Szűretlen tartalom
A videóblog demokratikus műfaj, hiszen mindenki előtt adott a lehetőség, hogy médiatartalmat állítson elő, és azt – többek között – a YouTube közvetítésével a világ nyilvánossága elé tárja. Míg korábban szűk, alapvetően profi médiaelit kiváltsága volt a műsorkészítés, addig a YouTube-bal szélesre nyílt a kapu mindenki előtt. Azonban ami áldás ebben, az egyszerre átok is.
A videóblog úgy viszonyul a televíziós műsorgyártáshoz, mint az írott blogok az újságíráshoz. Ha jól csinálják, akkor szakmailag közel állnak egymáshoz, sőt az átfedéssel közös tartomány is létezik. Mivel mindkét esetben médiatermék-előállításról van szó, szakmai értelemben ugyanazok a szabályok és elvárások érvényesek a videóblogban, mint például a riportfilmben vagy más filmes műfajokban. A néző sem tesz különbséget. Igazán nem is tudatosul benne, hogy amikor egy influenszert néz a telefonján, akkor valójában publicisztikai műfajú médiaterméket fogyaszt. Mindegy, hogy egy transznemű affektabajnok fecserészik a sminkelésről, egy techkocka beszél a legújabb videókártyák paramétereiről, vagy valaki éppen szelfibotos kamerával polírozza a személyes márkáját (personal branding). A lecsupaszított lényeg, hogy valaki belemondja a magáét a kamerába.
Miután a videóblog egyszemélyes show, az influenszer a szükséges erőforrások minimalizálására törekszik. A mai arcfelismerő automata kiskamerák, sportkamerák lehetővé teszik, hogy élességállítás nélkül éles felvétel készüljön a beszélőről. A látványt illetően ez a szint a maximum, ennél többhöz már stáb kellene.
Képzett operatőr hiányában a képi világban nincs semmilyen mozgástér. Nincs szó kompozícióról, nézőpontról, képkivágások variálásáról, kiemelésről, az élességgel való játékról. Fénytechnika hiányában pedig nem beszélhetünk semmilyen vizuális hatás előállításáról. Ezt aztán tetézi az a gyakorlat, hogy bár a videóblogger – ha nem élő adást csinál – szövegéből utólag kivágja ugyan a fölösleges részeket, arra azonban nem fordít figyelmet, hogy a vágópontokat vágóképekkel lefedje. Ettől aztán a vágópontokon ugrik egyet a feje. Ez a mélységes szakmaiatlanság olyannyira általánossá vált, hogy ma már szinte kötelező még a világsztár „jutyuberek” körében is. Hozzászoktatták a nézőt a vizuális színvonaltalansághoz, lezserség mögé rejtve a filmszakmai hozzá nem értést és igénytelenséget.
Nem véletlen, hogy egy televíziós publikációra szánt hagyományos kisfilmes produkció esetén az elképzelhető legkisebb méretű forgatócsoport két emberből: egy szerkesztő-riporterből és egy képzett operatőrből áll. Az operatőri munka nem spórolható meg ott, ahol létezik szakmai minimumkövetelmény.
A videóbloggerrel szembeni minőségi szűrők hiánya azonban az általános színvonal hanyatlását idézi elő. A „eredmény”: elképesztő mennyiségű médiaszemét és hangzavar a YouTube-on. A legtöbb videóbloggernél már annak eldöntése is kihívást jelent, hogy „előadása” vajon paródiája-e valaminek, vagy ez maga a műsor. Aki viszont nézhető, mert egyrészt van valódi mondanivalója, másrészt komolyan gondolja, hogy szórakoztatni akar, az valójában már nem blogger, hanem bloggerként tálalt filmes szakember. És jó eséllyel komoly stábbal dolgozik. Mert a szaktudás egyetlen szakmában sem nélkülözhető.
(Bertók László)