Szabad tanár úr

Szabad György a rendszerváltozás első szabadon választott országgyűlésének elnökeként tartásával, tisztességével, gesztusaival politikusként is magasra tette a mércét.

Életem felejthetetlen napja 1969. március idusa. Az Eötvös Kollégiumban ezt a napot a hatvanas évek végén is március 15-éhez méltón ünnepeltük meg. Az emlékbeszédet Szabad György tanár úr tartotta. A márciusi nemzedékről beszélt. E nemzedék szellemi felkészültségéről, erkölcsi tartásáról, európai horizontú tájékozottságáról. Arról a céltudatosságról, amellyel számba vette az elvégzendő hazai feladatokat. Arról az együttműködési készségről, amellyel a pozsonyi országgyűlés reformpolitikusainak évtizedek alatt kiérlelt programját egyetlen nap alatt diadalra vitte, és megnyitotta az utat a társadalom gyors átalakításához. Az ünnepség Himnusz előtti lezárásaként a volt kollégista Utassy József elszavalta aznap hajnalban befejezett versét, a Zúg Márciust, amely nem kis szerepet játszott az ifjúság 1972–73-as márciusi tüntetéseinek érzelmi előkészítésében. A vers elhangzása után Szabad György odament a költőhöz, és gratulált neki. Kézfogásával – a vers varázslatos időcsapdájában – mintha Petőfi nemzedékének csatatereken elhullott hőseit is életre keltette volna.

Igen. Szabad tanár úrnak a források bűvöletében, tudományos gondossággal előkészített előadásain életre kelt a kor és a kor történelemformáló embere: Kossuth, Széchenyi, Eötvös, Deák. És mindazok, akik mögöttük felsorakoztak. Az 1956 utáni szabadságszomjas évtizedekben előadásain, szemináriumain a diákok nemcsak a feltétlen szakmai igényesség követelményeivel szembesültek, hanem azt is megértették, hogy mit jelent az akkoriban ritkán emlegetett haza iránt érzett felelősség. Talán nem véletlen, hogy éppen tanítványai közül bizonyították ezt számosan a rendszerváltozás szolgálatával.

A jellem Szabad György számára ugyanolyan fontos volt, mint a tehetség és a szorgalom. „Egyre vagyok büszke; nem írtam le olyan mondatot, amelyben nem hittem” – mondta egy alkalommal. A kijelentés súlyát az adja, hogy tudományos pályáját a kommunista diktatúra kiteljesedése utáni évtizedekben kellett megalapoznia.

A történelmet nemcsak oktatta, hanem alakította is. A rendszerváltozás első szabadon választott országgyűlésének elnökeként tartásával, tisztességével, gesztusaival politikusként is magasra tette a mércét. Óriási szerepe volt a rövid időn belül kialakítandó demokratikus rend törvényi alapjainak megteremtésében, a parlamenti munka kiegyensúlyozottságának és az ország háza mindenkori méltóságának biztosításában. Emlékezetes, hogy milyen bravúrral tudta keresztülvinni az 1992-es költségvetés törvényes időn belüli megszavazását 1991. december 31-én.

Kilencszázhatvanhat őszén mint szemináriumának hallgatóját behívott a szobájába, és megkért, hogy egy lengyel nyelvű tanulmányt fordítsak le neki tartalmilag élőszóban. Így tőle kaptam életem első honoráriumát. A lengyel tanulmány szerzője egy Wacław Felczak nevű történész volt, akiről semmit sem tudtam. „1945 után életfogytiglani börtönre ítélték, nemrég ismerkedtem meg vele. Kossuthtal foglalkozik” – világosított fel búcsúképpen Szabad tanár úr. Nem sejtettem, hogy alig egy évtized múlva Felczak lesz a másik tanárom, aki életemet ugyanúgy meghatározza, mint sokunkét Szabad György.

Az ő nevét alapítvány és intézet viseli, Szabad Györgyét történészi életműve mellett e hét szerdától kezdve az Országgyűlés irodaháza.