Bő tíz évvel ezelőtt a molekuláris genetikus Joelle Apter és a neurobiológus Tamara Brown alapította a GenePartnert, amely azt ígérte a társkeresőknek, hogy genetikailag a tőlük legkülönbözőbb partnerrel párosítja őket össze, mivel – egy 1995-ös svájci kísérlet szerint – az egyedválasztást a genetikai sokféleség megőrzése vezérli. A vonzalom tehát annál erősebb, minél nagyobb a genetikai különbözőség. Egyre több startup ébredt rá arra, hogy az önbevallásos szűrés – etnikum, vallás, életkor, szexuális orientáció, iskolázottság, munkavégzés, érdeklődési kör – már nem elégíti ki a szingliket, akik különlegesebbre, biztosabbra vágynak az internetes társkeresés világában. Amerikában mostanában menő a biológiai alapú társkeresés. Az emberek kezdenek kiábrándulni a szimplán algoritmusok által kiadott párosításokból, és arra vágynak, hogy „emberibb” legyen az applikációkon keresztüli társkeresés. Ezt a trendet lovagolják meg a DNS- vagy éppen a neurológiai megfelelőséget hirdető appok. Az internetes társkeresés hárommilliárdos iparággá nőtte ki magát. Az eMarketer felmérése azt mutatja, hogy csak az USA-ban tavaly milliók vették igénybe a randiapplikációk valamelyikét. Három év múlva a 28 milliós számot is átlépi az amerikai felhasználók száma. A növekedés óriási üzlet a vezető applikációk, így a Tinder, a Hinge és a Match számára. Mára nem jelent stigmát, ha egy pár az interneten találkozik, bár egyesek úgy látják, ez a romantika végét jelentheti.