Tessék az ajtót betenni!

A Rákosmező szélén álló családi házunk szomszédságában Balogh­ bácsi kertészkedett, én pedig kisfiúként olykor segítettem neki. Volt egy összetákolt, fűtött üvegháza is, amelyben télen párás meleg uralkodott, ez különösen kedves hely volt. Az egyik nap ott segédkeztem vagy lábatlankodtam, majd indultam haza. Balogh bácsi utánam szólt: Zárd be az ajtót magad után, hogy ne menjen ki a hideg! Nem sokat gondolkodtam a kérésen, ha be kell zárni, hát be kell zárni, kívülről rákulcsoltam a lakatot. Csak másnap tudtam meg, hogy az üvegház ablakát kellett megbontani ahhoz, hogy kijussanak.

Eltelt fél évszázad, mikor rájöttem, ki volt a hibás. Sokáig azt hittem, hogy én vagy Balogh­ bácsi. Ma már tudom: a nyelv a hibás. Mert mást jelentett a bezár ige Balogh bácsinak és nekem. A bezár ige szótári jelentése: valamit kulccsal, retesszel becsukott állapotban rögzít, és így zárt állapotba hoz. Sőt: valakit, valamit valamibe zár, hogy onnan ne jöhessen ki. Én így értettem. De Balogh bácsi nem: ő a bezár alatt azt értette, becsuk. A szótár szerint a becsuk jelentése: nyílást úgy fed el vagy be, hogy az e célra való szerkezeti részt ráhajtja. De hogy ne legyen egyszerű, azt is jelenti: valahová bezár. Ezt a kettősséget jól mutatta a budapesti metrón korábban hallott figyelmeztetés: Az ajtók záródnak. De a vezető olykor azt mondta: Az ajtók csukódnak.

Egy évtizedig Szombathelyen is tanítottam, szinte „fürödtem” a városban is hallható, élő nyugati nyelvjárás hangzásában. Nem Vas megyei hallgatóim hívták föl a figyelmemet arra, hogy számukra furcsán fejezik ki a helybéliek az ajtó bezárását. Azt mondják: beteszem az ajtót, vagy akár felirat formájában is: Kérjük az ajtót betenni! Nekik ez mulatságosnak hat, hiszen az ajtót nem szokás kivenni és betenni, sokkal inkább becsukni vagy bezárni szokás.

És ekkor elevenedett föl bennem a bezárt Balogh bácsi és a tízéves szomszéd gyerek esete.

A betesz, becsuk és bezár egy fejlődési folyamatot jelent, s tájanként más és más jelentésekben rögzült. Első lehetett a betesz (beteszi az ajtót), hiszen az első ajtókat és kapukat csuklószerkezet híján valóban ki lehetett emelni és be lehetett tenni a helyére. A második fokozat a becsuk: amikor már az ajtó rögzítve van, és valamilyen szerkezet (például: kilincs) megakadályozza elmozdulását. A harmadik fokozat a bezár: amikor már retesszel (kóstolgassuk csak a népi kifejezéseket: kallantyú, fürgettyű, fordító, tologató vagy húzós, madzagra járó retesz) vagy zárral és kulccsal (makkos vagy kölkes fazár, utóbb lakat) rögzítik úgy, hogy azt csak ezzel a szerkezettel lehet újra kinyitni. És ha valaki benn reked, és nincs ehhez fogható eszköze (kulcsa), akkor be van zárva.

Tehát az ajtó és zárszerkezet fejlődését rejtik magukban ezek a kifejezések: betesz, becsuk, bezár. És egy-egy helyen megmaradt a korábbi kifejezés, és azt használják máig. Tehát ha Nyugat-Magyarországon, talán éppen Szombathelyen járnak, s valaki azt kéri, tessék betenni az ajtót, akkor nem kell kivenni az ajtót a helyéről és betámasztani, hanem csak be kell csukni. Azt persze azért nem árt megkérdezni, hogy csak kilinccsel vagy esetleg kulccsal is, mert ha nem tiszta a helyzet, könnyen úgy járhatnak, mint a tízéves Gézuka, aki bezárta Balogh bácsit az üvegházba, és csak ötven évvel később jött rá hibázásának okára, amelyet itt és most a nagy nyilvánosság előtt bizonyítani igyekezett, hátha ezzel másoknak segítséget tud nyújtani. Hogy ne legyen senki oktalanul bezárva.