Vásárfia

Reneszánszukat élik a rendszerváltás idején oly népszerű kiruccanások a határhoz közeli szomszédos városokba, ma is éppoly szívesen vásárolunk élelmiszert, ruhát, illatszert, mint hajdan.

Szabad a vásár. Elsőként a nyugtaadás miatt vizsgálják a szabályszerű működést Fotó: Bach Mát

Reneszánszukat élik a rendszerváltás idején oly népszerű kiruccanások a határhoz közeli szomszédos városokba, ma is éppoly szívesen vásárolunk élelmiszert, ruhát, illatszert, mint hajdan. Bár az elmúlt szűk harminc év alatt nálunk is kialakult a fogyasztói társadalmakra jellemző árubőség, a határon túl még ma is sokszor olcsóbbak vagy jobb minőségűek a keresett portékák, és gazdagabb a kínálat. A 80-as évek végén, a 90-es évek elején a szomszédos országokban a pár órás portyázások alkalmával több mint százmilliárd forintot költöttünk el – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A régi kis csapatos és autós kiruccanások helyét mára átvették a közösségi oldalakon szervezett telekocsis vagy a hatalmas buszokat megtöltő megoldások. Az utasok azonban éppoly elszántak, mint régen voltak: lelkesen vállalják a hajnali kelést és a fővárostól számított két-négy órás oda-, illetve hazazötykölődést, kifelé fasírttal és kávéval felszerelkezve, a hazaúton összepasszírozódva a tele bevásárlótáskákkal.

Toplistánkon régóta Ausztria az első, noha a sógorok ma már nem minden esetben az olcsóságukról híresek. Lehet, mindez annak is betudható, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal megállapította: a multik gyakorta rosszabb minőségű termékeket szállítanak a magyar boltokba, mint Ausztriába. Elég azonban akár csak Bécsújhelyig (Wiener Neustadtig) vagy Kismartonig (Eisenstadtig) eljutni, máris szembesül a magyar vásárló a választék és a minőség közötti különbséggel. Ami pedig az elárusító és kiszolgáló személyzet készségességét és hozzáállását illeti, nem is érdemes próbálkozni egyazon minősítési skálán összevetni az itthoniakkal. Az akkori nagy bevásárlóhullámban a Gorenje hűtő, a walkman, a videomagnó vagy éppen a roncsautó volt a sláger, de akadt, aki banánt, narancsot, dezodort és szappant vett pár schillingért. Mára csupán az emlék maradt a feledhetetlen feliratokkal: „Magyar, ne lopj!”

Hogy manapság mi hajtja a magyart a sógorok áruházaiba, bevásárlófalvaiba? A vásárlók visszajelzései alapján az osztrák üzletekben sok az akció, ami ott valóban számottevő árleszállítás, ünnepek tájékán akár 40-60 százalék! Még akkor is, ha kiszűrjük, hogy kint más az áfa mértéke: az élelmiszeren tíz, szinte minden máson húsz százalék. Rengeteg áru még a forgalmiadó-korrekció után is drágább ugyanannak az üzletláncnak a magyar, mint az osztrák boltjában. Csak néhány, ám akció nélküli példa: különleges, díszdobozos csokoládé nálunk 850, ott 600 forint. Dezodor, tusfürdő 480 forint, míg kint 300. Ugyanabban a divatáruboltban 3400, míg nálunk 3700 forintba kerül egy fiataloknak szánt kapucnis, zsebes pulóver. Tavaly az osztrák boltokba járt a magyarok 60 százaléka vásárolni. Ezzel összesen 76 milliárd forintot hagytunk a határon túli kasszákban, ami megközelítőleg 30 százalékos növekedés 2017-hez képest.

Ausztria napjainkban azonban már nem kizárólagos bevásárlói célpont. Gyakran bóklászunk szlovák boltokban, vásárokban is, ahol az elmúlt esztendőben 16 milliárd forintot költöttünk, sőt még Ukrajnába is át-átruccanunk vásárolni: a statisztikai adatok szerint egy év alatt hatmilliárd forinttal gyarapítottuk a gazdaságukat. Romániában, Szlovéniában is sokat költünk: évente hozzávetőleg öt-öt milliárd forintot.

Szabadkán van egy olyan piac, amelyért valósággal megőrülnek a magyarok. Ide évente több százezren zarándokolnak, maguk mögött hagyva a plázavilágot. A beszámolók szerint a határtól alig negyedórára lévő, immár ikonikussá vált hatalmas területen minden kapható, étel, ital, ruha, tisztítószer az itthoni árakhoz viszonyítva körülbelül fele áron – avat be a részletekbe Kovács Zsolt, aki évek óta havonta egyszer törzsvendég a forgatagban.

– Kislányommal hajnalban busszal indulunk Pest megyéből, és két és fél-három óra alatt oda is érünk. Ez tízezer forinttal olcsóbb, mint ha kocsival mennénk. Érdemes munkanap utazni, akkor kevesebbet kell várakozni a határon. Az oda-vissza út fejenként négyezer forintba kerül, de ez bőven megtérül. Például egy kiló márkás ételízesítő nincs nyolcszáz forint, de a szerb őstermelőtől vásárolt méz vagy gyógytea és a kedvenc mogyorókrém is ötszáz-ötszáz forint körül jön ki. Zsolt szerint a zömmel török gyártású ruházati termékekért is kevesebbet kérnek, mint itthon, jellemzően két-háromezer forinttal olcsóbb egy márkásnak „tűnő” kabát vagy cipő. A jó minőségű, egyliteres, ötvenfokos házi szilvapálinka ezer forint, ám ezzel vigyázni kell, a határon személyenként csak ennyi vihető át, és ezt a vámosok valóban nézik is, csakúgy mint a feleannyiba kerülő cigaretta mennyiségét is.

– A frissen sült ételeket ki nem hagynánk, a pljeskavica nevű helyi specialitás kötelező, itt kapni a legjobbat, ráadásul a húspogácsán kívül mindenki azt és annyit szed a zsemlébe vagy sült tésztába a zöldségekből, amennyit csak akar. Az egész megúszható 700 forint alatt, csak a forgatagot kell elviselni. Úgy gondolom, hogy a szabadkai piac azért lett a legnépszerűbb, mert igazi vásári hangulat van, az árusok kedvesek, a hentesek termékei pedig kiválóak.

Van viszont, akiknek mi vagyunk az olcsó: tavaly egynapos vásárlásra tízmillióan jöttek hozzánk a környező országokból, ez az összes ideutazás egynegyede. A külföldi bevásárlók 176 milliárd forintot hagytak a hazai boltokban, piacokon. Közülük a szlovákok vásárolták a legtöbb árucikket 2018-ban, több mint 50 milliárd forint értékben. Az osztrák vásárlók 40 milliárd forint feletti, a románok valamivel alacsonyabb összegben költekeztek Magyarországon.