Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművel nevezett, és 6079 kép érkezett be. A 14 kategória legjobbjairól ezúttal is nemzetközi zsűri döntött, amelynek elnöke Szlukovényi Tamás volt, a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict (Modern Kori Konfliktusok Archívuma) kurátora, aki korábban a Reuters hírügynökség globálisfotó-főszerkesztőjeként dolgozott. Az ítészek között helyet kapott még Ron Haviv Emmy-díjra jelölt fotóriporter, João Silva, a The New York Times háborús fotóriportere, Daniela Mrázková cseh szakíró, valamint Stiller Ákos fotóriporter.
A zsűrielnök szerint az idei termés egyenesen világszínvonalú. A képeket elnézve nehéz lenne vitába szállni ezzel a kijelentéssel, hiszen a kongói dzsungeltől a Szigeten bulizó punkokon át a Hableány tragédiáját követő, napokig tartó mentésig a magyar sajtófotósok mindenütt jelen voltak. A verseny legerősebb mezőnye a társadalomábrázolás, a mindennapi élet és a portrésorozat volt idén. Ebben rejlik a magyar fotózás ereje, így nem meglepő, hogy most is ezek a kategóriák vitték a pálmát.
Az esztétikum mellett valójában pofonegyszerű megállapítani, melyik kép van ránk hatással: az, amelyik érzelmeket vált ki belőlünk. Egy jól elkapott pillanat, a vízből hirtelen felbukkanó kéz megmosolyogtat, de talán a zárt ajtók mögötti, meghitt és személyes pillanatok azok, amelyeket továbbviszünk magunkkal: Cséfalvay Á. András felvételén terápiás kutyák fekszenek békésen a gyermekkori agyi bénulással diagnosztizált Regina körül a szlovákiai Szenc Nefelejcs Házában. Nagy Jácint Karácsonyvárás című felvételén a tízgyermekes Majtényi család készülődik az ünnepre kétszobás szombathelyi lakásában. A kép elkészültéhez mindössze négy gyertya adta a fényt. Bielik István Az utolsó mesélők című sorozatán a málenkij robotot túlélő idős embereket láthatunk személyes tárgyaikkal.
A legjobb képnek kell nyernie: a témák változatossága magától alakul ki, így ha ugyanazt a sztorit dokumentálja a három legjobb kép, akkor nem fognak csak azért is más mellett dönteni. A zsűrielnök szerint ilyen együttállás nagyon ritkán fordul elő, hiszen a fotósok széles spektrumban mozognak. Ettől függetlenül azért akadt olyan esemény, amely alapvetően határozta meg a 2019-es évet. Május végén sodorta el a Viking Sigyn szállodahajó a Hableány turistahajót, a baleset 28 áldozatot követelt. A hajókatasztrófa több győztes sajtófotón is visszaköszönt: Ajpek Orsolya mentésről készült anyaga bizonyult a Képriport kategória legjobbjának, a búvárokról is készült portrésorozat, Dombóvári Tamás Részvét című képe pedig az év hírfotója lett.