Azonnal felelt: – Ha röggel félhétkor köll a dorozsmai fürdőnél lévő högyre érnöm, akkor neköm röggel öt órakor köll indulni.
Kisdemeteri a vezérkari tisztjére néz, aki cirklivel a távolságot méri és jelenti, hogy 12 km. – Richtig! és merre megy? – A gyufagyár mellett elfordulok a temető-útra. – Gut ist! – Azután elmögyök a disznóhizlalda mellett. – Richtig! – Átmögyök a vasúti vonalon. – Sehr gut! – Dorozsma előtt lekanyarodok a Maty felé, mert arra rövidebb. – Gut ist! Nem is szabad a faluba bemennie, mert hátha itt már ellenség van és elfogják. – A Matytul egyenest nekimögyök az Akasztóhögynek, ott lórul löszállva gyalog fölmögyök a högyre, ott lehasalok és lesem az ellenségöt, hogy gyün-e már?
– Sehr gut! Herr Oberleutnant, nur so weiter! Ezzel a szemle véget ért, Toporczi nagyot lélegzett és amint szokás, Kisdemeterit a lépcsőig elkísérte. Visszajövet azonnal beszaladt az iskolába, Biczó huszár elé állt és kérdezte: – Te Biczó! Honnét a fenébe tudtál oly jól felelni a tábornok úrnak, amikor még se a járőrszolgálatból, se a térképolvasásból egy szót sem tanultunk? – Onnét tudtam, főhadnagy úr, hogy én szögedi fiákkeros vagyok, és az egész nyáron Gálné őnagyságát hurcoltam a dorozsmai fürdőbe, tudtam én jól, mikor köll indulni, és mörre köll mönni. Ezzel Toporczi talpából Biczó sikeresen kihúzta a farsangi tövist.
(Bereczky Andor: Visszaemlékezés a régi jó huszáridőkre, 1937. Forrás: Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!