A Vörös Újság a legnemzetibb újság

Egy halhatatlan történet!

Ezt az apróságot megírtam regényben, megírtam a Magyarság vezércikkében, majd napihírei között s mint napihírt más lapok is átvették aztán. Nékem néhai Barna Oszkár szerkesztő-barátom mesélte el.

Mert vele esett meg a dolog.

Az én Damó Oszkár egykori kenyeres pajtásom a kommün alatt több ízben is leutazott Budapestről Miskolcra ottani rokonaihoz. Ez útjai alatt a vonat hosszasan elvesztegelt a füzesabonyi állomáson, olyankor Damo leszállt s elsétálgatott kissé az állomás peronján, így ismerkedett össze Tóth Jóska bolsevista szakaszvezetővel.

Deli legény volt Tóth Jóska szakaszvezető-elvtárs s rendszerint nagy hangon kiabált az úri rend tagjai felé:

– Szíveskedjenek csak besétálni a harmadosztályú váróterembe. Hála Istennek, egyenlőség van végül, mert most én parancsolok!

S olyankor, ha észrevette Damó Oszkárt, barátságosan intett feléje:

– Szerkesztő-elvtárs, csak maraggyék nyugodtan a perronon!

Vége lett egyszer a kommünnek, Budapestre bevonultak az ellenforradalmi századok és zászlóaljak s november vége táján Damó Oszkár megint Miskolcra utazott s Füzesabonyban a vonat megint túlontúl el vesztegelt.

Nagy ősz volt már…

Damó barátom leszállt, hogy elsétál kissé a perronon s ahogy körülnézett volna, egyszerre nagyot csuklott. Mert ismerős hang csapta meg a fülét:

– Gyerekek, mars be csak ezekkel a betyár kommunistákkal a marhaszállító szalonkocsiba!

S ugyanakkor észrevette, hogy hat szál katona tíz–tizenkét toprongyos alakot terelget a tehervonat egyik kocsija felé…

De másodikat is csuklott Damó Oszkár… Mert az ingerült hang tulajdonosában Tóth Jóska egykori szakaszvezető-elvtársat fedezte föl, amint könyörtelenül intézkedett az állomás peronján.

Hanem nyalka legény volt!

Katonaruhában persze, hosszú darutollal a sipkájánál s szakaszvezetői sarzsiban ezúttal is. Már messziről meglátta Damó Oszkárt s igaz örömmel sietett feléje:

– Isten hozta kedves szerkesztő urat!

Ahogy találkoztak és üdvözölték egymást, Damó Oszkár megütődve szólt:

– Kezdem a dolgot nem érteni, Jóska… Hisz maga lelkes bolsevista volt még a nyáron!

Tóth Jóska azonban unottan legyintett:

– És voltam még sok minden, kérem alássan. Voltam én Tisza-párti, voltam Wekerle-párti, voltam Károlyi-párti, voltam Kun Béla-párti és most keresztény-nemzeti alapon állok…

– Csakhogy ez nem megy, kedves Jóska – jegyezte meg tanácstalanul Damó Oszkár.

Tóth Jóska szeretettel mosolygott rá:

– Dehogyis nem megy, szerkesztő úr! Magyarországon oly sok a párt s oly kevés a magyar, hogy nem telik minden párthoz elég magyar… Én tehát valamennyi pártot támogatom! S érzett a hangján, hogy igaz meggyőződéssel beszél.

*

A kommün világában Jeges Ernő, a kiváló festőművész megbízást kapott, hogy készítsen plakátot az alkoholfogyasztás ellen. Jeges meg is csinálta: a képen egy halálfej volt átdöfve karddal. Alatta ez a felírás:

„Meghalt az alkohol! Ne engedjétek feltámadni!”

Mikor megjelent a plakát, Jeges Ernő jelentkezett a tiszteletdíjért. Meg is kapta. Volt pedig ez a honorárium – hét üveg bor.

Néhány apróság a magyarországi bolsevista-uralom napjaiból. Ezek az apróságok min­dennél hívebben tüntetik föl az akkori közhangulatot. Tehát:

A dunántúli parasztember így jellemezte a kommünt 1919 júniusában:

– Láttam én már embert tótágast állni, de azért egy sem maradt mindig fejjel lefele.

(Más.)

Egy plakátra ez volt kinyomtatva akkortájt:

„Vasas, ne hagyd magad!”

Alája nagy ákombákommal, ezt írta oda valaki:

„…a frontra vinni!”

(Más.)

– Mi az ön neve előtt az a „br.”, báró-elvtárs?

– Broletár!

(Más.)

A kommün második hónapjában már így sóhajtoztak keservesen a proletárok:

– Háthiszen szép, szép ez a kommunizmus, csak ne kellene annyit színházba járni…

(Más.)

A pacsirta fenn énekel, a tanácskormány fenének kell!

(Más.)

– Hallotta-e már, mi a bolsik „Szózat”-ának első sora?

– Na?

– Hazudnak rendületlenül.

(Más.)

– Legnemzetibb újság a Vörös Újság.

– Hogyan?

– Mert címe: vörös, papirosa: fehér, tartalma: zöld…

(Más.)

Szesztilalmat azért adtak ki a bolsevisták, mert borban – az igazság!

(Más.)

A fogorvosok beszüntették üzemüket, mert amióta kommunizmus van, senki sem meri kinyitni a száját… A borbélyok viszont fölemelték a borotválkozás díját, mivel rengeteg megnyúlt ábrázatú ember van Pesten.

(Komáromi János: A nagy háború anekdotái, 1936)