– A trópusokról érkezett, hogy bírja nálunk a hideg téli napokat?
– Megszoktam már a telet. Ma reggel, hogy leesett a hó, kis videóüzenetet küldtem a szüleimnek a havazásról. Tizenhét évvel ezelőtt, amikor először léptem magyar földre, nem hittem a szememnek, pár pillanatig megszólalni sem tudtam, csak néztem, hogy fehér az egész világ. „Esik a hó!” – mondta Béla testvér, aki kijött elém a repülőtérre, Zoli atya pedig rám terítette a kabátját. Egy szál vékony ingben, 30-40 fokos hőségből indultam Délnyugat-Indiából. Kerala államban, ahol születtem, egész évben zöld a természet, a párás és meleg tengerparton 22-23 fok nekünk már hidegnek számít. Gyerekkorom szerecsendiófák, kókuszfák, különböző színű és ízű mangó- és banánültetvények között telt. Szabadidőm legnagyobb részét a közeli folyónál – vagy inkább a folyóban – töltöttem barátaimmal és testvéreimmel. Hóban ugyan nem szánkóztunk, de a gyerek minden helyzetben megtalálja a játékot: az esős évszak idején hatalmas leveleken húzkodtuk egymást a sárban, úgy csúsztunk egyenest a folyóba. Másféle hatások értek, másként is telt a gyerekkorom, mint az Európában élő testvéreké, egyetlen dolgot: a keresztény hitet kivéve. Családom a szír-malabár katolikus egyházhoz tartozik.
Tudatos tagadás
– Kerala sűrűn lakott, sokvallású állam. Hogyan élnek ott a keresztények?
– Indiában 29 millióra tehető a keresztények száma, ami az 1 milliárd 300 milliónyi lakosnak ugyan csak a töredéke, de a keresztények zöme Keralában él, egy tömbben.
– Ez egységes kultúrát is jelent?
‒ A spiritualitás, a természetfeletti erő megismerésének a vágya áthatja egész Indiát, a lelki életre való nyitottság tehát nem csak a keresztényekre jellemző. Keralában mindig is együtt éltünk a hindu és muzulmán hitű testvérekkel, és békében megvoltunk. A jelenkori keresztényüldözések hátterében valójában politikai okok húzódnak meg: a fundamentalisták rendszerint azzal vádolják az egyházat, hogy papjai térítő munkát végeznek. Ezt Indiában ‒ a gyarmati múltra is emlékezve ‒ törvény tiltja. Korunkban persze szó sincs erőszakos térítésről, viszont az elnyomott, megvetett személyek, a nők és az alacsony kasztbeliek nemegyszer a kereszténységben találnak rá emberi méltóságukra. Indiában vallásszabadság van, a katolikus egyház pedig nem zárkózik el azoktól, akik önként befogadnák Krisztust. Közösségeinkben ráadásul nagy figyelem és tisztelet övezi a papokat.