Semlegesnem

A kereszténység üzenete nemigen változott az évszázadok során. Ennek ellenére a világ jelentős része a Vatikánra figyel karácsonykor, húsvétkor és pünkösd idején, hogy megtudja, mit mond Róma püspöke. Bár az elmúlt évtizedekben nem csekély számú hírközlő sorolta kissé hátrébb – vagy keretezte bíráló kritikával – a pápák ünnepi üzeneteit, 2020-ban ezt több okból sem lehetett megtenni.

Keresztet állít fel két olasz csendőr a római Szent Péter téren 2020 húsvétvasárnapján. Szokatlan ünnepnapok Fotó: Angelo Carconi Forrás: MTI/AP–Angelo Carconi

A szokatlan járványtól sújtott nagyböjt vatikáni hírei nem csak a megbetegedésekről szóltak. Március elején például a Szentszék Általános Ügyek Szekciójában Ferenc pápa létrehozta a Személyzeti Főigazgatóságot, amely intézmény egy átlagos vállalati humánerőforrás-hivatalhoz képest nagyobb hatáskörrel fog működni. Munkaügy, nyugdíj, gazdaság, pénzügy és seregnyi más feladat ellenőrzése lesz a feladata. Nagy szerepe lehet a Vallási Ügyek Intézetének, vagyis a vatikáni bank működésének a felügyeletében is. A Szentszék átalakítása ezzel az intézkedéssel egy időre talán a végére ért.

A világegyházra pedig az az április második hetében meghozott döntés lehet hatással, amelynek értelmében Giuseppe Petrocchi bíboros érsek vezetésével ismét bizottságot hoztak létre a női diakonátus tanulmányozására. Az alszerpapság (szubdiakonátus) intézményét a II. vatikáni zsinatot követő jogi szabályozás megszüntette. A diakonátus viszont a paphiánnyal küzdő római egyházban az elmúlt évtizedekben egyre fontosabb lett.

Az állandó diakónusok világszerte hatalmas segítséget nyújtanak a plébániákon. Sok házas férfi jelentkezik erre a szolgálatra, amelyet az arra alkalmasak megfelelő teológiai képzés után nyerhetnek el. Karitatív, szociális feladatokat látnak el, részt vállalnak a hitoktatásban, segédkeznek a liturgikus cselekményekben. Igét hirdetnek, keresztelnek, temetnek. Sajnos nem minden diakónus tudja, hogy a papi imára, zsolozsmára is kötelezett.

Nyugat-Európában a hívek egy részének a különbségek kissé elmosódtak a papság és a diakonátus intézménye között, és talán ez a helyzet is eredményezheti a papi nőtlenséggel kapcsolatos meg-megújuló vitát, sőt azt a kezdeményezést is, hogy ne csak férfiakat, hanem nőket is szenteljenek szerpappá – és nyilván később pappá.

Erre a protestáns egyházak példája szolgáltat mintát.

A különbség azonban igen nagy: a protestáns egyházak lelkésznői nem mutatnak be áldozatot, hanem úrvacsorát osztanak, és eklézsiáik el sem fogadják a katolikus egyház szentségteológiáját. Ez a nyugati egyházszakadás legfőbb oka.

A katolikus egyházban a diakonissza intézménye létrehozásának próbálkozása mögött a nők mai egyházi szerepvállalásának a teljes átfogalmazása a tét, amit egyes nyugat-európai püspökök nem kis energiával szeretnének elérni. Egyik szószólójuk a kilencvenegy esztendős Peter Hünermann német teológus, akinek érvei inkább társadalmiak, mint történetiek, és néhány megnyilatkozásából úgy tűnik, valójában a katolikus női papság intézményének létrehozása a végcél. Tavaly májusban Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa úgy fogalmazott, hogy sohasem létezett felszentelt női diakonátus, egyetlen olyan áldás ismert, amelyet a szolgálatot vállaló nők kaptak, és amely hasonlít a kisebb rendek kiszolgáltatásakor adott áldáshoz, de nem azonos vele.

Nyilván Ferenc pápa is világosan látja, mi a végső szándék. 2019. május 10-én a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniója női tagjainak mondott beszédében úgy fogalmazott: meg kell tudnunk, mi volt a kinyilatkoztatás kezdetén, mert ha volt „valami”, akkor azt növelni kell, de ha az Úr nem akarja, hogy nők papi szolgálatot végezzenek, akkor ez nem lehetséges.

A radikális feminista teológia számára ez a kijelentés persze nem elég, és sohasem felelt volna meg. Képviselőik csaknem fél évszázada nyílt háborúba bocsátkoztak a Szentszékkel, és az irányzatnak ma már magyar szószólói is vannak. Úgy vélik, hogy a férfiközpontú egyházat vagy át kell alakítani, vagy le kell rombolni. Amikor 1975-ben nemzetközi nőévet hirdettek, népes konferencián cseréltek eszmét Detroitban, ahol megalakult a Women’s Ordination nevű, a nők pappá szenteléséért küzdő szervezet. A Szentszék két évvel később reagált követeléseikre: a VI. Pál pápa jóváhagyásával született Inter insigniores kezdetű nyilatkozat lehűtötte a kedélyeket.

De nem örökre. A feminista teológia szélsőbal irányzata egyre vadabb követelésekkel lépett föl, és nem is teljesen sikertelenül. Az első súlyos gond számukra a Szentírás hímsoviniszta beállítottsága, amely problémát új bibliafordításokkal – vagy inkább interpretációkkal – igyekeztek orvosolni, amelyben Isten neve semlegesnemű. Sikerült. A tíz éve elhunyt radikális feminista teológus és ökofilozófus, Mary Daly szerint, ha az Isten hímnemű, akkor a hímneműek, a társadalom számára a férfiak lesznek Istenné. Sajátos érvelését tett követte, és megalapította az Istennő mozgalmát – valamint korlátozta férfiak számára egyetemi óráinak látogathatóságát. E diszkriminatív döntéséből lett is némi huzavona a Boston College-ben. Talán az ehhez hasonló megfontolásokra is tekintettel volt Ferenc pápa, amikor 2019-ben kijelentette: az egyház nőnemű, az egyház nő.

A vatikáni állásfoglalások mind ez idáig soha nem kérdőjelezték meg, hogy a nők pappá szentelése miatt indult feminista mozgalmak tévúton járnak. Szent II. János Pál külön kiemelte az 1994-ben kiadott Ordinatio sacerdotalis című apostoli levelében, hogy lehetetlen a nők pappá szentelése. Ám pillanatnyilag egy teológiai állásfoglalás aligha fogja befolyásolni a szentszéki folyamatokat.

Keresztet állít fel két olasz csendőr a római Szent Péter téren 2020 húsvétvasárnapján. Szokatlan
ünnepnapok
Fotó: MTI/AP–Angelo Carconi

Ugyanis a pápai nyilatkozatok mostanában nem minden esetben támaszkodnak a hittudomány hagyományos fogalmi kereteire. Ferenc pápa a közelmúltban adott nyilatkozatot a The Tablet nevű nagy múltú angol katolikus hetilapnak. E nyilatkozat gondolati háttere teljesen a neomarxista-liberális világot idézi, és ennek nincs közvetlen teo­lógiai előzménye a szentszéki dokumentumokban. A szentatya a vírusjárvány idején Európában megjelenő „populista hangokról” és politikai döntésekről beszélt, amelyek őt Hitler 1933-as beszédeire emlékeztetik. E vádak minden konkrétum nélkül is jól dekódolhatók. Hasonló ehhez a „népi mozgalmakhoz” – a kicsit titokzatos, leginkább Dél-Amerikában virágzó Movimientos Populares tagjaihoz – intézett, április közepén nyilvánosságra hozott levele, amely igazi szakszervezeti buzdításra emlékeztet, viszont nemigen lehet előzményének tekinteni a szociális kérdésekkel foglalkozó pápai megnyilatkozásokat.

Túl sok lelkipásztori tartalom a „népi mozgalmaknak” küldött levélben nem fedezhető föl, viszont körbejárja a vírussal tetézett gazdasági válság problémáit. A baloldali lapok által idézett fő követelése az alapfizetés, amelyet a kirekesztetteknek kellene kapniuk. Sajnos nem teljesen világos, kik is a kirekesztettek, és kik azok a nem kirekesztettek, akiknek fizetniük kellene a pápai javaslat szerint. Az sem derül ki, miért lenne jó a szentatya által láthatatlan hadseregnek nevezett szürkegazdaság további fenntartása. Valószínűleg az először 2014-ben ülésező Movimientos Populares számára küldött, talán még előzetes aláírásgyűjtéssel is megalapozott üzenet példa nélküli a Szentszék történetében. Ennél különösebb húsvéti hír nem is jöhetne Rómából.