A magyar–lengyel szakrális kapcsolatokkal foglalkozó fejezetben Molnár Imre rámutat a hasonlóságra országaink történelmi szerepében. Egy időben váltunk kereszténnyé, az államalapítás is egy időben történt. A Szent Szűz rendkívüli tiszteletnek örvend mindkét országban. Szent István élete végén felajánlja országát Szűz Máriának, János Kázmér király a svéd túlerő feletti győzelem után neki ajánlja országát. Szent Asztrik valószínűleg lengyel származású, a Felföldön működő Szent Szórád ugyancsak lengyel volt. Szent Adalbert élete fő művét e két országban alkotta. Szent László édesanyja lengyel, IV. Béla három leánya, Kinga, Jolán és Konstancia Lengyelhonban találtak férjet maguknak. Voltak közös királyaink is, Nagy Lajos, I. Ulászló, és az egyik legnagyobb lengyel király Báthory István volt. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a két ország közötti kapcsolatok kutatását a szakralitás irányába is folytatni kell.
A könyv negyedik fejezete Esterházy János hitvallásáról szól. Amit a szerző itt megfogalmaz, azt korunk felvidéki politikai elitjének jobban szívén kellene viselnie. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy a kudarcainknak oka az elmúlt évek során az volt, hogy Esterházy János szellemi hagyatékával nem azonosultunk kellőképpen. Hiszen ő családi életében, politikai tevékenységében, szenvedései során mindig hű maradt a keresztény értékekhez. És míg manapság a politikai elit a keresztény értékeket hangoztatja, programjai szemérmesen hallgatnak olyan fogalmakról, mint Isten, Jézus, Boldogasszony, Szent Korona, áldozatvállalás és felelősség. Pedig nélkülük nem tudjuk, mi a nemzet küldetése, és ez a mai világban úttévesztéshez vezet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!