Lebegni a fák felett

A városligeti játszótér nem csillog-villog, nem egyedi stílust képvisel, hanem a cél a mászás szórakoztató nehézségének, a hintázás légiességének, azaz a mozgás élményének az átadása.

A megmászható „3D-s festmény” többszörös idézet: megidézi a Szinyei Merse-képet, de az egykor kedvelt léghajózást is Fotó: Kurucz Árpád

Egy kisfiú kaptat merészen a fák lombja felé a hálós, rácsos, fémízű mászókán, remélve, hogy eléri a levelet és az eget, amely a fák közt kecsegtet. Másikuk hősként kúszik fel a szövedéken – Pókember megment. A mászóka alján felnőttek állnak beszélgetve, kissé aggódva nézegetnek felfelé, nézik csemetéik ügyeskedését, és vágyakoznak a magasba, a madarak közé – ahova ők már nem mehetnek fel: a lombkoronába.

Ez a jelenet a Városliget nagy játszóterén látható. Ahogy a tervező, a Garten Studio csapata az eredeti pályázatában elképzelte, a játszótér fő eleme egy térháló, térrács, amely a fákkal interakcióba kerül, inspirál, bújtat, megmozgat.

Három ilyen hálós mászóka készült, mindegyikük több emelet magas. A három meghatározó méretű játék kört formálva követi a körülölelő park ritmusát, a jóságos platánfák lombjai föléjük borulnak. A kör közepén bontakozik ki egy léghajó piros-fehér léggömbje – bemászható, megmászható „3D-s festmény”, amely többszörös idézet: megidézi a Szinyei Merse Pál-képet, de a Városligetben egykor oly kedvelt léghajózást és a gyerekeknek a hajót, a szabadságot is. Milyen ma egy jó játszótér? Gyerekkorunk libikókás, fémmászókás, láncos hintás játszótereitől már messze vagyunk. Túl az EU-s sablonokon több irány mutatkozik. Az egy elemre épített játszóterek, mint amilyen a Vukos a Gellért-hegyen, Csepelen a Rákóczi Kert vára vagy ugyanitt a kalózos. Másik határozott irányt képviselnek a Kő Boldizsár tervezte mesejátszóterek, ahol szinte nem tudni, a mese a fontosabb vagy az, hogy játszunk rajta. És vannak a kissé elvont, mégis megmozgató Ilona Malom Műhely játszóterei, amelyek modern mesei kellékei mintha egyenesen a kuflikból ugrottak volna ki.

A városligeti egyik irányvonalat sem követi. Persze nem szokványos – Magyarország egyik legnagyobb (13 ezer négyzetméteres) játszótere, és mint ilyen, példa- és mintaértékű kell hogy legyen. Utat is mutat: nem csillog-villog, nem egyedi stílust képvisel, hanem a cél a mászás szórakoztató nehézségének, a kergetőzés szabadságának, a hintázás légiességének, azaz a mozgás élményének az átadása. Teszi ezt minél természetesebben a Heinrich Nebbien tervezte Városligetben, úgy, hogy a tájképi kert koncepciója ne sérüljön.

A játszótér karakteresen két részre oszlik: az egyik a kisebb, a másik a nagyobb korosztályé.

A megmászható „3D-s festmény” többszörös idézet: megidézi a Szinyei Merse-képet, de az egykor kedvelt léghajózást is
Fotó: Kurucz Árpád

A játszóelemek csak szükségszerűen megformáltak, a csúszdák a dombról indulnak, a dombok alá alagutak bújnak, a mászókák a fák közé vezetnek, a magaslatok bunkeresen zártak. A vizes játszóelemek patakká válnak, amely felett-mellett mocsárra emlékeztető, kötéllel összekapcsolt lapokon imbolyoghatunk. Nem kell túl sok, és mégis élvezik a gyerekek, minden hinta, minden csúszda tele. Külön jó, hogy a nagy tömeg mellett adódnak olyan részek, amelyek egy-egy domborzati elem révén vagy külsőbb helyzet miatt leszakadnak a fősodorról. Egy-két ismerős család vagy baráti társaság találkozóhelyei ezek.

A tér összességében jól átlátható, logikusan szervezett, a gumiburkolatok és műfüvek szegélyeit betonozott, jól járható utak képezik. A léghajón kívül mindössze két nagyon szolid, mesés elem került a terekbe. Az egyik a gumiburkolat építőkockákra emlékeztető alakzatai, a másik ilyen a Füssy Gyula tervező készítette vonal­grafikák, amelyek kedvesen búcsúztatják a távozó gyerekeket a pálcás kerítéskapukon.

A helyet két pavilon jellegű épület is szolgálja, megjelenésükben a parki pavilonok egységes arculatát kapták. Az épületeket – a Laposa Bazaltbor Borászat épületével nemzetközi díjakat nyerő – Kis Péter tervezte. Kör alaprajzuk a „bárhol elhelyezhetőséget” sugallja, mégis ízesíthető. A két épület a játszótér peremére, a kerítésre van telepítve – a tervek szerint a kerítésen belüli térfélen a játszótéri fogyasztást kiszolgáló, míg a kerítésen kívüli felén hagyományos, a parkhoz tartozó étterem létesül.

A játszóházak, játszóterek a mai, kicsit gyerekeskedő világunk „kórképei” – a mindent azonnal és akkorra és csakúgyra tanítják gyermekeinket, és arra is, hogy számukra minden elérhető. Jó, hogy ez a játszótér kilép ebből a készre csinált (readymade) paradigmából, és a játszás élményét helyezi előtérbe. Az eszköznélküliség szülheti az igazi hősöket.