényszer is, amelyet gyermekkora körülményei magyarázhatnak.

Fotó: Illusztráció Magyar László könyvéből

Aki eltöltött néhány hónapot Afrikában – a Magyar Lászlóéhoz hasonló körülmények között –, az tudja igazán értékelni azt az általa nyújtott emberi, szakmai teljesítményt, mely később számos tudományágban nemzedékeken át megtermékenyítő hatást gyakorolt. Munkásságának értékei gyarapították a geográfiát, a kartográfiát, a történelemtudományt, a néprajzot, a nyelvészetet, a botanikát és a zoológiát.

A kiváló megfigyelő eljutott az Okavangó mocsárvilágába – ahol ma is csak a hagyományos, egyetlen fatörzsből kivájt csónakon, a mokoron lehet közlekedni a szövevényes vízi labirintusokban. Behatolt az angolai őserdőkbe, szomjúság gyötörte a sivatagos tájakon, szenvedett a vízhiánytól, moszkitóktól, trópusi betegségektől, s megtapasztalta a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzéseit is. De a helybéliek között élve temérdek olyan élményre, ismeretre tett szert, mely számos más kortárs utazó számára elképzelhetetlen volt.

Költséges utazásainak pénzügyi fedezetét maga teremtette elő. Semmilyen államhatalom nem állt mögötte. Az olykor szűkös források ellenére kiemelkedő életművet mondhat magáénak.

Ő volt az első magyar utazó, aki az afrikai kontinensen másfél évtizeden át folyamatosan tevékenykedett, megelőzve Teleki Sámuelt, Torday Emilt és a mozambiki magyar misszionáriusokat, Menyhárth Lászlót és Czímermann Istvánt.

Érden a Magyar Földrajzi Múzeum állandó kiállítása idézi fel munkásságát. Krizsán László kitartóan szorgalmazta a hírnevét megörökítő emléktáblák és szobrok állítását. A dunaföldvári Magyar László Gimnázium tanárai és tanulói évről évre emlékezetes ünnepséget rendeznek, s a legszebb magyarországi Afrika-emlékműnél, Mészáros Sándor impozáns szobránál róják le kegyeletüket.

A Duna folyam partján az Afrika kontúrjait kirajzoló műalkotás fő alakjának a kezében tartott térkép mellett megrendítően őszinte hitvallása olvasható: „Én mindég szent kötelességemnek tartottam édes hazám javát és díszét a tőlem kitelhető minden módra előmozdítani”.

A szerző a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója