– Rendvédelem-történetért Érdemérmet vehetett át a csendőrségi alkalmazottak 1945 utáni sorsáról írott könyvéért. Mit kell tudni az elismerésről?
– A Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság harminc éve működik. Azokat, akik eredményeket érnek el a rendvédelem-történet kutatásában, alkalmanként kitüntetik egy-egy érdeméremmel, okirattal. A díjat a társaság éves konferenciáján, február 14-e körül szokták kiosztani, mivel 1944 előtt ekkor volt a csendőrség napja. Május 10-én lesz 75 éve annak, hogy feloszlatták a Magyar Királyi Csendőrséget. A rendelettel kollektíve büntették meg a teljes személyzetet. Engem az érdekelt, mi történt velük a későbbiekben. Ezt dolgoztam fel a Csendőrsorsok 1945 után című könyvemben, amely nemrégiben jelent meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiadásában.
– Csaknem harminc éve van a pályán. Kutatási témái szerteágazók. Hogyan alakult ez az életút?
– Az első 15 évben kizárólag a romániai magyar kisebbség XX. századi történetével foglalkoztam, döntően az 1945 utáni évtizedekkel, a magyar–román párt- és államközi kapcsolatokkal, a moldvai csángókkal. Erdéllyel ugyanis különös a kapcsolatom, részben ott szocializálódtam, fiatalként oda jártam túrázni, kerékpárral többször is megtettem az utat Békésről Kolozsvárra, a feleségem is erdélyi. Rövid ideig a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen is tanítottam. Amikor 2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpontba kerültem, újabb témakörökre is kiterjedtek a kutatásaim. Szóba került a helyi református egyház 1945 utáni helyzete, mert ezzel senki sem foglalkozott. Aztán előjött az 1945. évi földosztás, majd beleástam magam az 1959–61 közötti erőszakos téeszesítésbe. Nekiálltam az összes hódmezővásárhelyi vonatkozású népbírósági akta feldolgozásának. Ez azt jelenti, hogy a kezembe vehettem az 1945–50 között működött szegedi népbíróság elé állított minden vásárhelyi illetőségű személy megmaradt iratanyagát. Ezt követően az állambiztonsági ügyekbe is beleástam magam. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba 2014-ben hívtak át, mivel nem volt jelenkortörténészük. Az emlékpark megalapításának idén lesz az ötvenedik évfordulója, a történetét és az előzményeit kellett feltárnom. Az intézmény gyökerei az 1902-es alapítású Pusztaszeri Árpád Egyesülethez kötődnek, amely az 1930-as években célul tűzte ki, hogy Sövényháza, vagyis a mai Ópusztaszer határában álló Árpád-emlékmű körül létrehoz egy emlékparkot. Mivel közbeszólt a második világháború, nem lett belőle semmi. Az 1970-es években ezt a régi tervet karolták fel.