Harcosok szandálban

A hétvégén a jemeni síita erők, a húszik rakétatámadást indítottak a Dzsizán szaúdi város közelében fekvő katonai repülőtér ellen. A jemeni polgárháború öt éve alatt ez volt a legnagyobb támadás, amely szaúdi területeket ért. Rijádnak amúgy is vannak gondjai, széthullóban az általa összetákolt katonai szövetség, amelynek fel kellett volna „szabadítania” Jement.

A kormányerők légi csapással elpusztított járművei Áden közelében. Bármikor kitörhet a humanitárius válság Fotó: REUTERS/Fawaz Salman

Nyilván a reményt a jemeni népnek kellett nyújtani; nézzük meg, hogy mit is kapott! Az öt év alatt százezer felé közelít a polgárháború áldozatainak a száma. Tízezer polgári lakos halt meg a szaúdi bombázásokban. Hárommillióan voltak kénytelenek elhagyni lakhelyüket a 26 milliós országban. Tizenegymillióan rendszeresen éheznek, ők a különböző segélyszállítmányokból jutnak táplálékhoz, de például az ENSZ a napokban bejelentette, elfogyott a pénz, amelyet a világszervezet erre szánt, nem tudnak senkinek sem ételt biztosítani. Kétszázezer ember kapta el a kolerát, háromezer ebből meg is halt. A különböző szervezetek már régóta azt harsogják, az Arab-félsziget déli részén bármikor kitörhet olyan humanitárius válság, amelyet ebben az évszázadban az emberiség még nem tapasztalt. Nem kell nagy képzelőerő, hogy válaszolt a jemeni utca embere „a reményt nyújtóknak”: Köszönjük, ebből nem kérünk!

A kormányerők légi csapással elpusztított járművei Áden közelében. Bármikor kitörhet a humanitárius válság
Fotó: REUTERS/Fawaz Salman

Mi vezetett a szövetségesek vitájához, amely a szétesés rémét vetíti előre? Idén augusztus 10-én Ádenban kitörtek a harcok, fegyveresek elfoglalták a három kaszárnyát és az elnöki palotát. Áden 1967 és 1990 között fővárosa volt annak a Dél-Jemennek, amely független országként létezett. Itt is van egy elnöki palota, a jelenlegi fővárost, Szanaát a húszik tartják a kezükben. Kik voltak a támadók? Az Egyesült Arab Emírségek által felfegyverzett és kiképzett déli milíciák, amelyek a „biztonsági kordont” adták. Ők voltak, akik megtámadták a szaúdi védettség alatt álló jemeni elnök, Manszúr Hádi „csapatait”.

Hádinak semmi hatalma nincs az országban, ő Rijádban élvezi a szaúdiak vendégszeretetét. A két ország saját szárazföldi erőkkel nem vesz részt a jemeni káoszban, de mindig találnak olyanokat, akiket jó pénzért felbérelhetnek. Tehát – áttételesen – első alkalommal tapasztalhattuk egy Szaúd-Arábiához közel álló erő és egy emírségekhez köthető fegyveres csoport összecsapását. Szaúd-Arábia egyszerűen puccsal vádolta meg Abu-Dzabit.

A szövetséges szunnita országok, főként két fő finanszírozójuk közt most bukott ki az ellentét. Az emírségek nem csupán jó szándékból támogatta az évtizedek óta arról álmodó déli erőket, hogy azok visszaállítsák független államukat. Ha ebben segítséget kapnak az emírségektől, akkor örök hálára kötelezik őket. Az érdekek szembe mennek egymással, Abu-Dzabinak, úgy tűnik, elege van a jemeni kalandból.

Rijád egyre inkább magára marad. Az utóbbi évtizedben a külpolitikájában három nagy fiaskót követett el. A szíriai polgárháborúban öntötte a dollármilliárdokat a szunnita milíciákhoz, amelyek jelenleg vesztésre állnak a kormányerőkkel, az iráni „önkéntesekkel” és az oroszokkal vívott harcban. Rijád tavalyelőtt megpróbálta Katart teljesen elszigetelni büntetésként azért, mert az Iránnal ápolt jó kereskedelmi kapcsolatokat, ebből is kibújt a kis gázhatalom. Szaúd-Arábia most a jemeni káoszból sem távozik győztesen, és ráadásul összeakasztotta bajszát a korábbi szövetségesével, amely a félsziget déli részén jut befolyáshoz. És ott van a Hasogdzsi-gyilkosság. Talán felül kellene vizsgálni ezt a politikát, ugyanis ez az őt támogató Nyugatra sem vet valami jó fényt.