Sci-fi-írók, nem ezt ígértétek!

Aztán két év múlva beköszöntött a 2001-es év, mely, mondanom sem kell, egy másik sci-fi-mérföldkőhöz kötődik, lévén ez a Stanley Kubrick legendás filmeposzának, a 2001: űrodüsszeiának a címében szereplő évszám. Lehangoló, hogy a születésem évében készült film jövőképéből sem lett semmi. Pedig gyermekkorom híradóiban az űrkutatás aktuális eredményei, a szovjet és amerikai űrprogram fejleményei mindennapos tudósításként jelentek meg, persze az épp aktuális fegyveres konfliktus híreivel vetekedve. A verseny aztán szépen lassan véget ért, mára már csak a fegyveres konfliktusok maradtak, s néha-néha egy-egy üdítő hírecske, mint legutóbb Elon Musk SpaceX rakétájának fellövése. Mai ésszel felfoghatatlan, mennyivel biztatóbb volt harmincöt-negyven évvel ezelőtt mindaz, ami a jövő horizontján kibontakozni látszott.

Hogy aztán a sci-fivel kapcsolatos számonkérésünk egy másik szegmensét is kivesézzük, ne feledkezzünk meg a megvalósult ötletekről, a beteljesült jóslatokról sem. Mert ha szétnézünk a nappalinkban, azért mégiscsak az elmúlt évtizedek tudományos-fantasztikus produkcióinak kelléktárát látjuk magunk körül, gondoljunk csak a mobilokra, a technikai kütyük mind változatosabb tárházára. Az orvostudomány vívmányairól és más területek eredményeiről ne is beszéljünk! Azért harminc éve, ha olyasmit olvastunk volna, hogy „Az észak-karolinai Wake Forest Egyetem kutatói olyan 3D-nyomtatót készítettek, amellyel életképes, az emberi szervezetbe is beültethető szövetek, csontok és szervek építhetők. A berendezés tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint egy hétköznapi 3D-nyomtató, számítógép vezérelte fúvókái előre meghatározott minta szerint, rétegenként építik fel a szöveteket”, akkor minden kétséget kizáróan a sci-fi-művek polcára helyezzük az adott szöveget, méltán.

Ma ez a hír a tudományos rovatban már különösebb feltűnést sem kelt. Úgyhogy a sci-fi-szerzők bizonyos területeken mégiscsak derekasan teljesítettek. Van aztán még egy alműfaja a sci-finek, amelyben szintén sok minden „bejött” az évtizedekkel ezelőtt papírra vetett elképzelésekből, de pont ez az a terület, amelynek nem örülhetünk különösebben. Az antiutópiákról van szó. Számos kiváló tudományos-fantasztikus történet – regény, film – hívta fel a figyelmet időben a túlnépesedésre, környezetszennyezésre, világméretű migrációs válságra, járványok globális hatásaira és eszelős eszmék rombolására. Amin három-négy évtizede még kellemesen borzongtak az olvasók és nézők, ma már mindennapi életünk része. Mondjuk, ha arra gondolunk, ami Kolumbusz Kristóf vagy George Washington szobraival történik a tengeren túl manapság, a hetvenes években simán a harmatgyenge sci-fi jelzőt aggattuk volna egy ilyen sztorira.

Most meg…

Szóval sokat gondolok mostanában Bergerre, aki a 67-es Hair szereplőjeként az űrfilmek világában képzelte el jövőjét, aztán sokat gondolok Kubrick fenséges 2001: űrodüsszeiájának titokzatos világára, a Szárnyas fejvadász túlnépesedett, 2019-es Los Angelesére.

Ezek a jövőképek már mind a múltéi, az élet kíméletlenül maga mögött hagyta őket.

Aztán kis aggodalommal fellapozom az általam írott sci-fi-novellákat is. Akadnak köztük jobban sikerültek, kevésbé jól sikerültek, még olyanok is, melyek díjakat nyertek. És igen, itt van egy, amelyet nem szerettek sem az ítészek, sem a barátaim, de tán még az olvasók is túlságosan elvetemültnek tartották. Azt mondták, az már túl nagy hülyeség. 2003-ban jelent meg, Dzsihád címmel. Arról szólt, hogy Európa nyugati felén a többségbe kerülő muszlim bevándorlók konfliktusokat, majd háborút robbantanak ki az elöregedő fehér őslakosok ellen.

Nincs kedvem újraolvasni ezt a novellámat.

Inkább bekapcsolom a híradót.