Van két szavunk, szófajukat tekintve két főnevünk, amelyeket jobbára csak március 15-én, illetve annak kapcsán használunk: ez az idus és a kokárda. Az idus 1708 óta adatolható latin jövevényszó a magyar nyelvben. Jelentése: a hónap közepe.
A latin többes számú idus eredetileg március, május, július, október 15., a többi hónap 13. napját jelenti. A római naptárban ez volt a hónapot kettéosztó holdtölte napja. Nem tudjuk pontosan, hogy a latinba honnan került a szó. Egyes források etruszk származásra gyanakodnak, hogy az etruszk idua, kettéoszt igéből eredne. A római történelemben március idusa (15-e) különös jelentőséget kapott azzal, hogy Julius Caesart ezen a napon gyilkolta meg Brutus. Nekünk, magyaroknak pedig az egykori erős latin hatás, latinos műveltség miatt az 1848. március 15-e szerepel úgy máig hatóan, hogy március idusa, azaz március tizenötödike. Ezért maradt fenn az idus, pontosabban ennek csak toldalékos formája: március idusa, idusán (március tizenötödike, tizenötödikén). Használhatnánk persze más hónapok közepének megjelölésére is, de nem nagyon tesszük, olykor elő-előfordul, és nem terjed el. Mondhatjuk, hogy ezt a latin jövevényszót az 1848-as forradalom emléke tartja fenn.
A magyar nyelv a latin jövevényszavakat barátságosan fogadja, nem is nagyon akarjuk őket kitessékelni. A szómagyarító közösségi honlapon (szomagyarito.hu) azért egyesek ajánlanak rá új magyar szavakat. Például azt, hogy hosztó (március hosztóján tört ki a forradalom), hóközép (hóközép napján esedékes a fizetés), felezőtelihold (március felezőteliholdja a hónap 15. napja). Valami azt súgja nekem, hogy ezek nem fognak elterjedni. Marad az idus, az idusán…
A római naptárban egyébként a hónapnak három nevezetes napja volt: a calendae, a nonae és az idus. A calendae a kikiáltás napja. Ezen a napon hirdették ki, hogy az adott hónapban melyik napra esik az idus (13-15.), s az azt kilenc nappal megelőző nonae (5-7.). A calendae szó a kalendárium szavunkban maradt fenn, amelynek tehát eredeti jelentése: a hónap első napja.
