A káosz közepén

Sátánfajzat vagy politikai zseni? – ilyen szélsőséges véleményeket hallani a londoni felső körökben, ha értékelni kell Dominic Cummingsot. Boris Johnson kormányfő úgy látja, hogy ismét rászorul a Brexit-kampányban a távozást követelőket nyerésre juttató vezető tanácsaira. Ha a kampányban sikert aratott, most, a végrehajtás utolsó szakaszában is kamatoztathatja tehetségét.

Cummings (jobbra) újságírónak nyilatkozik. Főszakács a boszorkánykonyhában? Fotó: REUTERS/Toby Melville

Ki is ez a Cummings? 1971-ben született az angliai Durhamben. Az apja tengeri olajfúró tornyokat tervezett, anyja tanárnő volt. Dominic magániskolába járt. Érdekesség, hogy amikor az oktatási miniszter mellett töltött be tanácsadói szerepet, elkészített egy olyan tervezetet, amely a magániskolák bezárása mellett foglalt állást. Szerinte ugyanis ez az oktatási intézmény az elit szerepének bebástyázására hivatott.

Ő maga is Oxfordban végzett történelem szakon. Már ekkor nagy russzofilnek tartották, imádta Dosztojevszkijt. Lehetősége nyílt arra, hogy közvetlen közelről ismerje meg Oroszországot: az egyetem után a ’90-es évek közepén Oroszországba utazott, ahol légitársaságot gründolt, amely a közép-ázsiai Szamarából vitte volna az utasokat Bécsbe. Háromesztendős tevékenysége ellenére egyetlen utasszállító repülőgép sem szállt fel. Mindig konzervatívnak vallotta magát, de tagként nem csatlakozott egyetlen párthoz sem. „Sohasem vonzott a pártkatona szerepe. De képes vagyok követni azokat az elképzeléseket, amelyeket magam is helyesnek tartok” – jelentette ki egyszer.

Cummings (jobbra) újságírónak nyilatkozik. Főszakács a boszorkánykonyhában?
Fotó: REUTERS/Toby Melville

Hazatérve részt vett a nagy-britanniai euróellenes kampányban, ezt sikerre vitték, ugyanis London nem csatlakozott a közös valutához. Már ekkor látszódott rajta, hogy Dominic, akit a hozzá közel állók csak Domnak hívnak, mennyire meggyőződéses Európa-ellenes. Cummingsot 2002-ben nevezék ki a Konzervatív Párt stratégiai tanácsadójává, feladata az volt, hogy a jövő kihívásaival számolva vértezze fel a torykat. Hamar összetűzésbe került a párt nagy öregjeivel, így az akkori pártvezetővel, Iain Duncan Smith-szel. Nyolc hónap után szétváltak útjaik.

A párt mellett töltött időszakból származik végtelen gyűlölete azokkal szemben, akik csak hasznot remélnek a párttagságuktól, soha semmi ötletük nincs. A tanácsadói szerep viszont megtetszett Cummingsnak, az egyik feltörő miniszter, Michael Gove mellett vállalta el ezt a feladatot. Ebből az időből ered az akkor még londoni polgármesterrel, Boris Johnsonnal való kapcsolata, fokozatosan kihagyhatatlan résztvevőjévé vált – becenevén – BoJo tanácskozásainak. Ám az oktatási reformterveivel Cummings megint falnak ütközött, így egy időre eltávolodott a politikától.

Két és fél éven át visszahúzódott, apjával vitatta meg gondolatait, közben blogján arra érdemes elképzeléseit megosztotta a nagyközönséggel. Ezek egyike azt feltételezi, hogy hamarosan „Nagy-Britannia egy olyan válsággal lesz kénytelen szembesülni, amely ötven- vagy százévente van, de ezzel élni kell, hogy kimozdítsuk a helyéből a korábban kimozdíthatatlannak tűnő dolgokat”.

Hát mégiscsak kibújt Cummingsból a felforgató! Ám aki forradalmárnak akarja beállítani őt, az nagyot hibázik, hiszen belülről akarja elfogadtatni a módosításokat, nem kívülről, és különösen nem erőszakkal. A politikai rendszer már régóta reformért kiált, ez az egyik dédelgetett elképzelése, hogy felváltsa arra alkalmas emberekkel a Westminster törvényhozóit. A legnagyobb győzelmét kétségtelenül a Brexit-népszavazáson érte el, amellyel alaposan megnövelte hírnevét mint kampányvezető. A voksolás előtt az a kampánymenedzser, aki elvállalja a Nem-kampány vezetését, szinte a saját halálos ítéletére mond igent. Dominic Cummings elvállalta ezt a posztot, sőt határozott elképzelésekkel érkezett, mint azt a Brexit: háborúban mindent szabad című film megmutatta.

Kis csapattal, csekély költségvetéssel, ám a számítógépes, újszerű technológiában bízva olyan kampányt folytatott, amely végül is meggyőzte a szavazók majd 52 százalékát. Persze hazugságokkal – mondhatják a másik oldalról, amire később pecsétet ütött egy parlamenti vizsgálóbizottság is. De a győztes fél körében vajon kit érdekelt ez? A Cambridge Analytica – azóta több botrányban érintett – szakemberei révén egymilliárd számítógépes és célzott üzenetet közvetítettek, hogy meggyőzzék a választókat a kilépés szükségességéről. És sikerült nekik a lesajnált, eleve vesztesként induló helyzetéből megnyerni a 2016-os brit népszavazást. Cummings kijelentette: „Ezentúl semmilyen választást nem lehet régi módszerekkel megnyerni, az adatelemzés betört a választási küzdelembe.”

Most Cummingsnak be kell fejeznie a kiválás utolsó menetét – nyilván ezért szerződtette BoJo maga mellé különleges tanácsadónak.

A brit közéletben sokaknak csípi a szemét, hogy egy „nem megválasztott ember” ilyen hatalmat kap, amely már a miniszterelnökével vetekszik. De a tanácsadó egyes elemzések szerint már ennél is jóval messzebbre tekint. Számára nem kérdés, hogy így vagy úgy, de Nagy-Britannia elhagyja a megadott időpontban az Európai Uniót. A probléma az, hogy az ezt követően megtartandó törvényhozási választásokon ki lesz a nyerő. A jelenlegi káosz középpontjában a kormányfő mellett ott van a főtanácsadó is. Ráadásul az alig leplezett céljai között a felfordulást úgy kell irányítani, hogy abból mindketten jól jöjjenek ki, és segítse az egész társadalom megújítását.

Kockázatos játék. Nagy-Britannia ilyen helyzetben még nem volt, az elemzők közül bárki, aki azt állítja, látja a dolgok kimenetelét, ma úgy tűnik, hogy hazudik. Ha ezt a szürke eminenciás a maga javára tudja fordítani, akkor még a 2016-os népszavazásnál is nagyobb győzelmet arathat. Az eredményhirdetésre azonban most nem ennek a bonyolult és összetett meccsnek a lezárultával kerül sor, sokat kell várni, mégpedig türelemmel, hogy megnevezhessük a végső győztest.

Ám maga Dominic Cummings sem egészséges, a felesége, Mary Wakefield hozzájárulása kellett ahhoz, hogy október vége utánra halaszthassa műtétjét. A párja arisztokrata család sarja, és a The Spectator euroszkeptikus politikai hetilap főszerkesztő asszonya. Így legalább, ha otthon lábadozik, biztosítva lesz a béke.