Tabló

A mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének legújabb alkotása a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be.

Kurt Barnert (Tom Schilling) hosszú útkeresés végén találja meg saját hangját Fotó: Cirko Film

Kurt Barnert a huszadik század sűrűjében, két egymást követő diktatúra elnyomása alatt kezdte meg alkotói útját. A fasiszta Németországban született, az NDK-ban vált felnőtté, majd Nyugat-Németországba szökött, de képtelen volt tiszta lappal új életet kezdeni, a múltját a háta mögött hagyni. Művészi útkeresés, meghasonlás a háborús bűnök árnyékában: a Mű szerző nélkül az egyik leghíresebb és legdrágábban eladott kortárs festő, Gerhard Richter életén alapul.

A mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének legújabb alkotása a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be. Florian Henckel von Donnersmarck egy pocsékul sikerült hollywoodi kitérő után (Az utazó Angelina Jolie-val és Johnny Depp-pel) visszatért ahhoz, amihez igazán ért: Németország huszadik századi történelméhez. Érdekesség, hogy Donnersmarck olyan nemesi család sarja, amely még Mátyás királytól kapta grófi címét egy törökök elleni hadjáratért. Családja rosszallása ellenére lett filmrendező, de 13 év alatt mindössze három filmet hozott össze. Igaz, a legelső, A mások élete azonnal elnyerte a filmvilág legrangosabb díját, és a Mű szerző nélkült is jelölték kettőre (legjobb idegen nyelvű film és legjobb fényképezés kategóriában).

Donnersmarckot leginkább a már-már giccsbe forduló melodráma és a sorsszerűség izgatja, az a szenvedély, amely felülírhatja adott esetben a regnáló hatalmi rendszerek működését.

Kurt Barnert (Tom Schilling) hosszú útkeresés végén találja meg saját hangját
Fotó: Cirko Film

A mások élete az NDK legsötétebb éveibe, a nyolcvanas évek elejére kalauzol, emberi arcot ad egy Stasi-ügynöknek, aki beleszeret az általa lehallgatott drámaíró barátnőjébe, érzelmei miatt pedig elárulja a rendszert, amelyet mindaddig feltétel nélkül kiszolgált.

A film sztorija nem a képzelet szüleménye, hanem Gerhard Richter ünnepelt festőművész fiatal éveinek története, aki később egyébként elhatárolódott a filmtől, ezért vátoztatták meg benne a főhős nevét. Az őt megtesítő főszereplő fiú skizofréniával diagnosztizált nagynénjét a negyvenes évek elején haláltáborba küldi egy náci kórházigazgató, a fiú pedig felnőttként beleszeret az addigra köpönyeget váltott orvos lányába, ám egyik szereplőnek sincs fogalma arról, milyen sötét múltbéli esemény köti össze a két családot. A fiú sikeres festő lesz, és amikor évek kemény munkájával végre megtalálja saját művészi hangját, azzal a sorozatával arat sikert, amely saját háborús traumáit és ezáltal a német nép háborús tapasztalatát dolgozza fel. Fotorealisztikus festményt készít halott nagynénjéről, apósát pedig azonnal utolérik korábbi tettei, ahogy meglátja a vásznat.

A Mű szerző nélkül az egyén útkeresésén keresztül vizsgálja a diktatúrák természetrajzát. Erősen mozgatja az érzelmeket még akkor is, ha néha giccshatáron táncol, és képi világa már-már túlontúl tökéletes Hollywood-konform, és sokkal kevésbé adja vissza a komor realitást.

Az a Sebastian Koch játssza a náci sterilizálási programot vezető orvost, aki A mások életében még a rendszer által üldözött író volt, a csendes, befelé forduló főszereplő festőt alakító Tom Schilling szintén nagyszerű, ahogy Saskia Rosendahl a skizofrén nagynéni és Paula Beer is a későbbi barátnő szerepében. A játékidő jócskán túlszalad a három órán, ám mégsem válik vontatottá vagy unalmassá, hiszen története szerteágazó, grandiózus történelmi tabló, amelyet a művészi útkeresés személyessége itat át. Magával ragad és behúz ebbe a sorsszerű véletlenek által szőtt hálóba, csak győzzük kibogozni a szálakat. A felelősségre vonás már a nézőre van bízva, ezáltal kissé befejezetlennek hat a történet.

(Mű szerző nélkül. Német–olasz történelmi dráma, 189 perc. Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck)