Vér és tinta

Hogyan lehetséges az, hogy ilyen súlyos vádakkal elítélt személy ilyen hosszú ideig büntetlen maradt? – tette fel a kérdést az olasz Il Messaggero napilap a Battisti-ügyre utalva. A terrorista 14 évig élvezte Franciaország vendégszeretetét. Több tucat egykori olasz terrorista él a mai napig Frankhonban.

Cesare Battisti egy idős asszonnyal a 2012-es brazíliai Szociális Világfórumon Fotó: STRINGER Brazil Forrás: Reuters

Battisti ekkor kisstílű bűnözőként élte mindennapjait. Többször volt börtönben, az egyik ilyen „pihenőjéről” a kommunista eszmékkel felvértezve jött ki. Barátaival megalakították a Kommunizmus Fegyveres Proletárjai szélsőbaloldali terrorcsoportot, amely az igazi leninizmust képviselte. A „legnagyobb” tetteik közt volt Battisti egyik volt börtönőrének 1978-as meggyilkolása, természetesen a proletárforradalom dicsőségére. Következett egy rendőrségi sofőr megölése. Később a „középosztályra” csaptak le: áldozataik egy hentes és egy ékszerkereskedő voltak.

Cesare Battisti egy idős asszonnyal a 2012-es brazíliai Szociális Világfórumon
Fotó: Reuters

Battistit 1979-ben elkapták, de csak fegyveres csoporthoz való tartozást tudtak rábizonyítani. Két évet kapott, társai azonban megtámadták a börtönt, és kiszabadították. Franciaországban bujkált, majd Mexikóban talált menedékre. Alkalmi munkából élt, és elkezdett írni, aztán 1990-ben visszatért Franciaországba, ahol akkor már élt a „Mitterrand-doktrína”: a szocialista elnök 1985-ben kijelentette, hogy azok a külföldi terroristák, akik végleg szakítottak az erőszakkal, és nem tapad a kezükhöz vér, Franciaországban menedékre lelhetnek. Battistit mégsem adták ki Rómának, a francia hatóságok formai hibákra hivatkoztak. A volt terrorista gondnoki állást kapott, és krimit írt, sorban jelentek meg bűnügyi regényei, a francia baloldali sajtó pedig a kebelére ölelte.

A Mitterrand-doktrína pedig tovább élt, az elnökök ragaszkodtak hozzá. A baloldali művészeti körök befogadták Battistit. Rajongással vették körül az olasz ólomévek „hősét”, aki számukra „az ideális vesztesként” jelent meg, hiszen talpra tudott állni. Magukat látták benne, azokat a fiatalkori forradalmi álmokat, amelyeket ők nem tudtak megvalósítani.

A 2004-es év nem ígért sok jót Battistinek, újabb kiadatási kérelem érkezett Rómából. A baloldali kulturális, politikai körök természetesen kiálltak Cesare mellett, támogatói bizottságot hoztak létre, élén Fred Vargas írónővel, a színpad világából pedig olyan nevekkel, mint Georges Moustaki és Guy Bedos, de csatlakozott hozzájuk Bernard-Henri Lévy filozófus, sőt a jótékonyságáról és emberszeretetétől híres Pierre abbé is. Valóságos hisztériát keltettek Battisti védelmére.

Nézzük meg, miféle érvekkel operált 2004-ben a francia sajtó baloldali része! „Azonos napon, azonos órában, két különböző helyszínen elkövetett bűncselekményt rónak fel neki, hát persze hogy tagadja!” – írta a Paris Match című hetilap. Battistit távollétében „egy katonai bíróság ítélte el, amely csak szélsőbalos ügyeket tárgyal” – így a L’Humanité, a francia kommunisták lapja. „Battisti a fekete ingesek nosztalgiájának áldozata” – utalt a Libération a fasisztákra. A propaganda-hadjáratot követve az volt az ember érzése, hogy Olaszország politikai berendezkedése nem is demokrácia, hanem dél-amerikai katonai diktatúrákhoz hasonlító tákolmány.

A kiadatás ellen a Théâtre de l’Œuvre-ben szervezett tiltakozó esten a jelen lévő értelmiségiek és baloldali aktivisták előtt felolvastak egy kiáltványt. Ebben az olasz óloméveket sajátosan értelmezték. Számukra a sokarcú szélsőbalos csoportosulás fegyveres harca volt, amely szemben állt a kormánnyal, a titkosszolgálatokkal, az általuk támogatott szélsőjobb pedig bombamerényleteket hajtott végre. A francia baloldali intellektuális közeg eljutott odáig, hogy például a Vörös Brigádok – az ő szemszögükből – békepárti és mérsékelt szervezet, csak a jobboldal támadása hozta ki belőle a vérengző vadállatot. Ha öltek is, azt a társadalom jobbá tétele érdekében tették. Tulajdonképpen hálásnak kell lennünk nekik: a belső ellenséggel küzdöttek, nem akartak semmi mást, csupán győzelemre vinni az igazi demokráciát.

„Ez pontosan az a felfogás, amellyel a robespierre-i terrort magyarázni szokták – írta a közelmúltban a témáról a Le Figaro című napilap.

– A Battisti-ügy is mutatja, hogy a franciák mennyire le vannak nyűgözve az erőszaktól” – mint korábban Sztálin, Mao, Pol Pot, a forradalom nagy népirtóinak tetteitől. A szívükben marad még hely olyan „kicsiknek” is, mint Cesare Battisti – írta mostani cikkében Robert Redeker filozófus. Gyilkos volt, de valójában még maga sem hitte el – állapította meg Redeker. Ehhez a tudatmódosításhoz hozzájárulhatott, hogy a francia baloldali közvélemény feltétlen erkölcsi támogatást nyújtott számára. A terrorista védelmében Gilles Martin-Chauffier a Paris Match 15 évvel ezelőtti számában a következőket írta: „Battistinak nagyobb tehetsége van arra, hogy tintát folyasson, mint vért. Ez jobb neki is: jobb írónak lenni, mint egy kis Che Guevarának, aki egy utcasarkon lelövi a Fiat művek valamelyik nevesincs művezetőjét. És ez jobb számunkra is, mert ez erőt ad a megvédésére.”

A francia baloldal 2004-ben nem tudta megakadályozni a kiadatását, a bíróság döntése alapján maga a jobboldali Raffarin miniszterelnök írta alá az utasítást. Igen ám, de hiába keresték Battistit, ő már Brazíliában volt. Azokban az években került hatalomra a szocialista államfő, Lula, aki nem törődött az olaszok kiadatási kérelmeivel. Battisti családot alapított, és írta a könyveit. Tavaly azonban Brazíliában is a jobboldal készült a hatalomra, Battisti pedig a közelben lévő egyetlen baloldali irányítású országot, az Evo Morales vezette Bolíviát nézte ki magának, de csalatkoznia kellett. A bolíviai elnök gyorsan ráállt a kiadatására, ugyanis nem árt jó kapcsolatokat fenntartania a hatalmas szomszéddal, Brazíliával.

Olaszországban még a gyilkosságok elkövetése után negyven évvel is nagy szó, hogy a tettes elnyeri méltó büntetését. Az érthetően jókedvű Matteo Salvini ekkor jelentette ki: „Eljött az ideje, hogy levelet írjak a francia elnöknek a következő szöveggel: Azok a terroristák, akik Olaszországban embert öltek, jobb lesz, ha befejezik Franciaországban és Dél-Amerikában a szabadlábon grasszálást. Battisti nem az utolsó, aki megkezdi megérdemelt büntetésének letöltését. Gyűlnek az adatok mások ügyében is. Túl sok (olasz) terrorista él Franciaországban, ott, ahol erkölcsi, szolidaritási, nagylelkűségi leckét adnak másoknak.” Az Il Messaggero napilap így folytatta a belügyminiszter gondolatmenetét: „Franciaország felelőssége abban áll, hogy Battistit áldozatnak tekintette. Elnököktől függetlenül Párizs úgy alkalmazta a menedékjog intézményét, mintha osztályzatot kellett volna adnia a rossz és a demokratikus, jó kormányzásra, miközben pártatlan, független bíróságok ítélték el ezeket a bűnözőket.”

És sokan vannak ilyenek. A Corriere delle Sera vagy negyvenet számolt össze, őket az olasz bíróságok terrorizmus vádjával ítéltek el, és jelenleg háborítatlanul élnek Franciaországban. Köztük a Vörös Brigádok több tagja, olyanok is, akiknek közük volt Aldo Moro miniszterelnök 1978-as elrablásához, majd meggyilkolásához. Több egykori olasz terrorszervezet vezetője, akikre ugyanúgy, mint Battistire otthon életfogytiglani ítélet vár. Ők is évtizedek óta élvezik a franciák vendégszeretetét.