Tilos tiltani

Gabriel Matzneff francia író pedofilügyéből csak december végén kerekedett botrány, amikor egyik áldozata könyvben számolt be arról, hogy a tollforgató több mint harminc éve – 14 évesen – miként bántalmazta őt szexuálisan. Mindenki ismerte vonzalmát a fiatal lányok és fiúk iránt, hiszen regényei zöme erről szólt, mégsem lett az eltelt több mint ötven év alatt semmi bántódása.

A hónap elején a francia igazságügyi szervek bejelentették, hogy hivatalból megkezdik a vizsgálatot Gabriel Matzneff ellen Fotó: AFP

Ha a ma 47 éves Vanessa Springora nem fog tollat, hogy kiírja magából azt a görcsöt, amelyet kamaszkora óta hordoz, talán e tett elkövetője is békében hal meg. Még az sem kizárt, hogy temetésén meleg szavakkal búcsúztatják, magasra értékelik irodalmi tevékenységét. Gabriel Matzneff író nyolcvanhárom éves.

A francia irodalom felső köreiben ismerik a nevét, a 60-70-80-as években feltűnést keltettek pedofil témájú könyvei, amelyekről a kiadók természetesen azt állították, hogy közük sincs a valósághoz, mind a képzelet műve. Pedig az irodalom tájékán minden beavatott tudta, hogy Matzneff szinte minden regénye valós történeten nyugszik. Arról nem is beszélve, hogy tévéműsorokban nyíltan és hetykén – kis mosollyal a szája szögletében – beszélt pedofil hajlamairól.

Springora tavaly lett a Julliard kiadó igazgatónője. Gabriel Matzneff 2013-ban kapta meg a jelentősnek mondható francia irodalmi díjat, mégpedig az év legjobb esszéjéért járó Renaudot-elismerést. Egyetlen újságíró sem szólalt meg, hogy lerántsa a leplet erről az emberről. Ez arra sarkallta a szerkesztő asszonyt, hogy belekezdjen Le Consentement (A beleegyezés) című könyvének megírásába. A kétszáz oldalas mű tulajdonképen nem is regény, nem is tényirodalom és nem is tanúvallomás. Elég lett volna megkérni egy ismerős újságírót, akinek egy interjúban feltárta volna a történetét. Ha feljelentést akart volna tenni – mint ahogy nem áll szándékában –, akkor elegendő befáradnia az első rendőrőrsre. Az írónő többet akart elérni: nála nemcsak Matzneff a bűnös, hanem az egész kulturális légkör, amely többek közt őt is fél évszázadig megóvta attól, hogy akár egyetlen haja szála is meggörbüljön.

A kis Vanessa apa nélküli családban nőtt fel, a szülei elváltak. Tizenhárom éves korában, 1985-ben édesanyjával egy vacsorára voltak hivatalosak, amelyen részt vett Matzneff is. A művelt férfi éppen azt a határozottságot mutatta, amelyre a kislánynak szüksége volt, valóságos apapótlék, nagy kék szemeit le sem vette róla. Az anyja elég közömbösen fogadta, amikor elárulta neki, hogy szerelmes a nála majd 36 évvel öregebb férfiba, aki egy évvel maradt el az ötventől. Vanessa, akit Matzneff csak V-nek hívott a kapcsolatuk után megjelent könyveiben, semmi olyan külső adottsággal nem rendelkezett, amit a férfiak vonzónak találnának, de épp ez tetszett az írónak. Jöttek a találkozók az iskola után, és a lány a közeli hotelszoba ágyán találta magát.

Kapcsolatuk vagy egy évig tartott, aztán Vanes­sa is rájött egy-két dologra. „Ez az ember nem jó. Jónak mutatja magát, hogy kihasználja a gyermekkor tapasztalatlanságát, de valójában egy szörny.” Az anyja így reagált, amikor megtudta a lánya döntését, hogy szakít vele: „Szerencsétlen, biztos vagy ebben? De hát imád téged!” Az akkori franciaországi törvények szerint is szexuális viszonyt folytatni egy tizenöt évnél fiatalabb lánnyal, fiúval bűntett volt. Matzneff a szakításuk után „őrültnek, hisztériásnak, krónikus kielégíthetetlennek” nevezte a lányt, akit állandó leveleivel, telefonhívásaival depresszióba kergetett. Nehezen viselte el azt, ha egyszer őt dobják. „Ha a valós szerelem hajtotta volna – írta könyvében Springora –, még elfogadható lett volna. De G. M. – ahogy a férfi szerepel a műben – az életében vagy százszor eljátszotta ezt a szerepet.”

A hónap elején a francia igazságügyi szervek bejelentették, hogy hivatalból megkezdik a vizsgálatot
Gabriel Matzneff ellen
Fotó: AFP

Ki is az a Matzneff? Franciaországban született 1936-ban, orosz nemes kivándorlók gyermekeként. Rá fél évre a szülők elváltak. Rendkívül hányatott gyermekkora volt, az egyetlen kapaszkodót az ortodox vallás nyújtotta számára. Később a Sorbonne-on végzett irodalom és filozófia szakon. A hatvanas évek hozták meg számára az első irodalmi sikereket. Jó társasági ember, választékosan beszél. Mondandóját görög filozófusoktól származó idézetekkel támasztja alá, ezért is szerepel annyiszor meghívott vendégként a különböző kulturális tévéműsorokban. Termékeny író, évente megjelennek különböző munkái, de példányszámuk csupán pár ezer, mégis államilag támogatott a mai napig.

Ahol viszont értékelték műveit, az a kulturális elit krémje. 1968-ban ez a liberális baloldali csapat elvesztette az utcán erőszakkal vívott politikai küzdelmeket, de az eszméik a társadalmi együttélésben fokozatosan teret nyertek. Ilyen volt a szexuális forradalom sikere, ahol nem csupán a nőmozgalmak értek el eredményeket, hanem a „tilos tiltani” elv alapján a 70-es években kezdtek előtérbe kerülni a homoszexuális mozgalmak is. Ha tilos bármit is tiltani, akkor miért tennénk meg a pedofilokkal, akik a kiskorúakkal való szabad szex jogáért álltak ki. Hiszen, mint Matzneff nem egy interjújában elmondotta, ő sohasem erőszakolt meg senkit, ő a „beleegyezésre” törekedett, s ha ez létrejött, akkor mindketten élvezték a „szerelmet”.

Ezerkilencszázhetvenhétben a Le Monde francia baloldali napilapban a liberálisok petíciót tettek közzé, amelyben büntetlenséget követeltek annak a három férfinak, akik szexuális erőszakot követtek el 12 és 13 éves fiúk ellen. A mintegy 69 aláíró közt ott volt Gabriel Matzneff is, de sokkal érdekesebb olyan vezető szocialista politikusok kézjegye, mint Jack Lang későbbi kulturális miniszter, vagy Bernard Kouchner, aki a 2000-es években a francia külügyek irányítójaként szerepelt. Aláírták a petíciót olyan kulturális személyiségek, mint Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Louis Aragon. Mitterrand köztársasági elnök is „barátságot” ápolt Matzneffel. Saját szavaival így jellemezte: „Mintha Drakula és Dorian Gray gyermeke lenne.” Bizonyosan érdekes fajtáról lehetett szó. És persze az elnök is szemet hunyt a borzalmak, szenvedések felett, amelyeket ezek a kisgyermekek egész életükben a lelkük mélyén magukkal hurcolnak.

Az eltelt évtizedek alatt Gabriel Matzneff négyszer szerepelt Bernard Pivot televíziós műsorában, amely irodalmi újdonságokról szólt. Ebben az irodalmi „pápa” ítéletet mondott a francia írókról. Épp a napokban mondott le Pivot a Goncourt-díjat odaítélő bizottság elnöki posztjáról. Az idős műsorvezető is érzékelte, hogy neki is meg kell szólalnia a Matzneff-botrányban, különösen azt követően, hogy felkerült az az évtizedekkel ezelőtt készült adása az internetre, amelyben olyan jót kacarásztak Matzneffel a fiatal lányok meghódításán. „A 70-es, 80-as években az irodalom meghaladta az erkölcsöt, míg ma pont a fordítottját látjuk. Többé vagy kevésbé egy ország, de különösképpen egy korszak intellektuális és erkölcsi termékei vagyunk.” De miért kellett – akár hallgatólagosan is – támogatnia a pedofíliát?

A francia politikai jobboldal sem ártatlan a történetben. Akik közelről ismerik Matzneffet, állítják róla, hogy elvei inkább jobboldaliak, nem egy jelentős jobboldali politikussal is jó viszonyt ápol. Emlékezzünk vissza a Nicolas Sarkozy alatt kulturális miniszteri tisztséget kapó – a balra nyitás jegyében – Fréderic Mitterrand-ra, a volt elnök unokaöccsére, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Leplezetlenül dicsekedett thaiföldi szexturista kalandjaival, mint ahogy maga Matzneff is. Pivot-nak abban igaza van, hogy ma más kort élünk. Megszűnni látszik az a kulturális kaszt, amely minden alól kibújhatott. A hónap elején a francia igazságügyi szervek bejelentették, hogy hivatalból megkezdik a vizsgálatot Gabriel Matzneff ellen.