Haláleső

A múlt hét végi müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián – amelyen Macron francia elnök volt a sztárvendég – a párizsi államfő kifejtette, hogy a francia atomütőerő amellett, hogy védi az ország szuverenitását, az egyesült Európa és a NATO szolgálatában is áll. Erre a kitételre azért volt szükség, mert a közelmúltban Németországban felcsendültek olyan hangok, amelyek „részt kértek” a francia atomfegyverek feletti rendelkezésből.

Két amerikai tengeralattjáró töri a jeget Alaszka partjainál, a Beaufort-tengeren. Hónapokig képesek a mélyben rejtőzködni és észrevétlenül megközelíteni az ellenséget Fotó: Reuters

Két amerikai tengeralattjáró töri a jeget Alaszka partjainál, a Beaufort-tengeren. Hónapokig képesek a mélyben rejtőzködni és észrevétlenül megközelíteni az ellenséget Fotó: Reuters

Mire is elég a francia atomelrettentés a világon? Az 1968-ban született – azóta módosított – atomsorompó-szerződés két csoportra osztja az országokat. Egyrészt azokra, amelyek e dátum előtt atomhatalmi státuszba léptek, ezek az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állama. Az Egyesült Államok 1945-ben tette meg az első lépéseket azért, hogy atombombát birtokoljon. Őt követte a Szovjetunió 1949-ben. Sikeres kísérletet hajtott végre Nagy-Britannia 1952-ben, majd nyolc év múlva Franciaország. Végül 1964-ben Kína csatlakozott az atomklubhoz. De van az országoknak egy másik csoportja, amely sohasem – vagy csak egy ideig – volt tagja az atomsorompó-szerződésnek. India 1974-ben hajtott végre sikeres kísérleti nukleáris robbantást. Fő ellenfele, Pakisztán 1998-ban követte Újdelhit. Izrael hivatalosan soha nem ismerte be, hogy rendelkezne atomfegyverrel, a szakértők 1979-re teszik első sikeres kísérletét. Az eddig felsorolt nyolc államhoz tartozik még egy, Észak-Korea, amely 2003-ban elhagyta az atomsorompó-szerződést, és 2006-ban felrobbantotta első atombombáját.

A politikusok mindig is úgy tekintettek az atomra, mint a fegyverek netovábbjára, „népek életbiztosítására”. Amely ország rendelkezik ezzel, azt nem érheti külső támadás, illetve, ha éri, akkor halálesőt zúdíthat a támadó félre. Ilyen körülmények között mindenki alaposan meggondolja az agressziót. Eddig ez működött is.

Azzal, hogy egy ország rendelkezik atombombával, teljesítette az első lépést, ám hogy valóban elrettentő fegyverként számoljanak vele, ahhoz kellenek azok az eszközök, amelyek célba juttatják az atomtöltetet. Repülők, hadihajók, tengeralattjárók, nagy teljesítményű rakéták. Ez utóbbiak indíthatók szárazföldről, levegőből, repülőgépről, tengerjáró eszközről, hadihajókról és tengeralattjárókról. A rakétákat felszerelhetik egy vagy több robbanótöltettel.

Elérhető partok

Az elrettentő erő lényege az, hogy ha az adott országot támadás éri, azonnal tudjon válaszolni. Biztosnak kell lennie abban, hogy a válaszcsapás is célt ér, kikerülve a szemben álló fél rakétaelhárító rendszereit. Ily módon ugyancsak megfontolja az első lépést a kezdeményező, aki egyúttal saját népét is megtizedelheti.

A legpusztítóbb eszköz az interkontinentális ballisztikus atomrakéta, az ICBM. Ezek földi telepítésű vasbeton silókból vagy a kisebb sebezhetőség érdekében teherautókra szerelt mozgatható állványokról indíthatók. A rakéták hatótávolsága 5500 kilométernél nagyobb, nem egy esetben a tízezer kilométert is meghaladják. Az Egyesült Államok 400 darab Minuteman III típusú fegyverrel rendelkezik, az oroszok pedig 300 különböző típusú, de ennek megfelelő interkontinentális ballisztikus atomrakétát birtokolnak. A 2017-es észak-koreai rakétaválságot az robbantotta ki, hogy Phenjan ICBM-kísérletei után kijelentette: képes elérni az Egyesült Államok nyugati partvidékét.

Ezzel igen felbőszítette Washingtont, ami után jött két észak-koreai–amerikai csúcstalálkozó. Nagy adu ászt jelentene Észak-Koreának, ha atomfegyverzetét atom-tengeralattjárókon tudná elhelyezni, erre azonban képtelen. Ez az atom-elrettentőerő Szent Grálja. Az atommeghajtású tengeralattjárók hónapokig képesek az óceán mélyén megbújni, észrevétlenül megközelíteni az ellenséget. Ha az ellenség esetleg minden földről indítható atomfegyvert megsemmisített, porig rombolta az országot, még mindig marad a tenger alóli visszavágás lehetősége.

Az Egyesült Államok 14, Oroszország 12, Kína hét, Nagy-Britannia és Franciaország négy-négy ilyen atommeghajtású tengeralattjáróval rendelkezik. A közelmúltban India is vízre bocsátott ilyen eszközt, ám ez nem felel meg a nyugati szabványoknak. Négy év óta Izraelnek is van egy hagyományos meghajtású tengeralattjárója, amelyről akár atomtöltettel felszerelt robotrepülőgépeket is lehet indítani.

Utolsó figyelmeztetés

Hogy mennyi ideig tart egy atom-tengeralattjáró megépítése, arra itt egy példa: Franciaország 2023-ban kezd harmadik generációs ilyen eszköz építésébe, és az átadását 2037-re tervezik. Jacques Chirac volt elnök 1996-os doktrínájával a francia elrettentő erő jelentős részét áttelepítették a tengeralattjárókra, csak néhány mobil, „utolsó figyelmeztetésként” bevethető rövid hatótávolságú atomrakéta maradt meg szárazföldön. Természetesen a légierő is kiveszi részét a stratégiai feladatokból, de a kifutópályák, sőt a repülőgéphordozó anyahajók is könnyebb célpontot biztosítanak, mint a tenger mélyéről jövő csapás. A stratégiai atombombázók többsége a „nagyoknál” még a hidegháborús idők lenyomatának tekinthető: amerikai részről a legendás B–52-es és B–2-es, míg az oroszoknál a Tupoljev vezeti a rangsort.

Fotó: Reuters

Úgy nézett ki, 2015-ben, hosszú tárgyalást követően sikerül meggyőzni Iránt, adja fel nukleáris törekvéseit. Aztán jött Trump, és két éve felmondta a Teheránnal kötött megegyezést, amely ugyancsak tele volt hibákkal. Azóta újra működnek az urándúsító centrifugák Iránban.

Ha a síita Teherán jelentős haladást ér el, hogy atombombával rendelkezzen, akkor a legfőbb szunnita ellenfeleknek is csak egy cél lebeg a szemük előtt: bármi áron nekik is kell ilyen fegyver, hogy biztosítsák életüket. Szaúd-Arábia, Egyiptom és Törökország közül egyik sem zárta ki, hogy ő is belekezd a dúsításba, ami gyakorlatilag az atomfegyvergyártás előszobájának tekinthető – persze kizárólag az atomenergia békés felhasználása érdekében…

Itt tartunk ma. Európa meg mintha álomvilágban élne: a homokozóban azon civakodnak, kié legyen a megmaradt műanyag pisztoly.

Vissza a kőkorszakba?

A két nagy atomhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió félelmetes arzenált halmozott fel a hidegháború alatt. Ennek csúcsát 1987-ben érték el: a két ország 67 ezer nukleáris atomtöltettel rendelkezett, ez már tényleg elég lett volna a Föld felrobbantására. A fegyverkorlátozási megállapodások eredményeként az elmúlt évtizedek alatt ez a mennyiség jelentősen csökkent: 2018-ban Washington 6185, míg Oroszország 6500 atomtöltetet birtokolt.

Ez összesen a világon lévő atomeszközök 91,4 százaléka. A gond az, hogy a világ újabb atomfegyverkezési verseny előtt áll, vagy már benne is van. Az atomeszközök korlátozásáról szóló megállapodások közül mára csak a hadászati ballisztikus atomrakéták számát megszabó megegyezés van érvényben, ennek hatálya jövőre jár le, miközben az oroszok hadrendbe állították hiperszonikus atomrakétájukat, amivel előnybe kerültek az amerikaiakkal szemben.

A „nagyok” újból eszeveszett atomfegyvergyártásba kezdhetnek. Messze a harmadik helyen áll Franciaország az atomfegyverek számában, hivatalosan 300 nukleáris fegyvert birtokol. Sőt egyes források szerint Kína 500 atomeszközzel rendelkezik. Mi maradjunk a Bulletin of the Atomic Scientists rangsoránál, a tudományos szakma folyóirata 290 atomtöltettel a negyedik helyre mérte Kínát, igaz, azzal a megjegyzéssel, hogy bármelyik pillanatban átveheti a dobogós helyet a franciáktól.

Nagy-Britannia január végén 200 atomtöltettel „szállt ki”, de ez is csak jelképesen volt a „közös” arzenálban, amire alkalomadtán lehetett hivatkozni, a felhasználásába viszont semmi beleszólása nem volt az uniónak.

Aztán jönnek a ki tudja, miként atomfegyverhez jutottak: Pakisztán 150-160 és India közel ugyanannyi, 130-140 atomtöltetet birtokol. Ezek a fegyverek is bőven elegendők lennének arra, hogy a két ázsiai ország visszaküldje szomszédját a kőkorba. Izrael tekintetében az előbb idézett szakfolyóirat 80-90-ben határozza meg az atomeszközök számát, miközben a nemzetközi sajtó már évek óta 200-ra becsüli a zsidó atomarzenált.

De valójában mindegy is: a kisebb mennyiséggel is meg tudnák akadályozni azt a törekvést, hogy az országot a Földközi-tengerbe szorítsák. Észak-Korea is az atomklub tagja, a sikeres nukleáris kísérlet óta eltelt 14 év alatt 20-30 eszközt fejleszthetett ki. Nekik egy a lényeg: a biztonság, hogy a kommunista rendszert kívülről ne érje támadás – belülről meg majd megoldják valahogy.