Hányszor terveztem már „jegenyekör” létrehozását, mely zászlajára a Populus nigra ’italica’ újrafelfedezését tűzné! Hogy telepítenénk nagy számban karcsú jegenyenyárfát!
Éspedig mindenfelé; városban, falun, alföldön, domboldalakon, kert szélére, tanyaudvar köré éjszakai jelzőfáklyaként; de hosszan elnyúló, tekeredő fasorokban is, és utak szegélyezésére, mert a jegenyék egymás társaságában érzik magukat a legjobban. A magas, sudár jegenye szélben való hallgatag hajladozása, formai tökéletessége, sejtelmes, szigorú és intenzív életműködése, jellembeli szilárdsága a bukolikus antik tájképeket idézi.
Mintha valami álombeli pásztori jelenetben sétálnánk. Különleges vizuális jelzőfa ő, a valódi ciprusok (Cupressus sempervirens) közép-európai hiányban a toszkán tájképi kerteket is idézi. „Alig egy órája, hogy elhagytuk Puhót, a piramis alakban felnyúló nyárfák erdeje a Vág jobb partjáig ereszkedik alá, ez figyelmeztet bennünket, Rownye-hez közeledünk.” Mednyánszky Alajos (1784–1844) írta ezt az 1826-ban kiadott Festői utazás a Vág folyón című útikönyvében.
A jegenye az újabb kori magyar vidék sziluettjét s az eszményi falu kontúrrajzát is adja – messze földről felismerhetővé teszi karcsú jegenyéje és terebélyes, magas nyárfája. Mindig azt tartották róla, hogy a falu, tanya, porta, határ, dűlő és megyejelző jegenye és nyár (nyárj)fa szeretete visszanyúlik egészen az Árpádokig. A magyarság e kedves két fáját (a ’nigra’ mellett az ’albát’ s rezgőnyárfát is) nem is egy népdalban énekli: „Ki tanyája ez a nyárfás / Nem hallik be a kurjantás”; Erzsébet királyné kedvenc nótája; vagy Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele stb.
A Populus nigra pyramidalis (jegenye, vagyis a feketenyár ciprustermetű alakja) hazája valószínűleg Elő-Indiában, Pandzsábban, Afganisztánban keresendő, perzsa források szerint a Kaszpi-tenger mellett is vadon nő. Európába a régi idők szerint hozhatták be, amikor a szárazföldi közlekedés élénken zajlott; Keletről előbb Lombardiába, a Pó mellékére került, ahol nagyban ültették, és sokáig ezt a vidéket tartották őshazájának. De hogy itt nem őslakó, bizonyítja, hogy 1805-ben Toscanában a jegenye még ismeretlen volt.