Eldugult szűrő

Diákverésről, százmilliós kártérítésről érkeztek a hírek. A két és fél ezres, hétköznapjait békében élő és szépen fejlődő Heves megyei kisvárosban nem értik, miért kerülnek rendszeresen az országos figyelem középpontjába.Vagyis értik, és azt kérdezik: tudják-e, ki az igazi károsult Gyöngyöspatán? És miért épp a pataiak találták magukat a politikai játszótér kellős közepén?

Roma gyerekek a gyöngyöspatai cigánysoron. Már azok is perelni akarnak, akik kimaradtak a kártérítésből Fotó: Havran Zoltán

A legmagasabb összeg három és fél millió, a legalacsonyabb 350 ezer forint. A 2004 és 2012 közötti időszakra, mivel a diszkriminációt a bíróság az oktatás színvonalával kapcsolatban is megállapította, félévenként 500 ezer forintos kártérítés jár, a 2012 és 2017 közötti, csak fizikai szegregációs időszakra pedig félévente 300 ezer forint.

Az első, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) jogvédő szervezet által indított perben a Kúria már 2015 márciusában kimondta a szegregáció tényét.

Roma gyerekek a gyöngyöspatai cigánysoron. Már azok is perelni akarnak, akik kimaradtak a kártérítésből
Fotó: Havran Zoltán

Döntése nyomán a CFCF segítségével 2015-ben indították el az érintettek a kártérítési pert, melyet most jogerősen megnyertek. Kegye Adél, a szervezet ügyvédje szerint fontos és precedensértékű döntés született a szegregációt elszenvedett gyerekek ügyében, és „be lett árazva egy minimumösszeg, ami megillet minden szegregált gyereket”. Most azokban is feléledhet a perindítás vágya, akikben eddig fel sem merült. A jogvédők arra számítanak, hogy hasonló jogcímen országszerte milliós perek indulhatnak. Három éve jártunk utoljára Gyöngyöspatán.

A legszembetűnőbb változás, hogy alig van járókelő, nincsenek az utcán, a főtéren lézengők, közmunkát mímelők. Beszélgetőtársat is szinte vadászni kell, bár azért mindig kerül, aki kíváncsian elénk toppan, jellegzetessége ez a cigánysori sétáknak. Ahogy az is, hogy hamar kis csoport verbuválódik, előjönnek az udvarból, házból az asszonyok, gyerekek, mindenki mondja a magáét. A soron szinte minden család érintett a perben. Az asszonyok egymás szavába vágva ugyanarról beszélnek: a ma már huszonéves gyerekeiket nem tanították meg az iskolában írni, olvasni, emiatt kettétört a karrierjük, nem tudnak munkát sem vállalni.

Anikó négy gyermeke közül kettő kapott másfél milliót
Fotó: Havran Zoltán

Anikó profi nyilatkozó, még némi támogatást is kérne azért, hogy szóba állt velünk. Négy gyereke közül két nagyobb fia kapott fejenként másfél milliót. Mutatja, hogy bedőlt a házfaluk, most volt segélyért a polgármesternél, de csak veszekedni tudott vele. A legkisebb gyerek, a tízesztendős Rebeka mindezt érdeklődve és mosolyogva hallgatja. Szép, tisztán öltözött kislány. Anikó előkapja a drága mosószert is: ettől olyan szép tiszta az a ruha. Csupa ötös, mondja az apja, István, aki most ébredezik.

Huszonkétezerből élnek, panaszolja Anikó. Miért nem dolgoznak? kérdezzük. Közmunkába nem mehetnek, feleli, mert félreértésből elhozták a kivágott fát, a férje meg éppen rosszul van, felment a vérnyomása, azért alszik délben. Ilyenkor le kell feküdnie.

A ház kétségkívül rettenetes, rendetlen, az udvaron nagy pocsolya, alig lehet kikerülni a három láncra kötött kutyát. Hogy mi lesz a peren nyert pénzből? Házjavítás és -vásárlás, gyerektaníttatás, mondja Anikó, hogy azután a cigánysoron haladva mindenhol ugyanezt halljuk. Az első feleleteket még megelégedéssel konstatáljuk, majd erősödik bennünk a gyanú, hogy betanult szöveget hallunk.

Farkas János, a helyi roma önkormányzat volt elnöke azonban megerősíti, valóban mindenki házat venne, csak az a gond, hogy a településen belül nem mindenhol lehet. A kérdésre, hogy a hétköznapokban béke van-e a pataiak között, azt feleli: minden közösségben van egy-két rossz ember, de a többség rendes. A romáknak ma már 99 százaléka a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozik, gyarapodnak, nem állnak sorban segélyért, el tudják tartani a családjukat, nem járnak lopni.

Veszekedéssel, lázítással semmit sem lehet megoldani, véli Farkas, aki szerint az iskolaigazgató leváltása nemcsak azért jó hír, mert hogy nem verjük a diákot, ennek útját kell állni, hanem azért is, mert a hírek szerint az új vezető rendes ember, aki másként gondolkodik a romákról, és másként fogja kezelni a helyzetet. Márpedig a diákok 90 százaléka a patai iskolában roma.

A színvonal Farkas szerint nem ettől rossz, hanem mert rosszul tanítanak. Délután a gyerekek az udvaron sétálgatnak, ahelyett, hogy a leckéjüket írnák. Nem a verés az egyetlen fegyelmező eszköz, mondja, be lehet hívatni a szülőt, vannak jogszabályok. A tanár tanult ember, ne jöjjön ki a sodrából.

A roma asszonyok beszédében már nem ilyen egyszerű eligazodni. Egy idő után nem is tudjuk követni, hogy ki kapott és ki nem kártérítést, ő maga-e, esetleg a gyereke. A feltűnően szép 16 éves nagylány azt mondja, ő csak azért nem nyert, mert nem mondták meg neki, mikor kell bemennie az iskolába, ahol magántanuló. Ezen a ponton el is veszítjük a fonalat.

Az iskolaigazgató leváltásának amúgy mindannyian örülnek, mert a tanár nem emelhet kezet a gyerekre. És a szülő? – kérdezzük. Az más. A szülő verhet, felelik.

Egyszóval a patai cigánysoron nagy a remény. Azok is perelni akarnak, akik ebből a kártérítési körből kimaradtak. Ha csak pár százezer forint jut, az is jól jön. Farkas János szerint nem kell attól tartani, hogy elherdálják a pénzt, biztos benne, hogy hasznosan fogják elkölteni, e tekintetben nem szorulnak tanácsra. De bár ne kaptak volna egy fillért se, sóhajt az elnök. Mennyivel jobb lett volna, ha inkább megtanítják ezeket a gyerekeket írni és olvasni. Ehelyett nyolc évig fogyatékosként bántak velük.

A patakparton nagyhangú cigány ember néhány fiatalembert irányít. Tisztítják az elhanyagolt medret, vágják a bokrokat, a füvet. Büszkén mutatja, milyen szép lesz. Ráfért, bólintunk. Maguktól jutott eszükbe? – kérdezzük. Ingyen? – kérdez vissza.

Hevér Lászlóné, a most nagy támogatottsággal újrázott patai polgármester megerősíti, hogy a községben már alig akad közmunkás, 2012 körül még nyolcvanan voltak, most meg csak húszan. Aki teheti, elhelyezkedik. Csak öten dolgoznak a közmunkából fejlesztett másfél hektáros önkormányzati tulajdonú tanyán is, ahol egykor kecskét, disznót, csirkét neveltek, és fóliasátrakban termesztettek zöldséget. Kevesebb lett tehát a csellengő, de azért a kisebb lopások száma nem csökkent. Még mindig nem lehet semmit kinn hagyni az udvaron, mert lába kél. A megfigyelő kamerarendszer enyhíti csak a helyzetet.

Matalik Ferencné Piroska, a háziorvos asszisztense azt mondja, a rendelőben nem érződnek a helyi ellentétek. Ott a politika tabu. Azt viszont nem tagadja: a többség fel van háborodva, hogy a romák ennyi pénzt kapnak. Negyvenöt éve él Patán, ismeri az ittenieket. Azt mondja, a romák sokat változtak az utóbbi években. Kevesebb gyereket vállalnak, a lányok sem szülnek már túl korán, a rendelőbe tisztán jönnek, tisztelettudóan viselkednek. Jobbak a körülményeik, amióta dolgoznak. Csak az a baj, hogy a kisgyerekre nagy gondot fordítanak, a nagyra már kicsit. A kamasz azt csinál, amit akar. A kérdésre, lesz-e béke a településen, azt feleli: folyton izgatják az embereket.

A helyiek szerint a hetvenes években még fel sem merült, hogy ellentét lehetne roma és magyar között. A nyolcvanas években indult betelepítési hullámban érkeztek meg azok a családok, amelyek azután gondot okoztak. 2004–2005 tájékán feltűnően megnőtt a sérült roma gyerekek száma. A gyöngyösi speciális iskola már nem tudta őket fogadni, visszadobták a helyi iskoláknak. Aztán a szűrőrendszer is elkezdett igazodni a helyzethez, egyre lejjebb vitték a mércét.

A patai iskolában megnőtt a viselkedési problémás gyerekek száma, az órán nem lehetett tanulni, a minimális követelményeket számon kérni, a tanárok kezében nem voltak eszközök, mert rögtön rasszizmust kiáltottak. A szegregációt a tehetetlenség szülte. Így ment 2011-ig, akkor érkezett a Jobbik, és Juhász Oszkár lett a helyzet győztese, mert a gárdavonultatással megnyerte az időközi polgármester-választást.

Ez a Jobbik és a külföldről pénzelt jogvédő cégek meccse volt, állítják. A várost megszállták az aktivisták, az emberek szájába adták a mondatokat, amelyeket azok gondosan el is ismételgettek. Ez a Jobbiknak is jó volt, mert népszerűbb, ismertebb lett, és a romáknak is, mert raklapokon érkeztek a nemzetközi segélyek. Az eredmény látható, mérhető: 2006-ban még 50-50 százalék volt a roma–magyar arány az iskolában, most több mint 90 százalékban roma diákok járnak. Vagyis akik szegregációt kiálthatnának, akik hátrányokat szenvednek, nem a cigányok, hanem a többségi társadalom. El kellett vinniük a gyerekeket Gyöngyösre, naponta bejáratni, a hatéves gyereket felültetni reggel a buszra, vagy szállítani, bérletet fizetni. Azt kérdezik: az ő kárukat, hátrányukat ki téríti meg, ki peresíti? Az ő érdekeiket ki képviseli? Végigjárjuk a pályázati pénzből gyönyörűen felújított Gyöngyöspatai Bokréta Óvodát és Bölcsődét. A bölcsődében 12, az óvodában 72 gyermek, romák és magyarok vegyesen. Mi változik meg az iskolára? Ott már megjelennek, kezelhetetlenné válnak a rossz minták, magyarázzák.

Hevér Lászlóné polgármester azt mondja, a szegregációs per pénzügyi vonzata elsősorban a települést sújtja, vizsgálják, mit tehetnek. A három alperes ugyanis a város, az iskola és a tankerület. A megítélt 99 millióból a városra 70 millió körüli összeg esik. Az éves költségvetésük 300 millió, a saját bevétel mindössze 40, a többi a normatív támogatás. Öregedő település, bár az utóbbi időben szerencsére érkeztek fiatalok is, mert olcsóbban lehet házat venni, mint Gyöngyösön.

Patának 2500 lakója van, ebből 20 százalék körüli a roma. A közelmúlt rossz híreinek nem örül senki. A településen belüli integráció elfogadható lenne, mondja Hevér Lászlóné, de a gyakorlati megvalósításon még sokat kell dolgozni. Fel kellene emelni az elmaradottakat, a többség azonban attól tart, hogy az ő környezete csúszik le. De nem nehezebb, nem okoz több gondot itt sem az együttélés, mint más hasonló adottságú településen. Érezhetően javult a helyzet, hogy az emberek többsége dolgozik, de az iskolaper kimondottan ártott a romáknak. A jogvédés, a polgármester szerint, nem a romákról szól. Öt éve vezeti a települést, ezt az időt arra is felhasználta, hogy megértesse az emberekkel: túl kell jutni a 2011-es eseményeken, meg kell próbálni együtt élni. Ehhez azonban a kívülről érkező állítólagos segítőktől semmiféle támogatást nem kap.

Közben Gyöngyöspata épül-szépül, a polgármester asszony sok pályázati pénzt szerzett.

A békét azonban nem pénzzel lehet megvenni. Milliókkal sem.