Fotó: MTI/EPA–Kurokava Dai
A mostani afrikai rajzást ugyancsak a klímaváltozásra vezetik vissza, a legfőbb ok a tavalyi év csapadékos időjárása. A sok eső hatására a szokottnál jóval több rovar fejlődött ki, ám az élőhelyen nincs elegendő táplálék. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet múlt héten azt jósolta, hogy az élelmiszer-kiesés milliókat fenyeget éhínséggel a kelet-afrikai országokban. Sáskarajok időről időre Európában is megjelennek. Tavaly júniusban hatvan éve nem látott sáskajárás pusztított Szardínia szigetén, a rovarok sok ezer hektáron falták fel a termést. Szőnyegként borították be a sziget középső részén fekvő Nuoro, Ottana és Orani településeket. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a viszonylag hűvös május után hirtelen megemelkedett a hőmérséklet az olasz szigeten.
A sáskajárásoknak az utóbbi mintegy ezer év európai forrásaiban kiemelt szerep jutott, hiszen a keresztény világ isteni büntetésként és a közelgő apokalipszis egyik jeleként értelmezte azokat. Ezért a középkorban és az újkorban különös figyelmet szenteltek e természeti csapás dokumentálásának. Az odafigyelés szintje sokszor felül is múlhatta más természeti csapásokét, ezért feltételezhető, hogy legkésőbb a XIV. századtól minden nagyobb közép-európai sáskajárást leírtak. Különösen, mivel két kiemelkedően fontos régiót, Észak-Itáliát és az osztrák területeket is érintették a rovarportyák.
A Kárpát-medence sem maradt ki az utóbbi félezer évben a rajzásból, de a kolóniák látogatásainak gyakorisága a XX. század második felében radikálisan csökkent. Kiss Andrea tanulmányában olvasható, hogy a Kárpát-medencében 1876-ig az átlagban három-öt centiméterre növő vándorsáska rajzott, azt követően az átlagosan két-három centiméteres marokkói sáska, valamint a két-négy centiméterre növő olasz sáska került többségbe. Az olasz sáska a kétszikű növényeket (hüvelyesek, répafélék, lucerna) kedveli, marokkói rokona a gabonaféléket (elsősorban az árpaféléket, de a búzát, a zabot, a rozst is) részesíti előnyben. A vándorsáskák túlnyomóan a fűféléket, a gabonaféléket és a nádat kedvelik. Az olasz és a marokkói sáska jobbára kerüli a nedves területeket; a vándorsáskák legjelentősebb tenyészterületei tavak és folyók mentén terülnek el. Itthon nagyobb riadalommal járó sáskarajzás utoljára 1993-ban volt. A Tatárszentgyörgy határában tomboló marokkóisáska-rajok – négyzetméterenként két-háromezer egyed – csonkig legelték a szántóföldi növényeket.
