Tsüllgözs bab

A törit vállalom, és az irodalmat, egy térkép mellett környezetet is tudok tanítani a kicsiknek – gimnazista nagyfiam már épp belelendülne a kedves felajánlásokba, de ahogy ránk néz, visszakozik –, bár ezeket ti is taníthatnátok. Mit látott a szülei arcán? Az biztos, hogy a magyar-, a töri- vagy a környezetleckénél, de még a hétfőre beígért matekdolgozatnál is jobban foglalkoztatott, hogyan telnek majd a hétköznapok a következő hetekben. A 48-as forradalom és szabadságharc ünneplésének küszöbén futotta még a huszáros lendületből, gyorsan összegeztük a tennivalókat. Hogy befizettem-e az áprilisi ebédet, az egyszerre érdektelenné vált. Hónapokra bezárnak az iskolák. Ebből viszont következik az első és amúgy is állandó kérdésük a kiskamasz, kamasz gyerekeknek: mit fogunk enni?

Nem mondom, hogy váratlanul ért, tele a kamra, de a tízórai-ebéd-uzsonna háromsága nagy segítség iskolaidőben, amit most pótolni kell. A fiúk összeállították az egész heti menüsort Excel-táblázatban – ezzel egy informatikaóra talán kipipálva –, szerepel benne többek között ipari mennyiségű palacsinta és tsüllgözs bab (túl sok Rejtőt olvastam megjegyzéssel). Szombat reggelre megérkezik az igazgató asszony első levele: „Kérem szíves türelmüket, időre van szükségünk, hogy átgondoljuk, hogyan, milyen módon és időbeosztásban tudjuk megvalósítani az elvárt oktatási formát. Kérem Önöket, hogy a következő napokban a család mindennapjait igyekezzenek megoldani. Hamarosan megjelenik a rendelet, és minden bizonnyal a fenntartótól is kapunk tájékoztatást. A bejelentés értelmében a tanulók hétfőtől nem jöhetnek iskolába…” A család mindennapjainak említésére a piac felé vesszük az irányt, ahonnan több szülőtárs már hazafelé tart, mert őrület, mondják, ami benn van. A hentes pultja üresen áll, mögöttem „dugi hús” iránt érdeklődnek, a savanyú káposztás hordó mellől együttérző pillantást kapunk: kibírjuk, csak ne tartson sokáig.

Szerényi Gábor rajza

Innentől minden választás kérdése: bringázás igen, játszóterezés nem. Már az összezártság miatt is ki kell mozdulni naponta – amíg lehet (a Magyar Orvosi Kamara korlátozná a lakhely elhagyását) –, edzésre nem megyünk, majd futunk a patakparton. Aztán: vegyünk-e laptopot, hogy minden gyerek hozzáférjen a tananyaghoz? És ha igen, kapható még egyáltalán, vagy a gyorsabbak már elkapkodták? Ki vigyáz a kisebbekre? A szomszédokkal segítjük egymást, és több szülőtárs jelezte, tizennégy év alatti gyerekére tekintettel lehetőséget kapott távmunkára.

Eddig az otthon hátországként működött, az iskola kitöltötte a napot, szerkezetileg is strukturálta azt. A nulladik órát azért nem sírjuk vissza, de fontos, hogy legyen napirend, ébresztő, közös reggeli, ahol megbeszéljük az aktuális feladatokat. Kisfiam kedves tanító nénije hasonló tanácsokkal lát el bennünket: „A rendkívüli helyzetre való tekintettel nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy átadjuk a tudást, és meg tudjuk valósítani a XXI. századi oktatást. Fontos, hogy szoros napirendet alakítsunk ki gyermekeinknek, érezzék a felelősséget, hogy tanulni kell, még ha nem is szokványos módon.”

Hétfőre megérkeznek az első feladatok, a gimnáziumi történelemtanár YouTube-csatornát indított, az angoltanár komplett tankönyvet küldött át pdf-en. Alsós fiam épp online dolgozatot ír, amikor jön az újabb üzenet: az iskolában teljes, mindenre kiterjedő takarítást, fertőtlenítést végeznek, ezért a szülők azonnal vigyék haza a felszereléseket – mintha év vége lenne –, átszaladok a suliba, de már a portánál megállítanak, és csak egy fertőtlenítő kézmosás után mehetek tovább a technika- és a rajzdobozokért. (Szülőtárs telefonál, hogy vigyem a fiáét is, mert önkéntes karanténba vonultak egyenest Görögországból.) És hív az edző: a sportegyesület határozatlan ideig valamennyi korosztály esetében felfüggeszti az edzéseket.

Keddre létrejönnek a csoportos virtuális terek, beindul a digitális oktatás. Azért minél kisebb korosztályról van szó, annál több a kérdőjel, hogyan lehet így hatékonyan átadni a tudást. Telefonon átfutom a híreket, több fórum is arra figyelmeztet, hogy nem egészséges összemosni a magánszférát a munkahellyel, ami nagyon szép gondolat, de a laptopom kora reggel óta foglalt, az éjjeliszekrényen jegyzetfüzet után kotorászok, a pápai missziós művek tolla akad a kezembe, rajta idézet: „Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5, 14).” Meg a lelkiismeretünk, mit tegyünk vagy épp ne tegyünk meg most a környezetünkért, és – mert hosszan körmölök – már a gyerekek is, hogy mikor ebédelünk. Előbb még felhívjuk a nagyszülőket, mire van szükségük.