Cavallino szigete előtt kis benzinkútnál állunk meg, automata a kiszolgálórendszer. Amint bankkártyám benyeli a gép, azonnal magyar nyelvre vált a képernyő menüje. A szöveg elejétől végéig szabatos, szép magyar, tökéletes a helyesírás is. Lám, ha egy kis olasz cég is képes 10-12 európai nyelven ezt megtenni, akkor talán mégsem lenne oly lehetetlen a magyar betűk következetes használata honunk üzleti szoftvereiben. A kis kúttól őszinte anyanyelvi örömmel távozunk. A mai magyar határoktól jó négyszáz kilométernyire délnyugatra vagyunk.
Hatnapos túránk utolsó nyelvi meglepetése Grado óvárosának kora középkori falai között vár ránk. Amikor szeretett helyeitől egy időre búcsúzik az ember, elégikus hangulatában könnyebben enged bizonyos csábításoknak, így hát egy jó ezeréves terecskén damasztabroszos asztalka mellett találjuk magunkat. Alaposan megtárgyaljuk, a nap járása szerint melyik zug lesz a legkellemesebb, mire az ételt kihozzák, s ennek nyomán kéretlenül is magyar nyelvű étlap érkezik. A nyolcoldalas, bőrtokos munka ismét csak kifogástalan nyelvileg (is), pedig nem kevés tengeri herkentyűt kellett anyanyelvünkön megnevezni. Kisvártatva jő a magyarázat: kedves, barna hajú magyar hölgy az egyik pincér, aki ebben a lagúna menti, ókeresztény ékszerdobozocskában keresi a boldogulást egész évben. A tapintat tiltja, hogy élete folyásáról szociológiai értékű eszmecserét folytassunk, megelégszünk kedvenc strandjaink összehasonlításával. A vízipapucs-papírhölgyek után leltünk igazi magyar hölgyet is az Adria partjainál, újabb szép, írott szavakkal.
