Persze nem mindegy az sem, milyen a közönség. Az előadóművész érzi, megérinti-e a hallgatóságot, vagy csak unalmat vált ki a darab. Vashegyi György Szenvedélyem: a régi zene című műsorának egyik emlékezetes képe marad bennem az a karonülő kislány, aki apukája ölében tanyázott a mögöttem lévő sorban, színes kendővel játszadozott, majd a fejére borított kendő alatt hallgatta Monteverdi L’Orfeóját nagy megelégedéssel. Látszott: nem ma kezdte a zenehallgatást.
A korhű előadás valóban nagy hatással volt a hallgatóságra, a zenei élmény mellett didaktikusnak tűnt a beszélgetőtárs, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, akitől megtudtuk, hogy Vashegyi 15 éves kora óta elkötelezettje a régi zenének, alig volt húszéves, amikor megalapította a Purcell Kórust, majd rá egy évre az Orfeo Zenekart. A két együttes mindenesetre közelebb vitte a közönséget a barokk zenéhez, mint az ismeretterjesztő kommentár, amelyből talán a kevesebb több lett volna.
Az örömteli játék viszont Bach és Vivaldi vagy a kevésbé ismert Lully és Rameau műveinek megszólaltatásakor egyaránt áthatotta a muzsikusokat. Vashegyi Györgynek ráadásul van egy másik szenvedélye is: az évszázadok óta nem játszott művek felkutatása. Ilyen Francesco Bartolomeo Conti ószövetségi oratóriuma, amelynek nyitányát háromszáz év után először hallhatta a közönség.
(Szenvedélyem: a… matinésorozat, Müpa)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!