Mindenki mindenkit másnak hitt

Hivatalosan 1990. december 2-án volt az első úgymond baráti kapcsolatfelvétel a magyar belügyi szervek és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI között. Azt kevesen tudják, hogy ezt megelőzte még az év tavaszán az első titkos kapcsolatfelvétel, amelyet Orosz Ferenc ütött nyélbe.

Az FBI speciális képzése Miskolcon 2013-ban. Bonyolult kezdetek után gyümölcsöző együttműködés Fotó: MTI/Vajda János

Hozzáértők ma Orosz Ferencet az egyik legjobbnak tartják a biztonsági magánszakmában. A rendszerváltozás előtt nyomozó volt, mások mellett a Szürke Farkasok nevű, akkoriban terroristának tartott szervezet tagjainak elfogásában is részt vett. A „farkasok” rablások sorozatát követték el, amíg Orosz és kollégái el nem kapták őket. Orosz Ferenc még a rendszerváltozás előtt kilépett a Cégtől, és magánnyomozóként dolgozott tovább. Most arról kérdeztük, hogy 1990 tavaszán mint magánnyomozó kinek a megbízásából és miként vette fel titokban a kapcsolatot az FBI kelet-európai igazgatójával, Robert M. Fanning úrral, akit azonban akkoriban hiába is kerestünk volna a nyílt nyilvántartásokban mint FBI-igazgatót. Mr. Fanning ugyanis a svájci amerikai nagykövetségen egyszerű attaséként szolgált.

Kényes ügy

Oroszt 1990 egy szép tavaszi délutánján felhívta az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (SZBESZ) egyik főnöke, akivel baráti a kapcsolatuk ma is, és aki azt kérte, látogassa meg, ha lehet, azonnal. Egy óra múlva az irodájában ültek. A rendőri vezető elmondta, hogy bement a BRFK ügyeletére Joseph L. Brunner, egy Budapesten vállalkozásokat működtető volt magyar, akkor amerikai állampolgár, és feljelentést tett zsarolás miatt egy Amerikából nemrég hazatért közismert magyar maffiózó ellen. Brunner és a bűnöző még az USA-ban ismerkedtek meg, és utóbbi 450 ezer dollárt követelt, vagy napokon belül megöli őt. Brunnerről kiderült, hogy FBI-ügynök, amit aztán Orosznak meg is erősített, és védelmet kért a magyar hatóságoktól. A rendőrségnek 1990 elején sem kapacitása, sem felhatalmazása nem volt FBI-ügynökök védelmére, így a rendőri vezető Oroszt kérte fel, hogy cégével védjék meg Brunnert. A magánnyomozók még aznap átvették az amerikai magyar védelmét.

A magyar rendőrségen azonban nem tudták, hogyan kezeljék a zsarolást, amit az USA-ban történtek miatt követett el a gengszter. Arra jutottak, hogy az FBI-nak kellene megvédenie saját ügynökét, ám 1990 elején még semmilyen kapcsolata nem volt a magyar hatóságoknak az FBI-jal, csak áttételesen, az Interpolon keresztül. Egy ilyen kényes kérdést azonban nem lehetett rendőrségi bürokratákra bízni.

Néhány nap múlva Oroszt ismét hívta a rendőrfőnök az SZBESZ-ről. A magyar rendőrség hivatásos állományának tagjai az akkori szabályok szerint semmilyen módon nem léphettek kapcsolatba a néhány hónapja még ellenséges országnak számító Egyesült Államok hatóságaival, így az FBI-jal sem, így a rendőri vezetők kitalálták: Orosz Ferenc elmehetne Bernbe, az FBI kelet-európai igazgatójához, tájékoztathatná a Brunner körül kialakult helyzetről, és közvetíthetne mint civil a magyar rendőrség és az FBI között.

Orosz Ferenc így emlékszik a harminc éve történtekre:

– Egy hét múlva a berni amerikai nagykövetségen ültem Robert M. Fanning „attasé” irodájában, akihez telefonon jelentkeztem be. Barátságosan fogadott, majd elkerekedett a szeme, amikor elmondtam, hogy a magyar rendőrség és az ő ügynökük segítségre szorul Budapesten. Abban a pillanatban még az is kérdéses volt, hogy Fanning elhiszi-e, hogy a magyar rendőrség megbízásából kerestem fel. Megbízóim azonban fénymásolatban adtak nekem két olyan dokumentumot, amelyeket az Interpolon keresztül küldtek az FBI-hoz, és megkérdeztem Mr. Fanningot, miért nem válaszoltak a magyar rendőrség érdeklődéseire. Láttam az „attasén”, hogy ettől kezdve már komolyan vett, igaz, időt kért másnapig.

– Gondolom, engedélyt kellett kérnie Washingtontól, és tájékozódnia kellett például rólam is. Másnap délelőtt ismét az irodájában kávéztunk, és közölte: az FBI mindenben a magyar rendőrség rendelkezésére áll, és nemcsak a Brunner-ügyben, hanem más ügyekben is. Kezdődhetett a konkrét munka. Kéthetente utaztam ki hozzá Bernbe egy tolmáccsal. A rendőrség nem tudott tolmácsot adni mellém, azt mondták, intézzem magam, keressek egy megbízható embert erre. Szereztem. Adott volt a feladat, mennünk kellett Bernbe. Fordítóirodától mégsem bérelhettem tolmácsot ebben a kényes ügyben, hiszen Fanning „attasé” valódi foglalkozása kiderül az egyeztetés első pillanataiban. Egy régi cimborámat kerestem meg, együtt húztunk bakancsot anno a tiszti iskolán, majd az iskola elvégzése után a hírszerzéshez került, kiválóan beszélte az amerikai angolt.

Találkoztunk egy kávézóban. Felvetettem, hogy néhány napra Bernbe utazom, volna-e kedve velem jönni, és a tárgyalásaimon tolmácsolni. Ő azt hihette, valamit el akarok adni, kereskedelmi célból megyünk Bernbe. Akkoriban éppen egy kereskedelmi kft.-m volt és nagykereskedésem, én meg nem árultam el neki, hogy valójában hova és minek megyünk.

Bújócska mellékutakon

Már a berni szállodában voltunk, s vacsora és sörözés után egyszer csak átkopogott hozzám, majd átjött a szomszédos szobájából. Ugyan áruljam már el, hogy pontosan minek jöttünk, mert felkészülne a szakszavakból. Elmondtam. Elakadt a lélegzete. Megivott egy whiskyt, majd kijelentette: ő ugyan az amerikai nagykövetségre be nem megy, mert a magyar hírszerzésnél az amerikai osztályon (!) operatív tiszt, és ha ez kiderül, őt otthon felakasztják. Több whiskyt követően végül meggondolta magát, és másnap együtt bementünk a nagykövetségre. Utána még hónapokig ő maradt a tolmácsom, Fanning mindig dicsérte, hogy milyen jól beszéli az amerikai angolt – emlékezett vissza a kezdetekre Orosz Ferenc, aki a második látogatás alkalmával szembesülhetett az osztrák, vagy svájci, esetleg mindkét elhárítás érdeklődésével. Legalábbis eleinte ők azt gondolták, ám kiderült, nem ők voltak.

Az FBI speciális képzése Miskolcon 2013-ban. Bonyolult kezdetek után gyümölcsöző együttműködés
Fotó: MTI/Vajda János

– A második látogatásunkra pontos időpontra jelentkeztünk be Bernbe. Én vezettem, de a tolmácsomnak támadt egy ötlete, Ausztriában térjünk le az autópályáról, és a mellékutakon menjünk tovább, hogy láthassunk valamit Ausztria szépségeiből. Innsbruck után lehajtottunk a pályáról, majd egy falucska szélén elértük az osztrák–svájci határt. Jelentéktelen átkelő volt, egy kis épülettel, fabódéval, fasorompóval.

– Megállít a határőr vagy vámos, és tátja a száját, hogy mi a fenét is keresnek magyarok arra a világvégén, ahol csak a szomszédos települések lakói szoktak közlekedni. Elkérte az útleveleinket, bevitte az épületbe. Néhány perc múlva kijön egy láthatóan parancsnokféle, és kérdések özönét zúdítja ránk, miért és hova megyünk, hol lakunk majd, hány napig maradunk. Tisztességesen válaszolunk, kereskedők vagyunk, üzleti tárgyalásra tartunk Bernbe, a Metropol Hotelben foglaltunk szállást. A parancsnok kéri, nyissuk ki a csomagtartót, két kis bőrönd, két diplomatatáska van benne. Kinyittatja őket, átnézi, visszazárja. Kis türelmet kér, és távozik. Úgy tíz-tizenöt perc várakozás után visszajön, és kezdi elölről, hova megyünk, minek, kik vagyunk és így tovább. Kezd fogyni a türelmem, de válaszolok rendre. Csomagok ki, belenéz, majd a parancsnok kis türelmet kér, és megint elmegy.

– Negyedóra múlva visszajön, és kezdi elölről, hova megyünk, minek és így tovább. Elfogy a cérnám, közlöm vele: legközelebb vegye fel magnóra, amit mondok, még egyszer nem vagyok hajlandó válaszolni. Elnézést kér, majd ismét bemegy az épületbe. Jó húsz perc múlva jön vissza, átadja az útleveleinket, ismét elnézést kér, majd jó utat kíván. Jó egy órát feltartott, de mehetünk. Elindulunk a kis svájci falun keresztül. Kora délután van, az utcák teljesen kihaltak, így azonnal kiszúrjuk, hogy a keresztutcában jobbról is, balról is áll egy-egy autó két-két emberrel. Egyszerre mondjuk a tolmáccsal, itt vannak a figyelők! Ők a fő irányból, Feldkirchnél várták, hogy belépünk Svájcba, de mi mellékúton jöttünk. Ezért tartottak fel a határon egy órát, hogy átérjenek. Most mit csináljunk? – töprengtünk.

– Ráhajtottunk az autópályára Bern felé, és 130-140-es tempóban autóztunk tovább. Ötven kilométer megtétele után egy hosszú kanyar végén felgyorsítottam kétszázra, majd az első kijáraton kihajtottam a pályáról, és mellékutakon mentünk Bernbe. A figyelők csak a hotelnél tudtak ismét „felvenni” bennünket. Másnap, amikor Mr. Fanning fogadott bennünket, jött a meglepetés. Hogy utaztunk, kérdezte, majd szabályosan röhögött, amikor elmondtam, mi történt előtte való nap, hogy a svájci határőr az istennek sem akarta megérteni, hogy kereskedők vagyunk, és olyan sokan voltak a sztrádán, hogy inkább mellékúton jöttünk. Fanning reakcióit látva megértettük, hogy az amerikaiak adtak „védőkíséretet”, ám többet nem küldtek ránk figyelőket – mondta el Orosz Ferenc.

Boross Péter négy kérdése

Néhány hónap alatt befejezték a közös munkát az FBI területi igazgatójával, Orosz visszatért a „nagykereskedelmi” életbe. Egyszer csak hívta Bernből Fanning titkárnője azzal, hogy főnöke három nap múlva Budapestre érkezik, tudnak-e találkozni a Novotelben. Aznap délután ötre beszélték meg a találkozót. Mr. Fanning immár az FBI kelet-európai igazgatójaként a reggeli bécsi gyorssal érkezett, a Déli pályaudvarnál várta az akkori országos rendőrfőkapitány, Pintér Sándor szolgálati autója, és vitte a Somlói útra, ahol akkor volt az ORFK. Egész nap tárgyaltak, majd délután fél ötkor azt mondta Fanning a főkapitánynak, tudna-e taxit hívatni neki, dolga van még a városban. Pintér Sándor mit sem tudott az előzményekről, úgy tudta, Fanning először van Magyarországon, és lám, dolga van még, nem fogadta el a szolgálati autót sem, így taxit rendeltek a számára. A Novotelben kedélyesen megvacsorázott Orosz Ferenccel, aki utána felrakta a Déliben az éjszakai bécsi gyorsra. Az év végén azonban volt még egy bizalmas megbízatás.

Az autótelefonján hívták Orosz Ferencet, bizonyos Ocskovszky János, a belügyminiszter, Boross Péter személyi titkára, személyes találkozót kérve. Ott aztán azt mondta: ha legközelebb Svájcba megy… Orosz közbevágott: nem szoktam Svájcba járni. „Rendben, Orosz úr, másként mondom. Ha legközelebb találkozik Robert M. Fanning úrral, kérem, tolmácsolja a miniszter úr kérdéseit, amelyek az alábbiak” – és felsorolt négy kérdést. Kérte, hogy a magánnyomozó ne jegyzeteljen, jegyezze meg a kérdéseket fejben. Ebből kiderült, a belügyminiszter tudott Orosz küldetéséről. A következő berni úton aztán Orosz továbbította Boross Péter belügyminiszter négy kérdését, Fanning egy nap időt kért, majd másnap elmondta: Washington mindenben támogatja a miniszter úr törekvéseit, kéri, hogy legközelebb a konkrét igényt is közölje, és jelölje meg a kapcsolattartót.

Orosz hazatérve tájékoztatta a személyi titkárt a történtekről, és a berni küldetése ezzel befejeződött. Onnantól már minden ment a maga útján. 2000-ben pedig már megérkezett az első hatfős FBI ügynöki csoport az orosz maffia elleni fellépés jegyében.