Miért sietünk, mi értelme a rettenetes türelmetlenségnek? Az idővel nem lehet kibabrálni, mint ahogy a természettel sem. Felborultak az emberek közötti régi kapcsolatok, és teljességében megváltozóban van az ember és a természet közötti viszony. A fenti megállapítások nem a napokban, hanem az 1970-es években, egy baráti eszmecsere során hangzottak el. De a stílus talán árulkodó lehet, mert a beszélő még ha diskurált is, mondatai pontosak, kemény ritmusra fogottak. A szavak lejegyzője, Benkő Samu művelődéstörténész megfigyelése szerint Kós Károly ízesen és nyelvtani vétség nélkül beszélt, gondosan, mint ahogy építkezett vagy írt. Egy nem éppen idilli korban példát adott arra, hogyan lehet az emberi életet széppé tenni. A szellemi hagyatékot elevenen tartó Kós Károly Egyesülés idén harmincéves, a kerek évforduló pedig összegzésre, előretekintésre ösztönzi a tagokat. Ünnepségsorozattal járják be a Kárpát-medencét, a Pál-völgyi-barlang katlanjából indult kiállítások és események októberben Budapesten, a Makovecz Központban és Kakasdon folytatódnak, novemberben pedig Zalaszentlászlóra, Szigetvárra, Neszmélyre, Csengerre, Százhalombattára és Makóra, valamint Lendvára, Kassára és Csíkszeredába várják az érdeklődőket. A Héttorony Fesztiválhoz kapcsolódó eseménysorozat építészeti konferenciával, a Makovecz-díj átadásával és a Berecz család műsorával zárul november 20-án a Budai Vigadóban.
Az egyesülés, amelyet 1989-ben hét kisszövetkezet alapított Kampis Miklós, Kálmán István és Makovecz Imre vezetésével, mára mintegy negyven tagszervezettel rendelkezik, folyóirata az Országépítő, posztgraduális mesterképzője a Vándoriskola. Az alapító tagok közül Makovecz Imre már Kós Károly társaságában szemléli: merre tovább? Jánosi János Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész szerint generációváltás előtt áll a szervezet.
– A mai világban egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezethez való alkalmazkodás, a szerves építészet azonban kezdetektől arra törekedett, hogy a természetben – lehetőleg helyben – található, szerves anyagokból építkezzék. Alapállásunk harminc éve változatlan: értékrendünk szerint nem elődeinket kell követnünk, hanem azt a szemléletet, amelyet az elődeink is követtek. Az emberközpontú építészet számos formában megnyilvánulhat, de sajnos úgy látom, ahogy ma ökológiai lábnyomról és környezetvédelemről szokás beszélni, azon átsugárzik a materialista szemlélet. Mintha elfelejtenék, hogy a természetnek része az emberi természet is. Ahogy a táj és a benne élő növények, állatok, ugyanúgy az ember is hozzátartozik a környezetéhez. Ma divatos műanyagmentességről, szelektív hulladékgyűjtésről beszélni, praktikus ötletek hangzanak el a témában, miközben alapvető szemléletváltásra volna szükség.