Beszélő ujjak

A klubokba eljáró siket emberek közvetlenek, bemutatkoznak, rád mosolyognak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy befogadnak maguk közé.

Az alkalmazás a siketeknek asszisztál a kommunikációban Fotó: 123RF

Azelőtt nem is ismertem siket embert. Álltam azt ajtóban, néztem, hogyan társalognak egymással hangok nélkül az emberek, hogyan táncolnak a kezek a levegőben, mennyi mindent fejeznek ki a mozdulatokkal, a testbeszéddel, az arcukkal. Mint a kisgyerekek, hiszen ők is az egész lényükkel kommunikálnak, csak azután később kinövik, és megmaradnak a hangoknál.

Szóval elvégeztem a tanfolyamot. A végén a vizsgabiztos azt mondta, Tünde, neked tolmácsnak kellene menni. Beiratkoztam a kétéves tolmácsképzőbe, 2008-ban vizsgázott jeltolmács lettem. Ez azért komoly, mert a jelek száma a szókincs nagyságához hasonlítható, ezenfelül ott vannak az úgynevezett proform jelek, amelyeket nem lehet egy-egy szóval leírni, mert fogalmakat vagy érzületeket közvetítenek. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon a jelnyelvnek is hét dialektusa alakult ki, ami arra vezethető vissza, hogy korábban hét, egymástól függetlenül működő siketiskola működött. Azt a szót például, hogy péntek, Vácott teljesen másként mutatják, mint Egerben. Bőven volt mit megtanulni.

A klubokba eljáró siket emberek közvetlenek, bemutatkoznak, rád mosolyognak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy befogadnak maguk közé. Egy jó darabig én is csak egy voltam a „hallók” közül, hiába töltöttem közöttük egyre hosszabb időt. Volt, akivel végigcsináltuk a válást és utána a gyermekelhelyezési pert, közben a teljes családi szennyest kiteregették, én meg fordítottam mindent a bírónak.

Voltak fiatal asszonyok, akiket a terhesgondozásra kísértem, majd amikor eljött az idő, csörgött a telefon, hogy rohanjak a szülőszobára, kell a segítségem, hogy kommunikálni tudjanak az anyával. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy tiszteletben tartsam az intim szféráját, de onnan meg nem tudtam szájról olvasni, végül mégiscsak muszáj volt oda állni elé, miközben próbáltam nem észrevenni, ami nem tartozna rám. Eleinte zavarban voltam a nőgyógyásznál, a fogorvosnál vagy a rendőrségi kihallgatáson, de ha túlzottan visszahúzódtam, megszakadt a kommunikáció, és csak annál rosszabb lett. Máskor szívrohamot kapott férfihoz hívtak, mert a mentők nem értették, mit próbál elmondani nekik. Azután megszületett a döntés, hogy a fehérvári kórházba viszik azonnali műtétre, az orvos szólt, hogy jöjjek én is. Ott ültem a szirénázó rohamkocsiban, ahol meghalt az egyik ügyfelem, úton két kórház között.

Szóval jeltolmácsként váratlanul ott találtam magam a siket emberek legszemélyesebb szférájában, amelyet kénytelen-kelletlen előttem is feltártak, kiszolgáltatva sokszor legszemélyesebb titkaikat is. Ettől persze még nem lettem a barátjuk. Erre akkor jöttem rá, amikor egy férfi, akit már három éve kísérgettem mindenhová, egy fáradt pillanatában beszélgetni kezdett velem. Válaszoltam, de közben elfogott valami furcsa érzés, valami zavart.

Amikor rájöttem, hogy mi, majdnem pofon vágtam az illetőt. Három éven keresztül ott állt mellettem kifejezéstelen arccal, nézte, ahogy hétköznapi közléseket próbálok a legegyszerűbb módon elmutogatni, és miután semmilyen reakció nem érkezik, nekifutok újra és újra. Három éven keresztül meghagyott abban a tudatban, hogy nem érti az általam használt jelnyelvet, hol az hittem, hogy ő a csökkent képességű, hol a saját tudásomat vontam kétségbe. Azután egyszerre csak kiderült, hogy nagyon magas nyelvi kompetenciákkal rendelkezik, a legelvontabb témákról is lehet vele beszélni – csak éppen válaszra nem méltatott, mert bezárkózott előttem is.

Néha tényleg megizzadunk a legegyszerűbb kérdésekkel is. A katasztrófavédelem egy halálos tűzeset vizsgálatához rendelt ki, a feleség elhunyt, a hallásérült bácsi túlélte, és ki kellett őt hallgatni. Mondták, úgy készüljek, hogy az idős férfi egyetlen hangot nem tud kiadni, és a gégéje is megsérült. Kértem papírt, leírtam az ábécét, hogy ha másképp nem megy, majd betűről betűre mutogatva kommunikálunk. De kiderült, hogy szájról olvasva elég jól értem őt, bár nagyon szegényes a szókincse. Azt mondták, kérdezzem meg tőle, honnan indult a tűz. Az egyik tűzoltó lerajzolta a lakást, itt az asztal, ott az ágy, és így tovább. Végül kiderült, hogy a néni krumplit főzött, föltette a tűzhelyre a lábast. Azután kigyulladt a függöny, és pillanatokon belül az egész lakás égett.

Máskor azzal hívtak, hogy egy ittas román férfi kukákat borogatott. Előállították őt, kiderült, hogy siket, de az összes rendőrt megfenyegette, hogy elvágja a torkukat. Bementem, kinyitották a kukucskálót, láttam, úgy ül a széken, hogy a keze és a lába is le van bilincselve. Mondtam, legalább a kezéről vegyék le a bilincset, máskülönben nem tudok beszélni vele. Egy rendőr mögé állt, ketten mellém, úgy vették le a bilincset a kezéről.

Beszélgetni kezdtünk, közben elhúzta a kezét a torka előtt, ami a ravaszság jele. Mondtam a rendőröknek, azt akarta mondani, hogy ravaszak a magyar rendőrök, mert elvették a cipőfűzőjét, amikor bezárták. Biztos? Mert ők azt hitték, arra esküdözik, hogy elvágja a torkukat. Nem, csak azt mondta, hogy ravaszak az itteni rendőrök. Az egyik fogdaőr elnevette magát, a következő pillanatban mindenki röhögött, zengett az egész fogda. Mintha csak az évszázad viccét hallották volna.