De kik és miféle módszereket vetettek be, hogy öntudatos parasztok, parasztpolgárok az erőszaknak engedve inkább felajánlották földjeiket, és maguk is beálltak az állami gazdaságba dolgozni? Mi lett a fiakkal, akiket azzal a jól bevált fordulattal utasítottak el az egyetemek, hogy helyhiány miatt nem nyertek felvételt?
Azt mégsem írhatták, hogy a helyi párttitkár a kulák család után nyúlt… A vallomásokból nyilvánvaló: a parasztpolgárok igényessége a munkában és a szellemi élet területén egy tőről fakad. Az egykori gazdák szorgalmasak voltak, közben ráláttak az előző nemzedékek életútjára, reflektáltak is rá: több generáció szellemi és fizikai erőfeszítése, szándéka adódik össze az ő sorsukban. Az ősök ismerete és tisztelete mögött ott volt a tudás, hogy micsoda szorgalommal épül fel egy birtok. Így a földhöz ragaszkodás jelentette a múlttal való kapcsolatot, a családi szálak megerősítését egyben.
K. Németh Gézáék tizenegyen voltak testvérek, unokahúgának így foglalta össze a család sorsát: „Dédapádat megnyomorították, nagyapádat földönfutóvá tették. Titeket meg gyökértelenné.” Az okát is megmondja: „Széles körű tudással rendelkeztek a parasztok. Önálló emberrel nehéz mást csináltatni, mint amit ő szeretne. Meg kellett törni.” Ez olyan jól sikerült, hogy a ’90-es évek elején, amikor az üzemek széthullottak, a legtöbben csak néztek: most mit csináljunk? Megszokták, hogy megmondják nekik.
Medveczki József Én voltam a kulákgyerek című vallomásában némi éllel jegyzi meg: „Szép elképzelés volt az, hogy akinek van, attól elveszünk, akinek nincs, annak adunk. De általában az, aki kapta, nem tudta megtartani; nem tudott hozzátenni, mert az az ember nem úgy volt összerakva, hogy megbecsülte volna.”
A téeszesítéssel megszűnt a paraszti életforma, mára legfeljebb a szétszóródott családok emlékeiben élnek a dűlőnevek vagy a Bocsor család történetének variánsai: a világháború vége felé két orosz katona lecibálta Bocsor Judit nagyapját a kocsijáról, a kerekek alá tették a nyakát, de hiába ütötték, verték puskatussal a lovakat, azok nem indultak el – nem hiába becsülte meg a gazda a szép és okos kancákat. A nagypapa szerencsésen megmenekült, a kifogott lovak maguktól hazataláltak. De a félelemkeltés, az öncélú kegyetlenkedés megrázta a családot, hatása nem múlt el nyomtalanul.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!