Ősz bajuszú ördög

Eszes, iskolázott, tapasztalt, vannak elvei, amelyekhez mindig ragaszkodik – az amerikai liberális sajtó ilyen jellemzéssel csak demokratákat illet. Ám ő mégsem az. Ezek John Boltonnak, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának legfőbb tulajdonságai. Vajon tényleg ő az a politikus, akit még Donald Trumpnak is vissza kell fognia?

A héják közt is a legnagyobb héja – ez a The New York Times amerikai baloldali napilap cikkírójának véleménye róla, aki nagy ősz bajusza alatt ott susmog Donald Trump fülébe. Ha a demokraták értékítéletére hagyatkozunk, még azt is gondolhatnánk, hogy John Bolton valamilyen rossz szellem. Sőt egyenesen az ördög. James Mattis – az azóta lemondott amerikai védelmi miniszter – a Pentagon lépcsőjén így köszöntötte Boltont kijelölése után: „Azt hallottam önről, hogy maga a megtestesült ördög. Annyira kíváncsi voltam önre, hogy személyesen akartam fogadni.” Egyes források szerint Boltonnak más feladata nincs is, mint hogy fekete színnel fesse le a világot főnöke, az amerikai elnök előtt. Donald Trump, amikor az újságírók szembesítették a nemzetbiztonsági tanácsadójáról elterjedt véleményekkel, határozottan jókedvre derült: „Hogy nekem kell mérsékelnem Johnt?! Ez kevéssé hihető. Ott van John, ott vannak mások, akik talán inkább nevezhetők galambnak, mint Bolton. De végül is én vagyok az, aki meghozza a döntéseket.”

Még az elnök pártjából, különösen a kongresszus honatyáitól is hallhatók olyan megállapítások, amelyek azt sugallják, hogy a közel másfél éve nemzetbiztonsági tanácsadónak kinevezett John Boltonnak túl nagy befolyása van az amerikai külpolitika alakítására. Alkalomadtán hiába próbálják figyelmeztetni az elnököt egy-egy szerintük helytelen lépésre, szavuk a kongresszus falai közül alig jut el Trumphoz, míg tanácsadója az ő „megelőző háborús csapásaival” teletömi az elnök fejét. Egyesek szerint ez csak szerepjáték: Bolton a türelmetlen, aki azonnal a fegyverek után kapkod, míg Trump a kimért, megfontolt vezető, aki hosszas mérlegelés után hozza meg az ezeket elutasító döntéseit.

De ki is ez a hetvenesztendős, republikánus politikus? Ronald Reagan elnöksége óta minden amerikai konzervatív kormányban valamilyen szinten részt vett. Apja baltimore-i tűzoltó volt, szerény körülmények közül emelkedett fel republikánus csúcsvezetői körökbe. A neves Yale-en ügyvédként diplomázott. Amíg demokraták voltak hatalmon – kétszer nyolc, azaz 16 évig –, csendesen meghúzódott a republikánus intézetekben, ahol kifőzték, hogy milyen politikát kell a pártnak a jövőben követnie, ha vissza akar térni a Fehér Házba. Az ifjabb Bush kabinetjében államtitkár-helyettesi rangban felügyelte a hágai Nemzetközi Bíróságból való amerikai kivonulást, és tevékenyen részt vett az atomsorompó-szerződés kibővítésében. Tizenhét hónapig az amerikai ENSZ-missziót is megbízottként vezette, csupán a tekintélyével elérte azt, hogy maradéktalanul átadja utódjának e fontos megbízatást. 2016-ban még az is megfordult a fejében, hogy versenybe száll a republikánus elnökjelöltségért. Aztán magába szállt, és úgy döntött, hogy inkább Donald Trump mögé áll. Nem tett rossz lóra.

Miért ragasztották rá Boltonra, hogy ő az, aki – ha alkalma nyílna rá – Amerikát háborúba vezetné? Egész életében annak a pártján állt, ha máshogy nem megy, akkor „erővel kell békét teremteni”. Az Egyesült Államok ne szégyellje megmutatni katonai potenciálját. Támogatta az Irak elleni háborút, Líbia éléről Moammer Kadhafi fegyverrel történő elmozdítását, és sürgette a Kim család kiseprűzését Észak-Koreából, csakúgy mint Teheránban az ajatollahok hatalmának megdöntésére irányuló bármilyen szándékot. De ő nem akart demokráciát terjeszteni mindenáron. Ha diktátor kell Irakban, akkor majd találnak egyet, aki kiválóan betölti ezt a szerepet. Ugyanígy nem kell a felsorolt bármely „elmaradott” országra ráerőltetni egy számukra idegen politikai rendszert. Bolton szerint az a lényeg, hogy hagyják érvényesülni az amerikai érdekeket.

Ez egy héja megközelítése? Nem egészen. Nem csupán maga a háború kikényszerítése és folytatása érdekli, hanem az eredmény, amelyet – ha ilyen erőszakos úton is, de – elérni szándékozik. Tanulja meg mindenki tisztelni Amerikát, mert előbb-utóbb kénytelen lesz szembenézni a haragjával – ez Bolton felfogása. „Amerika az első” – ez a jelmondat valóban összeköti az elnök, Donald Trump és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó hitvallását. De megközelítésbeli különbségek lehetnek. Bolton például elpocsékolt időnek nevezte a tavaly megrendezett első amerikai–észak-koreai tárgyalást Kim Dzsongunnal. Ma már túl vagyunk a harmadikon, és Trump kitart amellett, hogy ő a kétoldalú megbeszéléseken sikert fog elérni a phenjani diktátorral szemben.

A nagyobb gond Irán kérdése. John Bolton tapasztalt diplomata, ő átélte azt a megaláztatást, amelyet az 1979-es iráni forradalmat követően a teheráni amerikai nagykövetség munkatársainak fogvatartása kiváltott. Ezt nehéz feledni, és különösen bonyolult bármiféle közös kapcsolatot találni a túszszedő iráni féllel. Ez az érzés valószínűleg a mai napig ott él a nemzetbiztonsági tanácsadóban.

John Bolton 2015-ben a The New York Timesban a következőket írta: „Hogy megállítsuk az iráni atombomba megszületését, bombáznunk kell Iránt.”

Hát ez mindennek a teteje volt, amit megengedhetett egy amerikai politikus pont abban az évben, amikor az Obama-kormányzat épp készült aláírni a megállapodást az iráni nukleáris kísérletek felfüggesztéséről. Rá két évre egy párizsi konferencián, 2017-ben Bolton tett egy kijelentést: „Még 2019 – az iráni forradalom negyvenedik évfordulója – előtt megünnepelhetjük az iráni rendszer teljes összeomlását.” A teheráni rezsim ma is, ha nem is annyira vígan, de létezik.

Ám Bolton nem akar engedni: az Iráni Iszlám Köztársaság idei, február 11-i ünnepén azt közölte, hogy Ali Hámenei ajatollah – az ország tényleges vezetője – valószínűleg utoljára ünnepelte meg a forradalom dátumát. A nemzetbiztonsági tanácsadó a Pentagonban is elhintette a gyanakvás magvát. Utasításba adta, hogy készítsék el egy 120 ezres amerikai kontingens beavatkozási tervét, mégpedig Irán területére. Lehet, hogy ez blöff, de lehet, hogy nem. Teheránban addig nyugodtak lehetnek, míg nem kezdődik meg a környező országokban jelentős amerikai felvonulás, ennek manapság semmi jele sincs. Az Arab-öbölben állomásozó Abraham Lincoln amerikai repülőgép-szállító anyahajóról váratlan csapást mérhetnek Iránra.

Abban biztosak lehetünk, hogy John Boltonnak a bögyében van Teherán. A napokban Izraelben nem véletlenül vett részt a nemzetbiztonsági tanácsadók randevúján, ahol a hazai, az orosz és az amerikai fél volt jelen. Nyilván ezen a megbeszélésen arról lehetett szó, hogy Moszkva lazítsa katonai és gazdasági kapcsolatait Teheránnal, hogy az ne érezze Oroszország támogatását. Aligha sikerült meggyőzni a Kremlt ennek szükségességéről. Ám Bolton nem adja fel addig – ez a The New Yorker magazin álláspontja –, míg valami jó ürügyet nem talál ki Irán megleckéztetésére. Vajon elég hatalommal rendelkezik-e ahhoz, hogy keresztülvigye elképzeléseit?

Az ördög nem alszik.