Vipera a gyerekotthonban

A 26. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta először a budapesti közönség a Dévát, a következő hetekben pedig már az erdélyi mozik is vetítik Szőcs Petra alkotását.

Bogi és Kató a fényképésznél Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

A Francia Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház rendezésében a 26. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta először a budapesti közönség a Dévát, a következő hetekben pedig már az erdélyi mozik is vetítik Szőcs Petra alkotását. Magos Déva vára messzire ellátszik.

A balladában is megénekelt Maros-völgyi várat a XIII. században kezdték építeni a Várhegy tetején. Természeti környezete otthont ad ritka növényfajoknak és a homoki viperának. A vár omladozik, de a régi babona szilárdan tartja magát.

A Várhegy köré épült Déva városa, lakossága román, magyar és cigány nemzetiségű. A vasútállomás szomszédságában található ferences templom és rendház jelenleg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székhelye. A nemzetközi hírnévnek örvendő gyermekmentő központról forgatni biztos siker, gondolnánk, hiszen Böjte Csaba történetei filmre kívánkoznak. Ezekből legfeljebb morzsákat tartalmaz Szőcs Petra alkotása. Amit kapunk: beszédes tekintetek, vasúti sínek, „plakátmagányban ázó éjjelek”. Az alkotó atmoszférateremtő képessége kitűnő, a környezettel szépen megágyaz a történetnek, de hol marad a sztori? A közelről fényképezett, gyűrött arcokban?

A hosszan kitartott képekben? A titok, a várakozás, a lefojtott hangulat legfeljebb arra elegendő, hogy saját emlékeinkből szemezgessünk, és ráismerjünk a valóságra: a blokkházak menthetetlenek, lakóik együtt esnek szét a lakótelepekkel, a szocializmus öröksége, a nagyipar örök heg marad a tájban, az emberi, gyermeki természetet megmérgezi a nyomor. Az otthonteremtés utáni vágy csírája megjelenik ugyan a képeken, de a beteljesületlen vágy egyre inkább a képzelet világába szorul. Hogyan varázsol magának otthont, aki otthontalan? A Dévában mágiával.

Bogi és Kató a fényképésznél
Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház

Az árvaházban nevelkedik Kató, a kamasz albínó kislány, aki színeivel kiviláglik szürke környezetéből. Gonosz a nézése, ugrál a szeme. Azt meséli a kisebbeknek, hogy mindent lát, és varázsol a szemével. Legutóbb is összeveszett egy fiú­val, erősen ránézett, és a srác köhögni kezdett, aztán meghalt. Amikor az árvaházba új önkéntes érkezik Budapestről, de helyhiány miatt pár hét után tovább kellene mennie, a gyerekek összefognak. Elhatározzák, hogy feláldoznak egy régi nevelőt az újért. Bogi, a fiatal önkéntes Kató számára kapcsolat lehet a nőiség világával, mellette hirtelen érdektelenné válik Anna, a megszokott, mindenkihez jóságos nevelő. Hiába állnak egymáshoz közel, ha össze-összeér a fejük, világosan látszik: fekete és fehér, két eltérő karakter.

A temetőben születtem. Anyával voltam, hogy ne féljen – a film kezdőmondatai Kató történetét ígérik. De az albínó lánynak sorsa van, a története épp most bontakozik. Hová tart? A kamaszkori útkeresést mutatja be a film, a fiatal lány kissé hajlott hátára fókuszáló kézi kamera növeli a bizonytalanságot, elmosódik a tér, nem látszik az út, az árva gyermek lelke, ahogy epizódjaiban a film is, töredezett. Gondoljunk valakire, és dögöljön meg – vezényel Kató. És a kicsik behunyják a szemüket. Erősen Annára gondolnak… Az árvaházba betéved egy vipera, félelmetesen tekergőzik a falon, Kató megfogja, kidobja az ablakon… Anna megbetegszik… Kató a román pópának gyón, nem találja a szavakat. Ezen a ponton azért felvillan valami Böjte Csaba lelkületéből, mert a lány félelmére: „Elátkoztam valakit!”, a pópa kedves megértéssel válaszol: „Csak öreg és ronda férfiak tudnak átkozni. Te öregnek érzed magad?” Hát, nem úgy néz ki Kató, és Bogi, az önkéntes csaj is kifejezetten életszerű, de a dokumentarista eszközök használata ne áltassa a nézőt: Szőcs Petra nem fog eljutni a történetmondásig. Pedig eljuthatna Annával, de balladai homályban hagyja a nő történetét, ahogy előképének, Kőmíves Kelemennének sem tudjuk még a nevét sem, itt is csak a gyönge testet látjuk. A Déva lefojtott érzéseket dokumentál, így a kamera a fénylő Katón marad, az epizódok pedig nem állnak össze történetté. Az benn szorul a traumatizált gyereklélekben. Még jobb, ha kitörlődik az emlékezetből.

(Déva, olasz–magyar nagyjátékfilm, 80 perc. Rendező: Szőcs Petra)