Mi mindent lehet kenyérre kenni…

El se hinné az ember, mi mindent lehet rákenni a kenyérre… – morfondírozott Rezeda Kázmér a hűtőszekrény nyitott ajtajánál állva, a gulyáskrémet bámulva.

Szinte érthetetlen ennek tükrében, hogy a napközi vaj nélküli, gyári kenyerén elhelyezett hitlerszalonnáját viszont szerette. Ennek kizárólag lélektani oka lehetett: míg a „konveniállal” imádott elkülönülni és kiválni, addig a hitlerszalonnás, rossz kenyérrel imádott elvegyülni és idomulni. Tábory Elemért játszott a kis Rezeda Kázmér azzal a hitlerszalonnával, pedig még hírből sem hallott akkoriban Babitsról.

Aztán kerülhet még a kenyérre kent vajra méz is.

A vajas-mézes kenyeret még annyira sem szerette Rezeda Kázmér, mint a vajas-lekvárosat, és a méznek még afféle hitlerszalonnás kiadása sem volt a menzán.

Ellenben volt valami a menzán, amit szintén mindig megevett Rezeda Kázmér, pedig felnőtt fejjel visszanézve azt kell mondja, annál undorítóbb matériát keveset hordott hátán a föld.

Ez volt a tepertőkrémes kenyér.

Rezeda Kázmér rajongásig szerette a frissen kisült, apróra vágott, aranybarna és puha tepertőt, amelyet odahaza ők töpörtyűnek hívtak, puha, friss kenyérrel és csalamádéval volt szokás falni abból, hasfájásig.

Na most, a menzán kenyérre kent tepertő­krém semmilyen szegmensében nem emlékeztetett az ő házi töpörtyűjükre, annál inkább a Nyilas Misi cipőkenőcsére, de valami rejtélyes oknál fogva a kis Rezeda Kázmér ette, pedig azt még az osztálytársai is undorodva otthagyták, így az elvegyülés vágya fel sem merülhetett.

Hiába, vannak az emberi léleknek megfejthetetlen mélységei – van, aki cukrot tesz a káposztás cvekedlire, hogy messzebb ne is menjünk.

Ám térjünk vissza egy pillanatra a vajas kenyérre kenhető dolgokra! A kis Rezeda Kázmér két első számú kedvence a műfajban a vajas-mustáros és a vajas-gulyáskrémes kenyér volt. Nem nagyon lehet s talán nem is nagyon szabad ezt megmagyarázni. Ez is afféle érthetetlenség. Annyi azonban bizonyos, hogy vajas-mustáros kenyér esetében illő és helyes vastagon kenni a mustárt – s persze kizárólag a jó öreg Globus mustár jöhet szóba, arról sem elfeledkezve, hogy az üveges mindig jobb, mint a tubusos. Ezzel antagonisztikus ellentétben áll a gulyáskrém, ugyanis azt mindig vékonyan szabad csak felvinni a vajra, olyannyira vékonyan, hogy mindig ki kell kandikálnia a vajnak a gulyáskrém alól.

Ilyesmiről kár vitát nyitni.

S persze mustár is, gulyáskrém is legyen csemege, semmi erőlködés!

Vajra mást nem nagyon lehet kenni.

Kenyérre persze még számos mindenfélét. Zsírt elsőül. S a zsírra is lehet mustárt és gulyáskrémet, de nem olyan jó, mint vajra. A zsír inkább a darabos dolgokat kívánja a krémesek helyett: májdarabkákat, húsdarabkákat, hagymakarikákat, zöldpaprikákat vagy ha minden kötél szakad, hát jóféle pirospaprikát, amely puha bársonytakaróként képes ellepni a zsír felszínét, és alkonyatban, bokorba bújva, a Molnár, valamint a Török lányok után leskelődve ad valami határozottan karakteres jelleget az estének.

Ám ha ebben elmélyedünk, egészen más, új utak nyílnak meg a kalandozó elme előtt. Jobb, ha nem nyitjuk meg ezeket az utakat.

Rezeda Kázmér is erre az elhatározásra jutott. Inkább kivette a gulyáskrémes tubust a hűtőből, és kent magának egy vajas-gulyáskrémes kenyeret. Többször körülnézett közben, hogy nem látja-e valaki, ugyanis az ilyesmit azért szégyelli az ember.

Sört nyitott hozzá. Nem mondom meg, milyet. Maradjunk annyiban, hogy hozzá illőt…