A grund őre

A Móricz Zsigmond Színház közleményben tudatta a hírt: Molnár ­Ferenc örökösei nem engedélyezik a Delila ­bemutatóját a Mohácsi testvérek rendezésében. Vajon miért futottak zátonyra a tárgyalások, és milyen gyakran történik ilyen a hazai színházi életben? A Molnár-örökösök bíznak ­abban, hogy az eset egyszeri és ­elszigetelt marad.

Forrás: Szerényi Gábor rajza

Vajon miért futottak zátonyra az örökösökkel folytatott tárgyalások? Félreértések sorozata vagy a kompromisszumkészség teljes hiánya vezetett a megrendült hangú közlemény megírásához? És meddig élveznek védettséget Molnár Ferenc darabjai, azaz hány évig őrködhetnek még az örökösök a Molnár-életmű szellemisége fölött?

– A művek a szerző életében és halálától számított hetven éven át védelemben részesülnek, egy-egy mű előadásával pedig jogdíjfizetési kötelezettség keletkezik. Amíg egy alkotásnak – legyen az például színdarab, film vagy könyv – fennáll a védelmi ideje, annak bemutatásához, illetve feldolgozásához engedélyt kell kérni a jogtulajdonosoktól. Ha a szerző még él, akkor tőle, halála után pedig az örökösöktől – fejti ki Sápi Edit, a Miskolci Egyetem oktatója, a színpadi művek szerzői jogi védelmének kutatója.

– Molnár Ferenc műveinek jogai három év múlva: 2023. január 1-jén járnak le. Az utódoknak jogukban áll úgy vélekedni, hogy a mű eredeti szellemisége nem egyezik a színpadra állított változattal, és megtehetik, hogy „elkaszálják” a bemutatót, még ha a döntés érzékenyen érinti is az előadóművészeket.

Hazánkban viszonylag ritka, hogy ilyen döntést hoznának az örökösök, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert elmondása szerint pályája során még nem találkozott hasonló esettel.

Formabontó

– Másfél hónapja folytak a tárgyalások. Az örökösök döntése várható volt, de mi kitartottunk, az utolsó percig bíztunk abban, hogy be tudjuk mutatni az előadást – mondja. – Megkötöttük a szerződést a Hofra ügynökséggel, és mivel korábban sem okozott gondot a szövegkönyv esetleges átírása, bíztunk abban, hogy ebben az esetben sem lesz probléma belőle. Az örökösöket képviselő ügynökséggel álltunk kapcsolatban, a személyes találkozót is ők szervezték meg. Nem volt félreértés közöttünk: mi szerettük volna a Mohácsi testvérek szövegkönyvéből készült előadást bemutatni, az örökösök pedig ragaszkodtak az eredeti változathoz.

Fotó: Szerényi Gábor rajza

Hogy mit szólna Molnár Ferenc a Mohácsi testvérek feldolgozásához? Ezt már soha nem fogjuk megtudni, az örökösöket mindenesetre felkavarta a rendezőpáros formabontó, az eredeti anyagot szabadon értelmező megközelítése. Megkerestük Molnár Ferenc unokáját, Sárközi Mátyás írót, aki azzal irányított át néhai nővére lányához, hogy Lukin Ágnes vezérletével közös közlemény készül, majd Lukin Ágnes pontosított: „Ügynökségünk pár nap múlva kiad egy nyilatkozatot, a család nem reagál az üggyel kapcsolatban.”

A Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség Molnár Ferenc Európában élő jogutódainak nevében közölte a hét elején: „Molnár Ferenc műveit 115 éve játsszák töretlen sikerrel Magyarországon, és vitathatatlanul ő a legismertebb magyar színpadi szerző a világban. Itthon csak az elmúlt öt évben 54 színház 21 írását tűzte műsorra és játszotta folyamatos sikerrel. Kivételes öröm a család és az ügynökség számára a hazai színházi szakma és a közönség állandó érdeklődése a művek színrevitele iránt, és minden, a szerzőt és a művek eredeti szellemiségét tiszteletben tartó előadást engedélyezünk és a jövőben is engedélyezni fogunk. Molnár Ferenc szerzői jogainak törvényes örököseiként minden esetben élni kívánunk azon jogunkkal, hogy a védelmi időn belül a szerző eredeti szövegeit átírni, azokba beleírni kizárólag előzetes engedélyünkkel lehetséges. […] Bízunk benne, hogy a jóváhagyási folyamat, ahogy általában mindig, a továbbiakban is gördülékenyen és gyorsan zajlik, és ez az eset egy egyszeri, elszigetelt esemény marad.”

– A megegyezést ilyen esetekben nehezítheti, hogy a színházi átdolgozás sokkal tágabb fogalom annál, mint amit a szerzői jog átdolgozásként definiál – magyarázza Sápi Edit.

– A művészvilág sok tekintetben szabadabban gondolkodik, ami a maga helyén rendben is van – magam is nagyon kedvelem a színházi világnak ezt a kreativitását –, de jogászként úgy látom, nem egyszerű egymáshoz közelíteni a kétféle szemléletet. A különbség megnyilvánul a bírósági határozatokban – bár egy-egy konfliktust követően viszonylag ritkán fordul elő, hogy végül bíróság elé kerül az ügy, mert a jogtulajdonosok és a színházak általában peren kívül megegyeznek. De látni kell: a szerzői jog számtalan műtípussal foglalkozik, és rengeteg nemzetközi, európai uniós szabálynak kell megfelelnie.

Színdarabok viszont már jóval a szerzői jog megjelenése előtt szórakoztatták a közönséget – anélkül, hogy a szellemi alkotás bármilyen tekintetében védelmet élvezhetett volna. Hosszú folyamat eredményeként megszületett ugyan a szerzői jog, színpadi mű esetében azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy rendezett alkotásról beszélünk, amely minden esetben kiforrott koncepció mentén valósul meg. Némiképp más a helyzet, amikor külföldi, leggyakrabban a Broadwayn futó, nagy sikerű zenés darabokat mutatnak be itthon, és a hazai színház úgynevezett replikaengedély keretében lemásolja a művet. Ilyen esetben az eredeti változattól nem térhet el a színház, és nem módosíthat az eredeti színdarabon – sem a jelmez, sem a díszlet, sem a koreográfia tekintetében.

Piszkos ügyek

A „kulcsrakész” darabokkal biztosra mennek a színházak, ahol viszont alkotóként s nem csak technikai személyzetként van jelen a rendező, ott felmerül a kockázat: ki és hogyan viszi színre, és végül mivé alakul át az eredeti mű? Miközben az örökösök árgus szemmel figyelik az eredményt, tagadhatatlan, hogy a színpadi művek ösztönző hatással vannak az ország kulturális életére, a magyar színházi szakemberek ráadásul nemzetközi szinten is elismertek – már csak ezért is megérdemelnék a színdarabok, hogy letisztult szerzői jogi háttérrel rendelkezzenek.

Az elmúlt évtizedekben számos csörte zajlott előadók és a szerzői jogok örökösei között, Molnár Ferenc utódai sem most hallatják először a hangjukat, hiszen köztudott, hogy a színpadi szerző darabjai, sőt még ifjúsági regénye, A Pál utcai fiúk is többeket feldolgozásra sarkallt. Nagy kár, hogy az olasz televíziós változatban Nemecsek Ernő édesanyja szeretőt tart, a grund őre, Janó pedig nőzik! A sajátos adaptáció szintén felháborította az örökösöket, s amikor az RTL Klub 15 évvel ezelőtt épp március 15-én tűzte műsorára az olasz feldolgozást, Horváth Ádám kifakadt, hogy „a hazaszeretet és a gyermeki önfeláldozás regényét a felnőttvilág piszkos ügyeit kiteregető történetté” alakították át a filmesek.

A botrányok mind a mai napig megtalálják Bartók Béla bizonyos műveit is, mert bár a zeneszerző 1945-ben elhunyt, így alkotásainak védelmi ideje 2016. január 1-jén lejárt, szerzőtársai túlélték Bartókot. A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi alkotótársa, Balázs Béla 1949-ben hunyt el – e művek jogai tehát idén év végén járnak le. A csodálatos mandarin történetének szerzője, Lengyel Menyhért hosszú életet élt, a zenés balett színrevitele 2045. januárig élvez védettséget. Erről többen megfeledkeznek: egy jogsértő pályázati felhívásra nemrégiben furcsa alkotások érkeztek, A kékszakállú herceg vára új szövegkönyvében például olyan témák is megjelentek, mint a lassú internetkapcsolat, a zenék egy részét pedig Nirvana- és Pink-számokra cserélték vállalkozó kedvű diákok.

A fából faragott királyfi sem járt jobban, mely

A szürke tündér címmel interaktív előadássá változott, míg A csodálatos mandarin erotikától fűtött szereplői éjszakai bárban találkoztak egymással. Bartók Béla örököse, Vásárhelyi Gábor persze közbelépett, és bár sajnálta, hogy a diákok önhibájukon kívül jogszerűtlen helyzetbe keveredtek, felhívta a figyelmüket arra, hogy egy neves művész nagy alkotását átírni nem jó üzenet.

– Bár hazánkban is van rá példa, különösen Németországban jellemző, hogy a szerző örökösei sokkal szigorúbban őrködnek a darab eredeti szellemisége felett, mint esetleg azt maga a szerző tenné. A művészek minden bizonnyal jobban ismerik az alkotómunka folyamatát, emiatt kezelik talán rugalmasabban a változtatási törekvéseket – véli Sápi Edit.

– Magam sem vagyok minden esetben meggyőződve arról, hogy az örökösök abszolút tagadó és elutasító hozzáállása feltétlenül a mű érdekét szolgálja, de tudomásul kell venni, hogy joguk van „megvétózni” az előadást. Mindenesetre nem véletlen, hogy a rendezők épp akkor nyúlnak erőteljesebben egy-egy darabhoz, és alakítják át azt a saját kreativitásuk és gondolatmenetük szerint, amikor a mű védelmi ideje már lejárt. Azonban ilyen esetben is figyelemmel kell lenni arra, hogy a szerző nevét feltüntessék a plakáton.

A védelmi idő lejárta után megszaporodhatnak az olcsóbb, egyszerűbb kivitelű kiadványok. Ezekkel azért érdemes vigyázni! Vásárhelyi Gábor így kommentálta ezt a helyzetet: „A Bartóktól oly sokszor hangoztatott idézet Bartók művei használatakor kell hogy érvényes legyen leginkább: »Csak tiszta forrásból!« Vagyis: csak tiszta, Bartóktól származó, eredeti forrásból!”