Mélyinterjúk hívják fel a figyelmet az ellátórendszeren kívüli, családi gondozók mindennapos küzdelmeire a Magyar Gerontológia 11. évfolyam 37–38. számában. Tróbert Anett Máriának, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet kutatójának meséli egy asszony:
– Szerintem nagyon sokan sokra vágyakoznak, nekem elég lenne egy olyan nap is, amikor azt csinálok, amit akarok. Csak ennyi. Azelőtt volt saját életem. Amikor anyu kijött a kórházból, oda is költöztem, vele voltam hónapokig. Nem tudott semmit csinálni. Évek óta nem mentem hosszabb szabadságra, kiszakadni csak rövid programokra lehet.
Eleinte technikai nehézségei is voltak az 55 éves asszonynak, aki a munkája helyett lát el gondozási feladatot. A házi segítségnyújtás dolgozói mutatták meg például, hogyan kell jól emelni. Így nem erőlteti meg magát. Fontos tapasztalatként élte meg, hogy tudott tanácsot kérni, és megerősítést is kapott. A legtöbbet persze a saját tapasztalatából szűrte le. Most úgy tekint a helyzetére, hogy tulajdonképpen ez a munkahelye.
A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai idős hozzátartozót gondozók körében végeznek kutatást. Széman Zsuzsa egyetemi tanár, valamint Tróbert Anett Mária és Bagyura Márton kutatók állították össze azt a kérdőívet, amellyel olvasóinkat is szeretnék megszólítani. A kérdőív elérhető még a WebNővér honlap Lelki támogatás/Lélekápolás rovatában. A kutatás célja, hogy előmozdítsák a gondozó családtagok támogatását, terheik csökkentését, munkájuk társadalmi elismerését.
– A társadalom elöregedése és ennek nyomán a gondozási terhek növekedése világszintű probléma – állítja Tróbert Anett Mária, aki az elmúlt években mélyinterjúkban tárta fel a nehézségeket. – A tartós gondozást biztosító szociális ellátórendszer túlterheltsége hazánkban is szembeszökő, egyre égetőbb kérdés a fenntarthatóság.
A bentlakásos intézményi ellátás mellett előtérbe kerülnek költséghatékonyabb formák, elsőként az idős hozzátartozó saját otthonában történő gondozása – ameddig csak lehet. Az önkormányzatok által biztosított szociális alapszolgáltatás, a házi segítségnyújtás rendszere számos esetben nem tudja lefedni a gondozási szükségleteket. Az is gyakori, hogy maguk a családtagok sem igényelnek szociális ellátást vagy támogatást, így mintegy láthatatlan rétegként vannak jelen a társadalomban. Számukat hazánkban négy-ötszázezerre becsülik. Annak ellenére, hogy jelentős társadalmi terheket hordoznak, gondozói munkájukhoz kevés támogatást kapnak.