Fürdővízzel a gyereket

A mintegy száz évvel ezelőtt megjelent alapműnek, A Nyugat alkonyának szerzője, Oswald Spengler seregnyi nyugtalanító dolgot látott előre kultúránk hanyatlásáról. A Lugas kerekasztalánál Frenyó Zoltán filozófus, ­Gazda István tudománytörténész és Zalay Szabolcs iskolaigazgató ­beszélgettek arról, valóban hanyatlásnak vagy természetes történelmi folyamatnak lehetünk-e tanúi.

Cseh hagyományőrzők velocipédes felvonulása Prágában. A korszakváltás már egy évszázada elkezdődött? Fotó: David W Cerny Forrás: Reuters

Zalay Szabolcs

Zalay Szabolcs: Ez tulajdonképpen az abszolút értékekkel rendelkező világ és a relativizálódott értékvilág összeütközése. A mi világunk rettenetes nehézsége a biztos alap hiánya. Nem tudjuk, mihez viszonyítsunk. Holott azért van értelmünk, hogy rá tudjunk csodálkozni a létezésre. Az emberiség krízishelyzetbe került, és a tragédia aligha elkerülhető, hiszen látjuk, hogyan borítottuk fel világunk egyensúlyát. Viszont meg kell hogy szülessen valami új. Ez a vajúdási folyamat zajlik most. Kant még az emberiség kilábalásának nevezte a felvilágosodást, amely azonban „a fürdővízzel majdnem kiöntötte a gyereket is”. A bizonyítékokon alapuló tudományos szemlélet felvirágzása mellett elvetette a hiten alapuló meggyőződést. Rengeteg jel mutat arra, hogy új szellemi mozgalom érlelődik, szintetizálva a különböző tudományok új eredményeit. Talán ez lesz az emberiség kilábalása a maga okozta kamaszkorból.

Gazda István: Érdekes, hogy a műveltségeszmény, amely egyben tananyageszmény, mennyit változott az évszázadok során. A világ legtöbbször kinyomtatott könyve a Biblia, a második viszont Eukleidész geometriája. Tehát a nyomtatás utáni időszak átlagos házi könyvtáraiban volt egy Szentírás, egy Eukleidész, és voltak kalendáriumok. Napjainkra Eukleidész kiesett, a kalendáriumokat pedig felváltják a természetgyógyászati könyvek, amelyek sajnos nem nyújtanak sokkal több ismeretet, mint a régi kalendáriumok orvosi tanácsai. Ha az emberi gondolkodás minden vita fölött álló klasszikus értékeiről beszélünk, akkor Homéroszhoz hozzá kell tennünk Eukleidészt, azután a csillagászati világkép szempontjából Kopernikusz Az égi pályák körforgásairól című munkáját vagy annak valamilyen kivonatát. Mivel mindenféle természettudományi tudás hosszú időn keresztül a newtoni szemléletkörre épült, Newton sem megkerülhető. A modern orvostudomány meghatározó fordulata William Harvey nevéhez és a vérkeringés felfedezéséhez köthető, a növénytan első nagy rendszerezője Linné volt. Bár Darwin életműve nagy vitákat váltott ki, A fajok eredetét mégsem hagyhatjuk ki a klasszikusok sorából. A XIX. században James Clerk Maxwell munkássága, az elektromosság és a mágnesesség törvényeinek leírása volt a legfontosabb. A XX. században pedig mindenki Einsteinről harsog. Különös, hogy bár ezek meghatározó művek, ma már mintha senki sem érezné a klasszikus műveltséghez tartozónak őket. Nemcsak azt tartom problémának, hogy a természettudományi ismeretek kikerültek az általános műveltség köréből, hanem azt is, hogy a büszkeségre okot adó tudományos teljesítményt se nagyon ismerik. Egyetlen példa: hatalmas amerikai sikerről értesülhettünk a kilencvenes évek végén. Egy Mars-szonda leszállt a bolygó felszínére, talajmintát vett, elemezte, és visszaindult a Földre. A kutatást vezető „amerikai” fizikus Bejczy Antal volt, társa Pavlics Ferenc, aki egyben a holdjáró tervezője. Ez a két név azonban kimaradt az összes magyarországi híradásból, holott valószínűleg ez a Mars-küldetés volt minden idők legnagyobb tudományos teljesítménye. Bejczy később Magyar Örökség Díjat kapott, de ez is biztosan kevesebb hírbe került be, mint egy táncdalénekes vagy egy valóságshow-szereplő. Változtatni kellene a műveltségeszményen.

Frenyó Zoltán: Az imént említett tudományos eredmény hazai fogadtatásának részletezése mutatja, milyen komoly probléma, hogy az oktatásban és a nevelésben, de a köztudatban, az átlagpolgárok számára is a nem megfelelő emberek válnak példaképpé. Tisztelettel kellene megismertetni ezeket a csodálatos pályákat.

Európa műemlékeit, többek között a pisai ferde tornyot és a római Colosseumot megjelenítő homokvár Németországban
Fotó: Reuters

Lugas: Vajon mi lehet az alapismeret, amelyet a gyerekeknek tudniuk illene?

Gazda István: Folyamatosan érkeznek az újdonságok, és a tanárok úgy gondolják, hogy ezeket is ismertetni kell. Csakhogy így túl nagy lesz a tananyag, ezért el kell kezdeni kihagyni a régiből. De ez talán nem is nagy baj. Ilyenkor csak Greguss Gyula akadémikusra tudok hivatkozni az 1860-as évekből, aki azt mondta, minden a tanáron múlik. Bízzunk a tanárokban! A tanterv gúzsba kötheti ugyan a tanárt, de a művészi énje mindig felülemelkedik. A tanítás igazi művészet – mondta egykoron Greguss tanár úr. A szigorú tantárgyi keretek minden korszakban kudarchoz vezetnek. Szerintem a lényeg az, hogy az oktatás legyen érdekes, a tanár építse fel jól a mondandóját, kösse le a diákokat, és akkor szívesebben tanulják a számukra nem kedvelt tárgyakat is.

Frenyó Zoltán: Még sincs így egészen. Az emberi tudás története ugyanis nem egyszerű gyarapodás, és nincs olyan helyzet, hogy egyszer csak nem fér be a szobába, mivel minden kornak teljes tudása van. Amennyit tud, az ad neki teljes világképet. A régi embernek is tele volt ismeretekkel és magyarázatokkal az elméje. Ugyanakkor van felhalmozódás is, és automatikusan elejtődnek dolgok, amelyeknek a helyébe jön más. Ez elsősorban a tudományban van így. Az iskolai tudás kicsit más. Az a gond, hogy a modern kori oktatásban nem a kultúrát akarják átadni, hanem az ismerethalmazokat, mert szakembereket akarnak képezni. Pedig az iskolának nem csak ez a rendeltetése.

Zalay Szabolcs: Nagyon sokáig a tanulónak az volt a dolga, hogy feltétel nélkül fogadja el a mestere tudását. Próbáljon minél jobban és minél többet megtanulni, mert akkor számított jó diáknak. A XIX. századtól érkeztek a reformpedagógiák, amelyek a tudás megszerzésében a gyakorlatiasságot, a játékosságot hirdették meg. Aztán gyorsan kiderült, hogy ez sem működik, a szabadság szép eszme, de korlátok, megfelelő iránymutatás nélkül szabadosság, rendezetlenség, végső soron káosz lesz belőle.

Lugas: Vagyis kiderült, hogy a tudás megszerzéséhez önmagában nem elég, ha a diák jól érzi magát az iskolában?

Zalay Szabolcs: Ismeret nélkül nem lehet továbblépni. El kell jönnie egy szintetizáló korszaknak – ez lenne a „Homo studens” kora. Ennek a középpontjában a tanuló ember áll, aki önmagát, a „teljes embert” kezdi újra felfedezni, testi, lelki, szellemi értelemben, a testkultúra, az érzelmi intelligencia és az értelem egyensúlyának megteremtésével. Még csak egyedi kísérletek vannak, még csak elindult a tanulás új típusú megközelítése, de csak áttörés révén remélhetünk új jövőt. A kultúra s ezen belül a pedagógiai kultúra értékeinek megőrzésére és megújulására egyszerre van szükség.

Lugas: Mi a kapcsolat a kultúra és a civilizáció között?

Zalay Szabolcs: A kettő fogalma egy ideig egymás szinonimájaként tudott működni. Voltaire és Rousseau idején, a felvilágosodásban e kettő ütközik, külön jelentést kap. A kultúra lesz ebből az emberi, a humánus. Nyílni kezd a kettő között az olló, amelyet amíg össze lehet zárni, amíg a modern, mesterséges civilizáció nem pusztítja el az élő, emberi kultúrát, addig nincs baj. Ha viszont a kettő annyira szétválik, hogy szétpattan, akkor végletes jelenségek következhetnek be. És nem biztos, hogy ez ma már összezárható. Egyelőre fikciós filmekben látjuk a primitív, barbár jövőt, de lehet rá esélyünk. Ezért van jelentősége és felelőssége a pedagógiának, a szemléletformálásnak, a nevelésnek.

Frenyó Zoltán: A kultúrának különböző szintjei vannak, és maga a kultúra fogalma is meglehetősen bonyolult. Az a kérdés, hogyan lesz valaki kulturált ember, és miben áll a kultúra. A szó maga a latin „colo” igéből származik, aminek a jelentése: művelek. A föld megművelése az agrikultúra, az ember pedig megműveli a testét, a lelkét, a szellemét. Az ember nem egyszerűen természet adta lény, hanem művelt, mesterséges, második természet kimunkálására alkalmas lény. Természetünk nem a nyers természet. Így válhatunk méltóvá az emberi eszményhez. Az európai bölcsesség ezt pontosan tudja. A kultúra alkotás, amellyel az ember magát alkotja meg. A civilizáció rokonértelmű, de kicsit mást jelent. Spengler szerint a kultúra egy idő múlva civilizációvá merevedik, majd elhal.

Lugas: Létezett-e bármikor közmegegyezés arról, hogy mi a tudás nemzeti minimuma?

Zalay Szabolcs: Egy jobb tanterv elősegítheti a modern iskola megszületését, de eközben egyének, csoportok ezt már maguktól is elkezdték. Olyan ez, mint a dúsítás az atomreaktorban. Amikor a kritikus tömeghez érkezünk, abból vagy robbanás lesz, vagy be tudjuk fogni az új energiát. Már közeledünk a kritikus tömeghez, már sokan vagyunk, akik mást szeretnénk. Abban reménykedhetünk, hogy a kritikus tömegnél már nem lesz szükség kényszerre, mert magától át fog billenni ez a folyamat az új kulturális korszakba.

Frenyó Zoltán: A tanár személye kulcsfontosságú, a képzés is az. A társadalom és a tanár viszonyában azonban az egyik a másiktól függ. A tanár két típusa a Szent Ágoston-i és az Aquinói Szent Tamás-i. Az első pedagógiai elképzelése, hogy Krisztus belülről tanít, tehát az emberben lévő hajlamokra, gondolatokra kívülről jelzéseket ad, ezzel segíti hozzá az ifjút a moccanásaihoz, a gyarapodásához. A második empirikus módszer, amelyik, elismerve az elsőt, azt vallja: a tanárnak szerepe van abban, amit mond, kívülről tanít. Nem kell elválasztani mereven a kettőt. Ingyen, olcsón, könnyedén nem lehet kulturált emberré válni. A mai kor mindent közvetlenül, könnyedén, rögtön és felszínesen akar birtokba venni, és azt a türelmet, erőfeszítést, a hosszú folyamatot, közvetítettséget, amely szükséges ahhoz, hogy az ember kulturált legyen, meg akarja takarítani. A fogyasztói társadalom a tudás megszerzését üzleti kapcsolattá tette. A művelődés fáradságos folyamat, amelyet az ifjú is kedvtelve végez, ha értelmét látja. Mert az ifjú mindenre hajlamos, a fáradozásra is, csak ne szoktassák le róla, ne hitessék el vele, hogy enélkül is megy.

Zalay Szabolcs: Itt is lehet szintézist összehozni, ezt Csíkszentmihályi Mihály a flow-elmélettel megmutatta. Azt mondta, akkor tudunk flow-ba, boldogságélménybe jutni, ha megfeszítjük magunkat, és kihozzuk magunkból a maximumot. Csakhogy ehhez motivációra van szükség. Ez lehet akár lelkesítő, elérhető, átélhető példakép is, mint amilyen a 25 esztendős pécsi Szabó Attila, a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia kétszeres győztese. Jelenleg Cambridge-ben tanul, és új Newtonként emlegetik.

Lugas: Az aktuális iskolai, oktatási helyzet azonban az egyik megjelenési formája az őt körülvevő társadalomnak, még a gyarlóságainak is. És ez a világ változott meg alapvetően. Nem arról van szó, hogy kényelmesebbé vált, egyszerűbb, kevesebb erőfeszítést igényel ma már az ismeretszerzés, hiszen ott a tévé, az internet? Nem kell magunkat még az olvasással, tanulással sem fárasztani?

Frenyó Zoltán: A mai világ alapvető problémája a domináns képi és könnyűzenei kultúra. Önmagában a kép a gondolat ellensége. Hasznos, ha valamit szemléltet, de nem önmagában. Az igazi kép van és kell, a vallási és művészi kép szimbólum, kompozíció és közvetítettség, amely elvezet a lelki és szellemi emelkedéshez. De a mai kép nem alkotás, hanem puszta látvány, a fogalom, az igazi tudás ellensége, csupán „érdekes”, ahonnan nem vezet út sehova. Az ebből fakadó probléma a mai világban, hogy készen kapja a polgár a képet, nem kell rajta gondolkodnia. Az úgynevezett kultúra, azon belül a képi, nemcsak a kultúrára nem tud vezetni, de a silány zenével együtt éppen hogy elrabolja a kulturálódástól az időt. Nem hagy időt arra, hogy az ember a lelkét mélyítse, a gondolatait gazdagítsa. Ha ugyanis ezzel tölti az idejét, akkor amilyen állapotban elkezdte, ugyanolyan állapotban lesz a végén is. Nem gazdagodik általa. Röviden szólva: mindez álkultúra, amely nem a magam művelése, hanem puszta időtöltés, pontosabban az idő elütése, menekülés attól, hogy szembenézzek magammal, s mindezt gonosz erők, a személy ellenségei bátorítják.

Gazda István: A nívós képi kultúra szerintem jó dolog. Nem ezzel van baj. Ha elfogadjuk azt a klasszikus nézetet, hogy az általános műveltség alapja az eligazodás képessége, akkor azt lehet mondani, hogy egyrészt a tanárképzésben, másrészt az iskolai képzésben ezt kellene kialakítani, hogy a nyomtatott betűk, a jó képanyagok segítségével minél jobban tudjanak eligazodni. Sokat küszködtek a régiek, hogy a tudás egy része, irodalom, természettudomány, képeken is megjelenjen, ma már ezek mind megjelenhetnének az iskolai digitális táblákon, és a televíziós adásokban is ott kellene lenniük. Sokkal többet el tudnának sajátítani a diákok a megnövekedett tananyagmennyiségből, ha modern módon tálalnánk nekik. A geometria megtanulandó tudásanyaga lényegében nem változott kétezer éve, de ma a sok digitális eszköz segítségével sokkal érthetőbben, körbejárhatóbban tudnánk mindazt átnyújtani a diákoknak, s akkor azt hamarabb be tudnák fogadni. Mondhatom így is: térgeometriát síkban tanítani nehézkes dolog. XVIII. századi eszközökkel tanítjuk a XX. század végének tudományos érdekességeit.

Zalay Szabolcs: Amikor egy gyerek rajzolni kezd, szárnyal a fantáziája, és analógiásan ábrázolja a valóságot. Mindez hasonlít a népművészet vagy a kora középkori művészet ábrázolásmódjához. A perspektivikus ábrázolás kedvezett a pontosabb megjelenítésnek, de eközben elveszíthetjük a lélek szerinti ábrázolást. Ez a probléma korunk képi kultúrájával is. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy nem lehet halott dolgokat átadni a gyerekeknek. Azokhoz, akik az élvezetkultúrában élnek, meg kell találnunk a nyelvet, a kapcsolódási pontokat. Ehhez föl kell tudni lelkesíteni a gyerekeket és a felnőtteket is, rádöbbenteni az élet csodálatosan titokzatos összefüggéseire.

Lugas: Van-e különbség az olvasással megszerzett és a más utakon elsajátított tudás között?

Gazda István: Van. Fontos lenne, hogy az iskolák több olyan feladatot adjanak, amelyek csak könyvek segítségével oldhatók meg. A gyerekek az iskola könyvtára segítségével készüljenek föl, készítsenek előadásokat, írjanak dolgozatokat! Sokszor az egyetemisták is visszaemlékeznek arra, hogy egy-egy jól megoldott középiskolai feladat miatt indultak el a pályájukon. Sokat olvashatunk arról, hogy a magyar diákok szövegértése gyenge. De éppen azért gyenge, mert kevés olyan feladatot kapnak, amelyet önállóan, könyvtári munkával, a szövegértésben folyamatosan haladva tudnak megoldani. És az is fontos lenne, hogy egységben lássák a tudományt és a humán kultúrát. Simonyi Károly híres műve,

A fizika kultúrtörténete remek példa erre a szintézisre. Nem sok olyan középiskolás van, aki tudna bármit is mondani a barokk korának fizikájáról, holott barokk kísérleti fizikát, mechanikát mindenki tanul. Azt azonban nem mondják el nekik, hogy ebben a korban kezdtek el foglalkozni a mozgás különböző aspektusaival. És ez az érdeklődés a festészetben, szobrászatban, építészetben is tetten érhető. A világ megismerése is új léptéket nyert: egyre több területet fedezett föl az európai ember. Ekkoriban váltotta föl a rendkívül statikus alkímiát a dinamikus valódi kémia. A matematika is olyan részekkel gazdagodott, amelyek a mozgás megértését segítették. Elterjedt a napközéppontú világkép, s a világok sokaságáról kezdtek el beszélni. Kiteljesedtek a földrajzi felfedezések, folyóiratok, majd újságok jelentek meg. A barokk az, amelyben a statikus világszemléletet az élet minden területén a dinamikus váltotta fel. Mindennek a megértéséhez több tantárgy összehangolt ismeretére lenne szükség.

Zalay Szabolcs: Valami kétségtelenül nem stimmel. Van egy hanyatló nyugati kultúra, amely részben a miénk, részben azonban nem. Ha a magyar kultúra felől, speciális nyelvünk irányából indulunk el, nem olyan egyértelmű ez a kríziskép. A magyar nyelv építkezése és a szinonimák gazdagsága a gondolkodás páratlan kreativitását teszi lehetővé. Ugyanakkor – mint Kopp Mária kutatásaiból is kiderül – az együttműködés területén az utolsók között kullogunk. Ezt a feszültséget kellene enyhíteni vagy megszüntetni. Végül is a földműveléstől eljutottunk a Föld művelésének kérdéséig. A globális trendeket nézve úgy látszik, az a tét, hogy meg tudjuk-e menteni a Földet. Ez a művelődés nagy feladata.