Megkopott Korona

Battonyára ma már nem disznóért járnak a románok, hanem aludni. A magyarok sem kirándulni mennek át Aradra, hanem dolgozni és vásárolni. Az ingatlanok és a telkek ellenben Battonyán kerülnek kevesebbe. Ez az oka annak, hogy tíz év alatt öt százalékkal nőtt meg a román nemzetiségűek létszáma. A betelepülők köszönik, jól vannak, a helyiek viszont szakítani szeretnének botrányos múltjukkal.

A román iskola annyira népszerű lett, hogy bővíteni kellett Fotó: BachPekaryMate

Sokáig köszöntötte szovjet harckocsi az arra járót Battonya Románia felőli határában, arra emlékeztetve a magyart, ki szabadította fel 1944-ben a náci diktatúra alól. Bár a páncélost azóta elsodorta a történelem vihara, a baloldali ideológia napjainkig kitartott a dél-alföldi településen. Központjában ma is fejet hajthatunk az ismeretlen szovjet katonák emlékhelye előtt, és ráköszönhetünk az 1891. évi agrárszocialista felkelés 1981-es földmunkásmozgalmi szoborkompozíciójának izmos karú proletárjaira. Sarlóik, vasvilláik rozsdamentesen dacolnak az idővel, hirdetik a mindent elsöprő materializmust. Az eseménynek az omladozó városháza főhomlokzatán is van emléktáblája – biztos, ami biztos alapon.

Mindent, ami mozdítható

Múlt év végén csaknem kilencvenen tettek állampolgársági esküt Battonyán. A helyiek vegyes érzelmekkel fogadták a bejelentést. Többen nehezményezték, hogy a hazai mélyszegénység felszámolásával nem foglalkoznak eleget, az erdélyi románokat viszont segélyekben és juttatásokban részesítik. Megjegyezve, hogy az új állampolgárok között van természetesen tisztességes is, de a többség csak a kedvezményekért használja ki a lehetőséget, szavazni eljön, de adózni nem akar Magyarországon. A közösségi portálon kibontakozott virtuális veszekedésből egyértelművé vált: hiába soknemzetiségű határtelepülés Battonya, lakóinak egy része még mindig nincs tisztában azzal, hogy nem mindenki román, aki Romániában lakik.

A battonyaiak többsége azzal sem kíván foglalkozni, hogy a helység, amelyben él, a trianoni békediktátum következtében veszítette el vezető szerepét a térségben. A település reménytelennek ítélt sorsát remekül szemlélteti, hogy lakói a két világháború között tömegesen hagyták el a községet. Míg 1930-ban több mint tizenkétezren éltek itt, ebből 9784 magyar, 1591 szerb, 1155 román, 116 szlovák és 61 német, a 2011. évi népszámláláskor már csak hatezren. Ekkor a megkérdezettek 77,9 százaléka magyarnak, 8,4 százaléka románnak, 5,2 százaléka szerbnek, 2,3 százaléka cigánynak, 0,3 százaléka németnek, 0,2 százaléka szlováknak vallotta magát. A statisztikai adatok alapján leginkább a románok aránya nőtt meg, tíz év alatt öt százalékkal, köszönhetően a romániai román nemzetiségű betelepülőknek, így ma ők alkotják a legjelentősebb kisebbséget.

Egyéb változásokkal is számolnia kellett a településnek, hisz 1950 előtt még a Csongrád megyei Battonyai járásnak volt a székhelye. Békés megyéhez a kommunista megyerendezéskor került. Ekkor csatolták a Mezőkovácsházi járáshoz.

– Hogy Battonya város lenne-e? – teszi fel a kérdést Kovács István, és meg is válaszolja. Sajnos nem tűnik annak, hiába kapott 1989-ben városi rangot. A nyolcvanéves férfi Aradról költözött ide. Csendre, nyugalomra vágyott, és ezt itt meg is kapta. Egy ideig. Most már arra panaszkodik, hogy többször meggyűlt a baja a betörőkkel, akik mindent visznek, ami mozdítható. Még az elhagyott házakat is lebontják. Elhordják a téglát, a cserepeket. Üthetik bottal a nyomukat.

Mindeközben sárga mellényes közmunkások csapata halad el mellettünk, szemeteskukákat, seprűket vonszolnak magukkal. Ők azok, akikkel délelőttönként gyakran össze lehet futni a városban. István utánuk néz, majd megjegyzi, most minden jobbra fog fordulni, hiszen tettre kész, fia­tal polgármestert kaptak. Mögötte a lakatra zárt újságosbódéban nívós kulturális folyóiratok gondolkodtatnak el, vajon hányan olvasnak ma Battonyán irodalmat, műértelmezést és színikritikát.

Az értelmiség ugyanis elhagyta a várost, a maradék munkahelyhiánnyal küszködik. Akinek van szakképesítése, az is sokat és messzire utazik azért, hogy boldogulhasson. Hódmezővásárhelyre katonának mennek, Szentesre az üvegházakba, Makóra a gumigyárba. Aradra buszokkal szállítják a tenni akarókat, merthogy megfordult a világ. Nem a románok járnak át Magyarországra, hanem a magyarokat viszik innen Romániába, vásárolni is, hisz az alacsonyabb áfa miatt ott 20–30 százalékkal olcsóbban vesznek meg mindent, tudjuk meg Boros Csaba polgármestertől. Már kérelem is érkezett hozzá a nyugdíjasoktól, indítsanak érdekükben rendszeres buszjáratot a szomszédba, éppen az említettek miatt. Ez azonban nem fog megtörténni, mondja Boros, mert a polgármesteri hivatalnak nem ez a profilja, másfelől nem is szeretnének intézkedni a helyi kereskedők ellen.

A román iskola annyira népszerű lett, hogy bővíteni kellett

Amikor belépünk az elöljáró irodájába, Mákos­ Árpád alpolgármesterrel egyeztet telefonon arról, mi legyen az egykori híradástechnikai vállalat épületével. A cég a rendszerváltás után zárt be, az ingatlan ekkor került magánkézbe. A testület most arra az esetre vásárolná vissza, ha netán adódna lehetőség, jönne egy összeszerelő üzem, vagy bárki más, aki befektetne. Hogy legalább ezzel segítsék az ügy előmenetelét…

– Csak dolgozzanak az emberek! – hangsúlyozza Boros Csaba, aki erős indulóként nyerte meg a helyhatósági választásokat. Már 2010-ben is jelöltette magát, ám akkor nem járt sikerrel.

Ő volt az egyetlen, aki azokban az években Karsai­ ­Józseffel, a dinnyeborogató, búzaégető szocialista politikussal szembe mert menni. Nem volt egyszerű, teszi hozzá. Ezt a korszakot végleg magunk mögött kell hagynunk, hangsúlyozza többször is. Az emberek változást akarnak. Ahhoz pedig, hogy a fiatalok ne menjenek el, nagyon össze kell szedniük magukat.

Panelért házat

Úgy tűnik, a szorult helyzet csak a román betelepülőket nem érinti. Ők vígan járnak át az aradi ipari parkba, sőt Battonyát már egyre inkább Arad külvárosának tekintik. Az itteni ingatlanvásárlásaiknak is ez a legfőbb mozgatójuk. Szinte nincs olyan fa, szabad felület a városban, amely ne lenne teleragasztva ingatlanos hirdetésekkel, a legtöbb eladó magyarul már nem is kínálja portékáját, csak románul. A választék széles, a felújított családi háztól az építési telekig terjed.

– Amikor megnyílt a határ, megkérdeztem a románokat, minek jönnek ide. Elmagyarázták, hogy csak azért, mert a komfort nélküli aradi panellakásukért akár a 15 milliót is elkérhetik, itt viszont hárommillióért már vesznek maguknak egy kertes házat, ráköltenek még néhány milliót, vásárolnak mellé egy új autót, és pénzük is marad bőven. Ráadásul, ha Aradon laknak, negyvenöt perc, amíg eljutnak az ipartelepig. Battonyáról húsz perc – részletezi Boros Csaba.

Attól, hogy kivásárolják a magyarokat, nem fél a polgármester. Kezdetben, amikor a parasztházakat négyszázezer forintért árulták, sok spekuláns is feltűnt. Ám a kereslet miatt három-négy év alatt a tízszeresére szöktek fel a battonyai ingatlanárak. Máig hozzávetőleg kétszáz házat vettek meg románok, az érdeklődés jelenleg stagnál, évente csak néhány ingatlan kel el. Voltak, akik csak hobbiból vásároltak, hétvégi házra vágytak. Nekik azzal kellett szembesülniük, hogy amíg nem tartózkodtak itt, kirabolták őket. De vannak olyanok is, akik Battonyára költöztek, aztán továbbálltak, nyugatabbra mentek, ingatlanjuk üresen áll.

A demográfiai változások a közoktatási intézmények sorsát is befolyásolták. A román iskola például annyira népszerű lett, hogy bővíteni kellett. És nem csak a román betelepülők miatt. A helyi magyar ugyanis azon van, tanuljon meg a gyerek még egy nyelvet, hátha jobban fog tudni érvényesülni. Bár olyan hírek is terjengenek, hogy a jól felszerelt, korszerű battonyai iskolába Romániából is hoznak át diákokat, Olteanu Júlia igazgató cáfolja ezt. Aláhúzza, az intézményükben tanuló romániai származású gyermekek nagy része már magyar állampolgár és magyarországi lakos. A magyar állampolgársággal nem rendelkező tanulóknak pedig magyarországi tartózkodási engedélyük és lakcímkártyájuk van. Tehát nem a határ túloldaláról ingáznak.

Boros Csaba polgármester nem tart attól, hogy Battonyán kivásárolják a magyarokat
Fotó: Bach Máté

A beiskolázási számok is magukért beszélnek. Míg 2009-ben huszonnyolc óvodásuk és hatvanegy iskolásuk volt, 2019-ben már negyvennégy ovisuk és százhuszonegy iskolásuk. Közülük állítólag tíz ovis és huszonkilenc iskolás érkezett Romániából. Az intézménybe a környező településekről, Mezőkovácsházáról, Dombegyházáról és Magyardombegyházról is hoznak nebulókat. Információink szerint a szerb iskolába is egyre többen iratkoznak be. A magyarok körében viszont nem elég biztató a születési arány.

Régen persze másképpen éltek. A munka mellett minden háznál felneveltek egy-két disznót, ebből tudtak haladni. Ezért is nevezték Battonyát disznós falunak. Ez már nem így van. Sőt nemegyszer állt elő az a helyzet, hogy a battonyaiak disznó nélkül maradtak, mert az aradiak elvitték az összes hízót. Az ár nem számított, csak a minőség, világosít fel Boros Csaba.

Kommunista jelképek

Battonyán azonban nemcsak a gazdag, nagy hagyományú népi élet üresedett ki, a polgári lakosságé is megkopott. Ennek egyik fő jelképe, a Korona szálló ma szégyenfoltja a településnek. Pedig rendbetétele nagy álom volt, és az is maradt mindmáig. Karsai József wellnessközpontot akart létesíteni benne több százmillió forintból. A tervek el is készültek, mégsem valósultak meg. Jelenleg csak reménykednek abban, hogy a nyílászárók cseréjére és a homlokzat felújítására jön majd valahonnan valamicske pénz. Jó hír viszont, hogy van az önkormányzatnak egy nyertes pályázata is, ebből a kávézóteraszba önthet lelket. A munkálatoknak tavasszal látnak neki, utána már csak élettel kell megtölteniük a földszintet és az egyik emeleti termet. Azt az egyet, amely használható, és nem ázott be nagyon.

A város új vezetősége, bár biztos abban, hogy a hajdani szálló és kaszinó teljes rehabilitációjára az elkövetkező öt évben nem fog sor kerülni, mégis a turisztikában látja a kiutat a válságból. Hiszen a Gyulai Várfürdőhöz hasonlóan a nyári hétvégéken a battonyai termálstrandot is ellepik a románok. Annyian jönnek, hogy nem elég a parkolóhely. A battonyaiak szerint ebből egyenesen következik, hogy nekik is a gyógyturizmusra kell ráállniuk. Nem is értik, miért nem erőltette ezt még senki.

A díszlet viszont marad. Egyelőre. Mert amíg központi utasítás nem érkezik, hogy az agrárproletár emlékműveket és a kommunista szimbólumokat el kell tüntetni a központból, minek is intézkednének? A múltunkat nem tagadhatjuk meg, mutat rá a város első embere. A névtelen szovjet katona emlékhelyét hivatalosan nem koszorúzzák ugyan, de egyébként senkit sem zavar, mi több, van, aki rendszeresen elhelyez ott egy-egy koszorút, gyertyát. Az első világháborús szobrot ellenben el fogják mozdítani a buszmegállóból, visszateszik az eredeti helyére. Ennyi szépészeti változtatás azért belefér.

– Ami volt, az volt, ezek az életünk részei. Itt nem lesz olyan, hogy szobrokat döntünk le. Mi előrenézünk, nem hátra – nyomatékosítja Battonya elszánt polgármestere.