Élőlánc

A temesvári református templom falán lévő két emléktábla közli a város történetének egyik legfontosabb momentumát: „1989. december 15-én innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom.”

A temesvári Batthyány utca a romániai forradalom napjaiban Forrás: Fortepan

Románia mindig csak nemzetközi nyomásra szánja el magát radikálisnak látszó lépésre. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, mert nem szolgáltatott igazságot az 1989-es forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. Az 1989-es forradalom és a temesvári népfelkelés megcsúfolását minden visszaemlékezésnél, tanulmánynál, könyvtárnyi dokumentumnál szemléletesebben bizonyítja az alábbi eset. A temesvári Bărbat házaspár agyonlövéséért Vasile Joiţoiu százados ellen vizsgálat folyt, pert is indítottak ellene. A Temesvári Katonai Törvényszék 1991-ben 18 év börtönbüntetésre ítélte, de a Bukaresti Katonai Törvényszék felmentette. Annak ellenére, hogy a sortűzben részt vett katonák azt vallották: Vasile Joiţoiu elvette az egyik katona fegyverét, és azzal lőtt.

„Húsz évvel később a Román Televízióban láttam a román hadsereg egyik volt dolgozójának nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy Joiţoiu fogadást kötött, miszerint mindhármunkat megöl!” – emlékezett Ioana Bărbat.

Harminc éve olvasom az 1989. december 22-e után megjelent irdatlan mennyiségű román nyelvű sajtótudósítást, tanulmányt, könyvet a forradalom eseményeiről. Az akkori történések aktív résztvevőjeként szem- és fültanúja voltam a románság köréből feltörő önfeledt és jogos örömujjongásnak: „A puliszka mégis robbant! Még hogy a románok képtelenek igazi forradalmat kirobbantani! Most az egész világ fejet hajt előttünk!” Mindezt 1989. december 22-én délután a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet előtt kiáltotta Radu Ceontea festőművész, a rövidesen megalakuló szélsőségesen magyarellenes Vatra Româneasca – azaz „Román Tűzhely” – egyik fő megalapítója.

A temesvári Batthyány utca a romániai forradalom napjaiban
Fotó: Fortepan

Akkor még egyetlen román sem kérdőjelezte meg, hogy a temesvári népfelkelés szikrája Tőkés László volt! A tenyerükön hordozták a református lelkészt, a kíséretében lévő kiskatonák a testükkel védték, óvták minden lépését. A Román Televízió lelkes tudósításokat közölt azokról a helyszínekről, ahol Tőkés megjelent, az utcán, a templomban, a hívei és csodálói között. A mind­össze néhány napig tartó diadalmenet óta, azaz harminc éve érik Tőkés Lászlót alpári támadások. holott ő nemcsak a saját, hanem a családja, a kiskorú gyerekei és hívei életét is kockáztatta.

A mai olvasó talán el sem tudja képzelni: 1989. december 15-től a romániai magyarság lélegzet-visszafojtva várta és hallgatta a temesvári népfelkeléssel kapcsolatos, csak a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja által közvetített, a hatalom által folyamatosan zavart híradásokat. A korabeli romániai írott és elektronikus sajtó egyetlen mondattal, utalással sem számolt be arról, hogy a kommunista diktatúra végnapjainak történetét Temesváron kezdték írni.

A visszaemlékezésekben, a nyomtatásban is megjelent több könyvtárnyi méltatásban alig esik szó arról, hogy a temesvári Mária téren – ahol Dózsa Györgyöt 1514-ben, ha nem is izzó vastrónon, de megégették – kezdődött az 1989-es temesvári népfelkelés december 15-én, Bolyai János születésnapján. A Tőkés Lászlót, a belvárosi református templomot és a parókiát testükkel védők 1989. december 15-én és 16-án elsősorban magyar református hívők voltak. Hozzájuk csatlakozott a diktatúra megdöntését legfontosabb célként megfogalmazó temesvári románság.

Azt meg egyenesen tanítani kellene, ahogyan a román tengerben, a Securitate állandó zaklatásaitól szenvedve a párezres temesvári református gyülekezet megvédte önmagát és a rendszert ostorozó lelkészét. Papp László, a Nicolae Ceauşescu diktatúráját kiszolgáló nagyváradi református püspök felfüggesztette lelkészi állásából Tőkés Lászlót, a bírósági végzés értelmében 1989. december 16-án el kellett volna hagynia a temesvári református parókiát. Tőkés László azonban ezt megtagadta.

A lelkipásztor a Magyar Televízió 1989. december 11-én sugárzott Panoráma című műsorában beszámolt az őt és a családját sújtó román hatósági intézkedésekről, keményen bírálta a román kommunista diktatúrát, és kérte a nemzetközi közvélemény támogatását. Felismerve, hogy a nemzetközi publicitás védelmet is jelent. A kommunista diktatúra – akárcsak a Márton Áron gyulafehérvári püspök, a XX. század legnagyobb magyarja elleni több évtizedes hadjáratában – óvakodott attól, hogy belső ellenzékének vezéregyéniségeit mártírrá szenteljék!

Amikor a Securitate pribékjei 1989. december 16-án kivonultak a temesvári református lelkészi lakhoz, hogy Tőkést Szilágymenyőbe deportálják, egyházának hívei és a nagyszámú román anyanyelvű szimpatizáns élőlánccal vették körbe a lelkészi hivatalt, majd kivonultak Temesvár szívébe, az Opera térre. A tiltakozás ekkor már tömegméreteket öltött, a kitelepítés elleni tiltakozás átalakult a Nicolae Ceauşescu elleni népfelkeléssé. A magyar „szikra” borította lángba az egész országot. Ez az, amit képtelen elfogadni, megemészteni a román kollektív emlékezet! A temesvári és központi pártvezetés elrendelte, hogy a katonák lőjenek a tömegbe. Következett az 1989. december 17-i temesvári tömegmészárlás.

Folytatjuk