Felfedezni Amerikát

Személyekhez fordulva lehet igazán tanítani – vallja Jelenits István a Lélek és betű című portréfilmben, amelyet örökfogadalmának 60. évfordulója alkalmából mutattak be múlt héten.

Jelenits István Fotó: Bach Máté

Honnan indul a sikeres pedagógus pályája? Talán a gyerekkorból, amikor a gyaloglástól elcsigázott fiút nyakába veszi az édesapja… Személyekhez fordulva lehet igazán tanítani – vallja Jelenits István piarista szerzetes a Lélek és betű című portréfilmben, amelyet örökfogadalmának 60. évfordulója alkalmából mutattak be múlt héten, Ágoston napján a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében. A jó időzítés rendezői erény: Szent Ágostonnak minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy tanári pályára lépett az egykori piarista diák, aki az államosítás évében kötetszámra „falta” az igazságkereső egyházatya hazamenekített latin nyelvű műveit. A következő jubileum – Jelenits István pappá szentelésének 60. évfordulója – november 29-én lesz, amikor a Duna Televízió is műsorára tűzi a portréfilmet, két piarista öregdiák, Novák Tamás filmrendező és Maróti-Agóts Ákos állatorvos alkotását.

Ha a pedagógusi pálya mai megítélését – lenézett voltát – összevetjük a Lélek és betű című film által sugallt képpel, hatalmas a kontraszt, milyen szerethető képet rajzolnak a tanári hivatásról Jelenits egykori tanítványai, pályatársai. Szakmájukban sikeres emberek nyilatkoznak elhivatottságról, amelynek nem elhanyagolható része az önismeret. Már az első filmkockákon feltűnő az érzékenység, amely észreveszi, hogy a román kispajtás darabonként búcsúzik el a nagyváradi háztól. Pedig még csak nyolcéves gyerekekről szól a történet – 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása idején.

Pár évvel később Jelenits István is megtapasztalja, milyen a kitelepítés fájdalma, 12 évesen Budapesten, a Piarista Gimnáziumban talál otthonra, és a rá jellemző együttérzéssel figyeli a zsidó bácsit a gangról, aki szétnyitja és összezárja köpenyét, keservesen próbálgatva, hogyan viselkedjen: megmutatassa vagy elrejtse az utcán szembe jövők elől a zakóra varrt sárga csillagot? Nem akartam kémkedni – magyarázza a teológus annak a nemzedéknek a modorában, amelynek beidegződött, „kötelező gyakorlata”, hogy a legártatlanabb helyzetekben is tisztázza szerepét. Jelenits ekkor figyelmes, jó eszű gyerek, akinek lelkében mély nyomot hagynak mások kínjai.

A Svábhegyen éli át az ostromot, és amikor kis híján lelövik a szovjet katonák, egyszerre megérzi: az a korábbi világ, amelyben felnőtt, megsemmisült, legalábbis jelentéktelené vált számára. Mélyebb, messzebbre nyíló és teherbíróbb gondolatok felé fordul, ekkor merül fel benne az elköteleződés vágya – még nem konkrétan a papság –, de olyan elszántságot érez magában, „mintha valaki elhatározná, hogy fel akarja fedezni Amerikát”. Eszére, habitusára osztályfőnöke is felfigyel, közbenjárására magántanítványokhoz és keresethez jut, így kezdődött ez a tanári pálya.

Jelenits István
Fotó: Bach Máté

A piarista tanítói rendet Kalazanci Szent József (1557–1648) spanyol származású pap alapította Rómában szegény családok gyerekei számára. A történelem úgy hozta, hogy hazánkban a piarista gimnáziumok elitképző intézménnyé váltak, ezért is tekintett a rendszerváltozás idején nagy lehetőségként Jelenits a gödi piarista szakmunkásképző megalapítására. Mint a tanító szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke kifejezetten olyan iskolában gondolkodott, amely sok motiváció nélküli fiatalt indíthat el a pályáján. Az évnyitó utáni első vasárnapi ebédet maga a tartományfőnök főzte a gyerekeknek. Odaállni az emberek mellé – ezt látta tőle a korcsolyáját keresgélő kisdiák, akivel a szürkületben körbejárta a befagyott tó partját.

Ezt tanulhatták tőle azok a kiválóak is, akiknek nevét emléktábla őrzi a piarista gimnázium falán. Bár Jelenits nem volna Jelenits, ha nem jegyezte volna fel a világhírt szerzett nevek után: „Mellettük hálásan gondolunk vissza mindazokra, akik diákéveik emlékeivel szűkebb körben, a hétköznapok örömei és megpróbáltatásai közt éltek Isten dicsőségére és a rájuk bízottak javára.” Az egész folyosó megtelne a nevükkel – erősíti meg a pap tanár a filmben, milyen jóérzéssel gondol tanítványainak seregére.

A jubileumi ünnepségre összegyűlt a nemzedékek sora: nagyapák, apák és fiak, többen közülük a filmben is szerepelnek, felelevenítve, hogyan emelte a kirándulásban elfáradt kiscserkészt pakkostul a nyakába, illetve hatalmas zsákja tetejébe a pap tanár – hathatós az apai példa –, miközben aszketikus életre, a szabadidő örömteli, hasznos eltöltésére nevelte tanítványait. Jelenits legendás jámborságára, humorára, gondolkodásának tágasságára számos példát ad a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült portréfilm. A rendezők jó ritmusban, kiváló arányérzékkel váltogatják a hangulatokat, figyelemfelkeltők, informatívak a beszélgetések hátteréül szolgáló Fortepan archív felvételek is, mégis a kerek okuláré mögül figyelő szempár ad lelket megmozgató, drámai erőt az alkotásnak. Az együttérzésre, megértésre, nevetésre kész tekintetet követve a befogadó feltöltekezhet az új iskolaévre – legyen bár pedagógus, szülő vagy diák.

(Lélek és betű – Portréfilm Jelenits István piaristáról, 52 perc. Rendezte: Novák Tamás és Maróti-Agóts Ákos, 2019)