Mivel Németországot mindig is a technikai vívmányok vitték előre, a kötetben a felfedezések is helyet kaptak. Többek között a Volksempfänger rádiókészülék, amelyről Joseph Goebbels azt mondta, nélküle lehetetlen lett volna véghezvinni a náci forradalmat, valamint Heinrich Hoffmann Leicája, amely a fényképezést korszerűsítette. Míg az 1930-as években a legprofesszionálisabb fotográfusok is üveglemezre dolgoztak, a Leitz Camera 35 milliméteres filmet használt, és lehetővé tette a sajtófotós hivatás létrejöttét.
A Hitlerjugend-egyenruha kapcsán arról olvashatunk, hogyan készítették fel a fiatalokat a hadviselésre, miként faragtak belőlük fanatikus nácit, a Volkswagen Bogárról pedig megtudhatjuk, az miért jelentette a hétköznapi ember számára a ragyogó új világ reményét. Az ellenpóluson a Mercedes-Benz 770-es limuzinja csillan fel, kápráztatja el a Führert.
A sportéletet és a grandomániát a berlini olimpiai stadion története idézi fel, a gátlástalanságot a lágerek és az elmegyógyintézetek borzalmai, ez utóbbiak is hetvenezer fogyatékos halálát okozták a T4 program keretében. A birodalmi gépezet a legkisebbekről sem feledkezett meg: nekik a vezért ábrázoló Elastolin játékfigurát alkották meg, míg a felnőtteket a fronton egzecíroztatták. Ehhez vetették be 1939-ben amerikai mintára a Pervitint, az akkori speedet, a villámháború hajtóerejét, amelyet éberséget segítő szerként reklámoztak.
A lábjegyzetekkel gazdagon ellátott kötet olvasmányos, könnyed formában szolgálja a tudományos ismeretterjesztést. Nem szakmunka, nem mutat fel új eredményeket, mégis felépíthető rá egy vélhetően nagy nézettséget produkáló kiállítás.
(Roger Moorhouse: 100 beszédes tárgy a Harmadik Birodalomból. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 272 oldal. Ára: 4500 forint)


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!